Irodalmi Szemle, 1987

1987/9 - HOLNAP - Ján Litvák: Süketnémák szigete

HOLNAP — DOTYKY

neki, hogy éjszaka nem kell tartania megtorlástól, sem vérbosszútól, amellyel bestiális bosszút állnék családja maradék tagjain, megelégszem azzal, hogy volt feleségemet végleg kiiktattam az életemből, exsógornőm szemre megnyugodott, és éjjel úgy tett, mintha édesen aludna, az emberek manapság szörnyen képmutatóak.)

a szesz és az új, perspektivikus kapcsolat felett érzett örömöm hatására őszin- teségi rohamom támadt, ezért a mit sem sejtő fiúkkal kezdtem társalogni:

— nem hall téged — árultam el kárörömmel annak, aki ékes szavakkal tömte az orosz csaj fejét, az volt az érzése, hogy nagyszerűen szórakoztatja a lányt, mivel az szünet nélkül mosolygott.

— miért, süket?

— észre se vetted? kérdezz csak tőle valamit.

egy pillanatig csendben maradt, olyan volt, mint akinek megették a vacsoráját. aztán felragyogott az arca.

— de hiszen táncol, nem?

— táncolni táncolhat, érzékeli a padló rezgését.

és így tovább, kezdtem alaposabban felvilágosítani, de nem nagyon figyelt rám. inkább valamiféle fura érzéstől hagyta magát vezettetni, arra a következtetésre jutott, hogy meg akarom tréfálni.

— ne akarj átverni, te okos mikulás, mert szétmázollak a falon.

— nyugodj meg ... szólt hozzád valamit? — igyekeztem tényekkel meggyőzni a srácot, mert napnál világosabb volt előttem, hogy egy hosszabb beszélgetés esetleg valami elhamarkodott lépésre késztetné, voltam én már egyszer szívélyes és nyílt is. egy törött bordám bánta, és még csak bele sem rúghattam kedvemre az illetőbe.

— hát mit képzelsz, talán magamban beszélgetek? ide hallgass, ha te...

az én orosz barátnőm láthatólag nem bura alatt nevelkedett, a megfelelő pillanatban az asztalhoz húzott bennünket, és átölelte sértetlen bordáimat, ezt hívják kényeztetésnek.

a szomszéd újra ördögpofát vágott, alajában véve ahhoz a nézethez tartom magam, hogy minden vicc csak egyszer vicc.

ritkán láttam ennyire boldog embert, igazán, amikor az ember ráébred, hogy süketnéma csajt szedett fel, öröme nem ismer határt.

— és te tényleg süket vagy? a lány mosolygott.

— ... azt hittem, át akartok verni, a lány mosolygott.

— tudod ... én építkezésen dolgozom itt... hm, építkezés, tudod? fordítsd le neki!

továbbítottam az információt, és az orosz lány gyönyörű kézmozdulattal ívet irt le.

— és te tényleg nem hallasz semmit? hát ez röhej... azt hittem, valami egyetemisták vagytok, és ... olyan vagyok, mint egy grúz, nem?

tízig számoltam magamban.

— megcsókolhatlak? — erőszakoltam az orosz lány fülébe egy kis szlovák