Irodalmi Szemle, 1987
1987/10 - NAPLÓ - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett
Emlékezés Tolvaj Bertalanra ifjúsági irodalomról stb.). A halála előtti hónapokban egy tanulmánykötet összeállításán fáradozott ebből a számára oly kedves és fontos témakörből. Tolvaj kritikusi figyelme elsősorban a csehszlovákiai magyar irodalomra irányult, de számon tartotta egész Közép-Európa magyar nyelvű irodalmát is. Főként azokkal az írókkal (művekkelj foglalkozott, akik lamelyek) valamilyen módon a Duna-medence népeinek közeledését, kultúrájuk cseréjét szorgalmazták. Szenvedélyes együttérzéssel szólt pl. Sütő András etikai alapvetésű műveiről, tisztelettel és megfontoltan Illyés Gyuláról, szeretettel, de bíráló éllel Győry Dezsőről és más, a két háború között alkotó hazai magyar íróról. Náluk a nemzetiségi öntudat erejét, népeink közeledésének szorgalmazását, a haladás és békés alkotómunka tiszteletét kereste leginkább. Nem véletlen, hogy első gyűjteményes kötetét Hidak üzenete címen kívánta megjelentetni. A tervezett fejezetcímek is jellemzőek ebből a szempontból: Hajoljunk egy kicsit közelebb egymáshoz; Keressétek, ami összeköt. Szenvedélyesen munkálkodott a szlovák- magyar irodalmi kapcsolatok ápolásán. Szorgalmas propagálója volt a szlovák és a cseh irodalomnak a magyar olvasóközönség körében. Gyakran jelentek meg értékelő-tájékoztató jellegű írásai e két irodalom kiemelkedő eredményeiről, jelentősebb eseményeiről. Ezen a téren hasonló szerepet töltött be irodalmi életünkben, mint az ugyancsak fájdalmasan korán elhunyt Tóth Tibor, közlekedő edények módján áramoltatta a szlovák és a magyar irodalom értékeit, mindkét nép gazdagodása, egymás kölcsönös megismerése, megértése érdekében. E téren kifejtett munkásságának legjelentősebb részét az irodalmi kapcsolatok sajátos formájával, a fordításirodalommal foglalkozó tanulmányai képezik. Különösen a szlovákról magyarra fordítás kérdései foglalkoztatták, így a legjobb írásai szlovák műfordítókról szólnak. Főként az Emil Boleslav Lukáccsal foglalkozó tanulmánya érdemel figyelmet. Leginkább a magyar irodalom kiváló ismerőjét és tolmácsolóját, a két népet összekötő szellemi kapcsok építőjét méltatja személyében. Azt a közép-európai formátumú szlovák költőt, aki így jellemezte önmagát: ,,Fél évszázados hang vagyok: a Duna-medencei népek sorsközösségének és baráti megegyezésének hangja.” Tolvaj Bertalan munkásságát is hasonló szavakkal lehetne méltatni ezen a téren. A közeledés és a kölcsönös megismerés ihlette a Vojtech Kondrót, fiatal szlovák költő és műfordító munkásságát elemező tanulmányát is /’Vojtech Kondrót műfordításai/. Ebben az írásban értőn és kritikusan elemzi a fordítói munkát, számos találó észrevétellel és bíráló megjegyzéssel segíti a tolmácsolás igényes művészetét. Különösen hasznosnak és tanulságosnak tűnnek a csehszlovákiai magyar költők műveinek tolmácsolásával kapcsolatos meglátásai; termékeny elemzései. Tolvaj Bertalan egész munkásságával, de főként Az irodalom vonzásában (1977) című posztumusz kötetével, hozzájárult összehasonlító irodalomtudományunk, műfordítás-elméletünk és -kritikánk megalapozásához. Szeberényi Zoltán
