Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - FÓRUM - Alabán Ferenc: Eredmények és időszerűségek

vannak mutatva benne, mégsem keltett különösebb feltűnést. Talán az anyag feldolgozási módja, a táblázatok és a számszerűség miatt.

Kis megszorítással ide sorolhatnánk az irodalmunk legfiatalabb alkotói csoportjáról szóló összefoglaló kritikákat is. Lacza Tihamér Főnix Füzetek címen három kötetről nyilatkozik (ISz 1982/6), Dusza István Hármas tükör c. írásában (ISz 1986/1) a Főnix Füzetek kilenc megjelent kötetéről próbál átfogó bírálatot mondani. Az első írásban a szerző Bettes István, Barak László és Cúth János köteteinek a bevezetésen túl külön- külön kb. egy-egy flekknyi teret szán, s így nem csoda, hogy elemzések nélküli, prózai alapinformációkat tartalmazó cikkről van csupán szó, mely nem tehet eleget kitűzött céljának. Dusza írásában az előbbinél többre vállalkozik, irodalomtörténeti vonatkozású megjegyzései azonban kiérleletlenségről és naivságról tanúskodnak, s így vitatható megállapításokra épül az egész írás. Irodalomtörténeti hasznosítás szempontjából jelentős javításokra szorul. A témához tartozik még Gál Sándor Főnix Füzetek c. tíz részes terjedelmes írása a Hét című hetilapban (1984/38—47.), melyben a szerző a sorozat keretében addig megjelent nyolc kötetet mutatja be, azzal a szándékkal, hogy a lehetőségein belül a tágabb olvasóközönség számára eligazító tájékoztatást nyújtson. Gál különösebb kritikusi erényeket nem csillogtat, de jó szánűéka és segíteni akarása mindenképpen dicséretes.

Összefoglaló jellege miatt kell idesorolnunk Szeberényi Zoltán Magyar gyermek- és ifjúsági irodalom Csehszlovákiában c. összefoglalását, amelyet alcíme menteget elsősorban (Rövid áttekintés). Biztosak vagyunk benne, hogy ezt a témát a szerző sokkal jobban is meg tudja írni.

A legutóbbi és egyben leginkább figyelemre méltó irodalmunk egy évéről szóló tanulmány a Kontextus (Madách-műhely, 1985) c. kiadványban A szlovákiai magyar irodalom 1984-ben cím alatt jelent meg, melyben Tőzsér Árpád a líra, Mészáros László az epika, Szeberényi Zoltán az irodalomtudomány és kritika egy évi termését méri fel és értékeli szakszerű igényességgel. A felsorolt összegező jellegű kritikai írások közül ez utóbbi folytatásait látnánk a legszívesebben, mert egy átfogott időszak minden alkotására kiterjed, és az előzőleg említettekhez képest a legnagyobb kritikusi erőfeszítést és szakértelmet igényli. Vannak tehát bizonyos mérhető eredményei az elmúlt öt év kritikai tevékenységének, de íróink és költőink nemzedékekhez kapcsolódó produkcióit még nem építette be irodalmunk mindenkori folytonosságába, pedig a kritika színvonalát és egyben érettségét is jelzi, hogy a részletek jó feldolgozásán és pontos értékelésén, valamint a nemzedéki (sokszor tagadhatatlanul erős] hangsúlyokon túl, képes-e a csehszlovákiai magyar irodalom egészében gondolkodni. Éppen ezért kritikánk értékelésekor szükséges egy szélesebb térben gondolkodó, értékelő-elemző irodalomkritikai szemlélet szükségességének igényét kimondanunk, amely nemcsak egyes alkotásokban, hanem nemzetiségi irodalmunk egészében és mindig változó fejlődési helyzeteiben, folytonosságában gondolkodik és alakítja ki programját. Olyan kritikai szemlélet kialakításának az elengedhetetlen szükségességéről van szó, amely nem a kisebb egységek felé szűkíti, hanem a keretek összirodalmi határáig bővíti befogadóképességét, és ezzel hatékonyan hozzájárul irodalmunk világának tágításához.

Jogos az a kritikai ankéton elhangzott igény is, hogy minden megjelenő irodalmi műről jelenjen meg színvonalas kritika. Ez sajnos nincs így, de azt hiszem, nem is volt így sosem a csehszlovákiai magyar irodalom eddigi történetében. A jelenlegi csehszlovákiai magyar kritikai élet egyik lényeges hiánya az is, hogy a kritikai tevékenység túlzottan elhatárolódott. Ha meg is jelennek kritikák a művekről, jórészt észrevétlenül maradnak, s a kritikák sora nemigen helyettesítheti az aktívan működő irodalmi életet. Párbeszéd író és kritikus között szinte nincs; élő organizmusról, folyamatos dialógusról nem beszélhetünk, kölcsönös vélemény- és nézetcsere hiányában pedig csak féloldalas irodalmi életről szólhatunk. A megjelenő kritikákra való reagálásokból is következtethetünk a helyzet milyenségére, melyet általában a közömbösség légköre vesz körül.

Az elmúlt öt esztendő mérlege a kritikákra való alkotói reagálás szempontjából igencsak szegényes. A kevés között említhetjük meg Mécs József Beszélgetések a lovammal (ISz 1983/6) c. írását, amely sajátos formájú válasz Mészáros László A vesztesről írt kritikájára (ISz 1983/2). Tegyük hozzá: Mács ezt az írást nem a vita és a további nézetcsere szándékával és perspektívájával írta, s nem is kritikai formában, így nem adott okot a részletes vizsgálódásra. A további említésre méltó kritikákra