Irodalmi Szemle, 1987
1987/2 - Duba Gyula: Atomkor a Kis-Fátrában
DUBA GYULA ATOMKOR A KIS-FÁTRÁBAN 0 " szí verőfényben robogott az autóbusz a Kis-Fátra felé. A nemzetiségi író elöl ült baloldalt, az ablak mellett, egyedül. Körülötte halkan beszélgetett a tanfolyam többi résztvevője. Kinézett az ablakon, a má- tyusföldi tájat figyelte. Termékeny, szelíd lapály, történelmi föld, könnyen művelhető, gazdagon termő, kár volt kihasítani belőle az autópályát.. . Ülésétől jobbra, a padlózat alatt egyenletesen zúgott a dízelmotor. Mint egy távoli vízesés, amely valahogy mégis a közelben morajlik, mert az ember úgy érzi, mintha zúgása középpontjában ülne, s szinte tapinthatóan érzékeli az aláhulló víztömegek súlyát és erejét. A motor dolgozó energiája duruzsolva körülveszi, pórusain át belé hatol, és megtölti kellemes feszültséggel. A hangosan dolgozó erőgépek és motorok mindig fellelkesítették, elégedettség töltötte el, hogy érzékeli, szinte saját izmaiban érzi az erők játékát. Jó érzés, mégis nyugtalanító, mert megmagyarázhatatlan, szinte titokzatos. Sokszor megpróbálta magában átgondolni és fogalmakkal meghatározni, hogy mit érez ilyenkor. De nem sikerült. Olyan állapot volt, amely egész lényén eluralkodott, könnyű jó érzés a gyomrában, világos, tiszta rend az agyában, a fárasztó munka utáni pihenés lazasága egész testében, s a szívében gyöngéd öröm. A lelke mélyén egy hang azt suttogta: Jó így lenni! Örülj, mert élsz. Élsz. Ne gondolkozz, élj ...! Élj, gondolta ilyenkor, bárcsak tudnám, hogyan kell élni! Nyugodtan! Élni. Hiszen még az is gondot okoz, hogy nem tudom meghatározni és szavakba foglalni az érzést, amelyet a dolgozó motor hangja és ereje kelt bennem. Szé- gyelld magad, mondta gúnyosan magának, író vagy, de gyenge, tehetetlen. A szó mestere volnál, ám milyen mester, aki a szakmájában nem tudja kifejezni és megvalósítani önmagát? Akkor az életet, a világot hogyan fejezed ki, barátocskc'm?! Kezdetben nagyon bántotta, hogy tehetségének korlátaiba ütközik, de ezt a sajnálatos tényt már olyan régen tapasztalta, hogy megszokta, és napirendre tért felette, mint a kényelmetlen, de meglévő jelenségek felett szoktunk. Belenyugodott, hogy féltehetség, leszűkült szellemi tér adatott számára, szorítja, mint léte korlátai is ... Még ez is ...!
