Irodalmi Szemle, 1987
1987/10 - LÁTÓHATÁR - Štefan Strážay: Feljegyzések
LÁTÓ HATÁR Hirtelen minden új és midennek neve van. Ugyan milyen esélyük lehet velem szemben nekik? 14 A jövőn töprengek. Gyönyörűnek tűnik, hiszen sok minden abból, ami pillanatnyilag megkínoz, nem lesz már. És egyáltalán nem téveszt meg, hogy én sem. 15 Minden, ami naivitás, ami valamiképpen félresiklott, ami unalmas, rossz és jelentéktelen, a tiéd is. Talán éppen ezért nem szereted őket. 16 Stefan megérkezik, elmegy, hibát követ el, mosolyog, helyrehozza. Stefan Poprádon van, Pozsonyban. Hát én? 17 Utolsóként kelek fel. Valami homályos szorongással nézek szét a lakásban: konyha, szoba, fürdőszoba. Megvetett ágy, teamaradék. Elena már látta mindezt. 18 Epitáfium: Ti, kik autók alatt leltétek halálotokat és kórházakban gyönyörű láz nélkül, meglehet, haldoklásotoknak mégis volt valamilyen értelme. 19 Ha elszánod magad és kezedbe veszel egy áttetsző, édes almát a vasárnapi asztalról, tudatosítod-e, hogy hirtelen támadt tétovázásodban a világ sűrűsödött össze? 20 Részvétlátogatáson voltunk, meghalt egy idős asszony. Némán üldögéltünk a pokrócokon, senki nem szólt semmit, a televízióban sem, amelyet nem hangosítottak fel.
