Irodalmi Szemle, 1987

1987/9 - HOLNAP - Igor Otčenáš: Tűnődés a fiatal szlovák prózáról - Stanislava Chrobáková: Kényszerzubbony, Hazárdjáték Se ki, se be, Gombolyag

HOLNAP — DOTYKY Se ki, se be Betértünk az üres házba. A puszta falra akasztottam a kendőmet, ő a köpenyét. Kezünkbe vettük a kopott bőgőt, én testét — ő a vonót, és szembeszegültünk a világgal. A kő mégis kirekesztett bennünket, áldását nem adta. Gombolyag Milyen kemény a simogatás, ha számban megkeseredik a magány, amelyet megkettőz a jelenléted. A mi fájdalmunk, mondom, nem érdemel ennyi élő szerelmet. Térdemen melegedik meggyötört, fáradt fejed. Farnbauer Gábor fordításai Ebben az időszakban a fiatal szlovák próza témaköre szinte kizárólag a csa­ládra és az iskolára korlátozódott, olyan témákra tehát, amelyek a legközvetleneb­bek, az egyén számára a legkézenfekvőb­bek voltak. Az ilyen témaorientációt ter­mészetesen nem lehet elmarasztalni. Min­den prózaírónak előbb vagy utóbb szembe kell néznie azzal az élményanyaggal, amely a legközvetlenebbül érte őt, amely jellemét formálta és hatott rá. A lényeg azonban az, hogy az író mennyire képes túllépni az egyéni tapasztalaton, meny­nyire tudja azt általánosítani, részévé tenni a másik ember megismerésének. És ez a mai kortárs prózában nincs jelen. A szövegek pusztán verbális díszítőelemei a szerzői szubjektum szerényke történetei­nek. A legtöbb esetben diákélmények ezek, a mozgalmas kollégiumi élet leírásai, amelyekben természetesen a szerelmi tör­téneteké a főszerep, a nagyon is szokvá­nyos ivászatokkal összekötött „nonkonfor- mista” buliké stb. És amikor a fiatal pró­zaíró kilép az utcára, minduntalan egy-egy „szociális esetbe” botlik — infantilis nagy­bácsiba, periférikus csodabogárba a ne­gyedosztályú vendéglőből stb. —, hogy szemléltethesse, mennyire „rendes” embe­rek ezek, tiszta erkölcsi tartással, szem­ben azokkal, akik örökké csak loholnak, halmozzák az anyagiakat, és saját gyere­keikre sem marad idejük. Nincs semmi ki­fogásom az ilyen téma iránt. A fiatal iro­dalom azonban elfelejti felvetni a kérdést: irodalmilag mennyire termékeny ez a tí­pus, nemcsak alibizmus-e ez, kitérés a sok­kal égetőbb, de egyben aktuálisabb témák elől, amilyen főként a fiatalok viszonya a társadalomhoz, amelyben élnek, a korhoz, amelynek része az ő életük is. Lehet, pa­radox a kijelentés: a fiatal szlovák próza (dacára mindazon élettapasztalatnak, amellyel megalkotói, a harmincasok ren­delkeznek] mintha egyelőre csak mérle­gelné a kompromisszumok nélküli szembe­nézést önmagával. Mindennel foglalkozik, csak önmagával nem. Természetesen nem valamiféle nemzedéki nárcizmust igénye­lek, hanem olyan műveket, amelyekben az epika eszközeivel elvégezhető lenne e nemzedék analízise: azé a nemzedéké, amely előbb vagy utóbb felelős lesz az életért ebben a korántsem idillikus, az ember harmonikus fejlődését nem mindig biztosító világban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom