Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - FÓRUM - Alabán Ferenc: Eredmények és időszerűségek

zők, addig lesznek nem bíráló kritikusok is. Egyikük és másikuk is tisztában van azzal, hogy hivatásuk alapvetően magában rejti a kockázatot is. Miért hallgatunk hát akkor, amikor szólni kellene?... A különböző nézeteket eszmecsrékkel, vitákkal kellene tisztázni. Természetesen olyan vitákkal, amelyeket a marxista—leninista világnézet hat át. Ebben az esetben a különböző nézetek, az eltérő értékelések nem nyugtalaníthatnak bennünket. Az igazság a viták során születik meg, ne segítsük hát világrajövetelét császármetszéssel. Ebben az esetben ui. hiába várnánk a művészeti kritika aktivitását.” (Oj Szó, 1986. IV. 5.)

A kultúrpolitika e legmagasabb fórumán elhangzottakhoz mi csak ezt tudjuk hozzátenni: meg kell tanulnunk becsülni egymást annyira, hogy bírálatunk szigorú, dicséretünk pedig mértéktartó legyen. Nem is kevesen vannak nemzetiségi irodalmunkban, akik fenntartás nélkül megérdemlik az ilyen megbecsülést. Meggyőződésem, hogy az irodalmárok közül a kritikusnak kell a legtöbbet tanulnia, mert ezt követeli tőle küldetése, funkciója és felelőssége. Egy balkezes formabontás a költészetben, vagy egy unalmas, fárasztó ismételgetés a prózában nem járhat olyan komoly következményekkel az irodalmi élet fejlődését illetően, mint egy elfogult, görbeszájú kritikusi vélekedés. Meg kell tanulnunk vitázni is, s ez mindenkire vonatkozik, aki véleményt nyilvánít. A vitának mindig leleplező jellege is van. Az igazságot kristályosítja ki! Aki vitatkozik, jól teszi, ha gondolatai mellé nemes indulatokat is társít, illetve a fordítottjáról sem szabad elfelejtkezni: nem elég az ösztönös indulatosság, ha nincs gondolati feltöltődés. Bizonyára többünk vágya, hogy a csehszlovákiai magyar kritika legyen egyre vitatkozóbb, de úgy, hogy az ismeretek mélysége, a szakmai felkészültség, az élmény racionalizálásának folyamata, a benyomások elemzéssé és ítéletté való fejlesztése és fogalmi nyelvre való átültetése teremtse meg az alapot az indulat! motivációhoz, és ezáltal a szakmai nézetcseréhez és a szeriózus vitához.

Beszámolómban arra törekedtem, hogy röviden ismertessem, jellemezzem és értékeljem az elmúlt öt év legfontosabb irodalomkritikusi megnyilvánulásait. Nyilvánvalóan nem törekedtem teljességre; a felvetett és érintett kérdéseket tovább kell gondolni, kiegészíteni és árnyalni, mert a mostani összefoglalás csupán kiindulási alapját képez- heti a sokrétű problémának. A kritikát értékeltem, de kevés szó esett a kritika körülményeiről és környezetéről. Meg kellene vitatni kritikánk konkrét feltételeit, a szerkesztők és szerkesztőségek kulcsszerepének fontosságát, az értékelési tényezők milyenségét. Azon is el kellene gondolkodni, hogyan lehetne elősegíteni a kritikusi utánpótlás megteremtését és felzárkózását. Amióta ismerem, a szervezés sosem volt erős oldala a csehszlovákiai magyar irodalmi és szellemi életnek. Kisebb mértékben a közös megnyilvánulások, nagyobb mértékben az egyéni erőfeszítések határozták meg motívumait. A szellemi élet összetett organizmusában a kritikának is megvan a maga fontos szerepe és felelőssége, amit csak akkor lesz képes nevéhez méltón betölteni, ha jelentékeny kollektív figyelemben és gondoskodásban lesz része.

' Az ötvenes években csak három szerzőtől jelent meg kritika- és tanulmányválogatás, nevezetesen Fábry Zoltántól, Sas Andortól és Turczel Lajostól. A hatvanas években Fábry Zoltán, Turczel Lajos, Csanda Sándor, Egri Viktor jelentetett meg tanulmány- és kritikagyűjteményt (igaz, Csanda Sándornak három ide sorolható kötete is megjelenti. A hetvenes években aztán megszaporodik a szerzők száma az irodalomkritikában is: az előbb már jelsoroltakon kívül Tőzsér Árpádnak, Duba Gyulának, Koncsol Lászlónak, Zsilka Tibornak, Zalabai Zsigmondnak, Mészáros Lászlónak, Bábi Tibornak, Tolvaj Bertalannak jelentek meg kritika-, esszé- és tanulmánygyűjteményei. Több szerzőnek a jelsoroltak közül az évtized alatt két ilyen kötete is megjelent. Megjegyzem, hogy természetüknél jogva nem sorolom ide az irodalomtörténeti monográfiákat és monotematikus feldolgozásokat, mint például Szeberényi Zoltánét, Kováts Miklósét, Popély Gyuláét, Párkány Antalét és másokét. A nyolcvanas években Tőzsér Árpád, Csanda Sándor, Turczel Lajos, Duba Gyula, Dobos László, Fónod Zoltán, Koncsol László, Jaroslava Pasiaková, Alabán Ferenc, Lacza Tihamér és Szeberényi Zoltán jelentetett meg eddig a kritikai irodalomhoz sorolható köteteket.

s

a

05

O

Ui