Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - Duba Gyula: Atomkor a Kis-Fátrában

netesek, minek még fokozni borzalmukat. A megelőzendő események lehetsé­gesek, de aligha következnek be, mindenesetre nincs olyan európai állam, amelyik könnyelműen elhanyagolhatná, hogy polgári lakosságát felkészítse a védekezésre. Derék, öreg Európa, gondolta az író, mindig megteszi, amit megtehet, hogy megelőzze a bajt, történelme mégis állandóan megleckézteti! Felkészül a veszélyre, de az mindig nagyobb és kivédhetetlenebb, mint ami­lyennek mutatkozott, s így a pusztulás méretei meghaladják az elképzelése­ket! A nagyérdemű emberiség hajlamos arra, hogy háborúi rémségében erőtel­jesen fejlődjön, és e téren következetesen meglepje önmagát. Később, a vita során megkérdezte az előadót, hogy mi értelme a védelemre való felkészülés­nek, ha az ellenséges stratégia ismeretében a menekülés esélyei szinte a nul­lával egyenlők? Rovny őrnagy nem jött zavarba, és becsületesen válaszolt, elmondta, hogy az atomcsapás körülményei és következményei valóban nem láthatók előre, de a felkészülésnek, gyakorlati értelme mellett, amely csak az adott helyzetben tűnik majd ki, tehát a védekezés megszervezésének és a túlélés elméleti lehetőségéinek propagandisztikus értelme is van. Az embe­reket az életre és a közös cselekvés erejébe vetett hitre kell buzdítani, meg kell akadályozni, hogy tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezzék magukat, és az emberiség jövőjét kilátástalannak higgyék. Az atomveszély ellenére is tud­janak élni, adjanak helyet számára a tudatukban, de egyben utasítsák is el, és végső esetben erre — a cselekvő elutasításra — fizikailag is képesek legyenek. Korunk nagy ellentmondása, gondolta az író, romboló és visszahúzó erők ellenére élni, hinni hitetlenségben, bízni reményvesztettek között, a jövőnek élni jövőtlenül; megannyi paradoxon, bár bűvöletükben élünk; ember legyen, aki megáll a talpán ennyi elveszejtő információs rémség és logikai rébusz ellenére! Kiváló szakemberek és körültekintő szervezők, folytatta az előadó, kidol­gozták az atomcsapás elleni védekezésnek és a következmények felszámolásá­nak nagyszabású stratégiáját és taktikáját, a túlélés és megmenekülés szám­talan összetevőjének gyakorlati rendszerét, tennivalókat és előírásokat, a kö­zösséggel és magunkkal szembeni kötelességek harmonogramját. Ennek az óriási, az ismeretlen pusztulással szembeni ellenszegülésnek és dacos kiállás­nak a rendszerében mindenkinek helye és dolga van, mindenki a szerkezet apró csavarja vagy súlyos lendkereke, egyszerű munkása vagy irányító pa­rancsnoka, és a tevékenység méretei az élet minden területére kiterjednek. A terv logikailag átgondolt, kivitelében részletes, semmiről nem feledkezik meg. Olyan, mint az élet, pontosabban az élet egyetlen adott — s tegyük hoz­zá: kétségbeesett — arca, melyet abban a bizonyos rendkívüli határhelyzetben ölt, akkor lendül ez a sajátos szervezettség munkába, hogy lehetővé tegye az emberi létet, amikor ép ésszel elképzelve lehetetlen élni. A védekezés szervezete egy sérült lény utolsó eszmélésének átgondolt meg­nyilvánulása és léte védelmében célszerűvé rendeződő tettei. Anatómiájának három fő iránya van: a hő- és nyomáshullámmal, valamint sugárzással meg­támadott emberek védelme, aztán a gazdasági szervezet ellenállóképességének a növelése és végül a támadás következményeinek a felszámolására tett intéz­kedések. Ezeket a fő irányokat az előrelátó képzelet és gyakorlati logika to­vábbi altevékenységekre és részletekre bontja, hogy ezek még tovább bontód- janak, osztódással szaporodjanak, mint a sejtek, és gyökeresen átformálják elrejtsék és megvédjék az életet, amíg a földön forró orkánok tombolnak, a tárgyakra őrült nyomás nehezedik, és a levegőben gyilkos sugárzás ragyog, mint valami halálos nap, melyet rombolni küldött az égre a diadalmás és

Next

/
Oldalképek
Tartalom