Irodalmi Szemle, 1987
1987/10 - Ardamica Ferenc : Görbe tükör előtt
— Nem lesz! Azért rendeltem ilyen keveset, hogy rövid legyen az interjú. Nem bírok sokat beszélni. A gégém ... állandóan öblögetni kell... A Z’zi Labor ül a torkomon. Szóval fogd vissza magad a kérdezésben. Tükörből, tükrözésből nagyon elegem van. Egészségünkre! — Egészségünkre! Mondd, Lajos, nem innánk inkább ásványvizet? — Vizet? Micsoda cudar ötlet! Vizet nem. Víziszonyom van. — Eddig úgy tudtam, tériszonyod! — Rosszul tudtad. Tériszonya a Veres Jánosnak van. Az én iszonyom kimondottan a vízre vonatkozik. Még jó, hogy tartós hiány van belőle. — Azért építik a Bős—Nagymaros vízlépcsőt. — No látod, hát oda aztán kell a víz. Oda is való, nem a mi asztalunkra. Csin-csin! — Csin ... Lajos ...? — Már egy losonci író-olvasó találkozón figyelmeztettelek, mélységesen rühellem, ha Lajosnak szólítanák. Ehhez tartsd magad! — Lui .. . — Látod, Gatyamica, ha akarsz, tudsz te illedelmesen is beszélni! — Elnézést, Lui, de a patkányosok között teljesen lekopott rólam a jó modor. — Nem haragszom, el van boronálva. — Lui? Hányadik Luinak tartod magad a csehszlovákiai magyar irodalomban? — A költői trónuson természetesen az elsőnek. A próza trónusát meg nemrégiben foglalta el Rendeljtőlemregényt Lehetőlegfranciául Lajos. — Kedves Lui, mi a véleményed a Lajosok és Alajosok túltengéséről irodalmunkban? Nem kellene fellépni e Lajosiáda ellen valamilyen módon? — Erről nem nyilatkozom! Kérdezz inkább a müveimről! Róluk még álig esett szó. Én meg már teljesen rekedt vagyok. Cumi-cumi! — Cumi!... Műveid ...? — Voltak ... Amikor én még kis srác voltam ... Tudod, Micus, írtam volna én fiatalkoromban mázsaszám, de Fábry Zoltán rám pirított: kevesebb verset! Örökre szót fogadtam neki! Imitt-amott egy antológia... Nem mertem magamra haragítani az öreget... Mondom, antológiák: Süvölvény szlovákiai magyar költők, Szélkakas, Ébrenlét, Egyoldalról épített híd a Dunán, Pingponglabda, vattahó ... De önálló köteteket is elkövettem: Ének a szennyesről, Víziszony, Mars vissza a barlangba, Madáchka, küzdj!, Iszapos dalok (melyek már vízun- doros korszakomról árulkodnak J. Ezek után következett a nagy sikert arató Elég a pia, te cudar! című versgyűjteményem. Ezzel az élő klasszikusok sorába emelkedtem ... Csirió! — Csiri... Kár, hogy azóta csak rendetlenkedsz! — Így igaz. Mit csináljak, ha egyszer a Teri sem tud ráncba szedni?! — Pedig gondolom, megpróbálta. — Meg, az istenadta! Egy biztos: nem vízkórban fogok meghalni. — Térjünk vissza a Rendetlen naplóhoz. Mondd, miért kell minden szamárságot okvetlenül megírni? — Mert kiadják! Mert nem megy a versírás. Ha a versem hevenyészett, megeszi majd az enyészet. Mert divat a naplóírás. Az egész világ naplózik, Napló gyermekeimnek, Napló szerelmeimnek, Vizesnapló ... — Összekevered a filmeseket a költőkkel, Marta Mészárosovnát Kancsal Lászlóval... — Kancsal is jobban tette volna, ha nem kacsingat a víz felé, ha nagy ívben elkerüli... Brrr ... Akkor biztosan nem húzták volna rá a vizes lepedőt. — Te, Lui, ebben lehet valami. Állandóan fürdik. — Fürödjön csak (bej! Mi meg igyunk! Isten-isten!
