Irodalmi Szemle, 1986

1986/6 - Kövesdi János: A költő „aranyrögei” (Beszélgetés Ozsvald Árpád dal)

t Van-e tudomásod róla, hogy Szlovákiában mások is gyüjtenének régi magyar könyveket?

— Nem ismerek olyan személyeket, de sejtésem szerint elég sokan gyűjthetnek, mert ha az antikvárium polcain megjelennek magyar nyelvű könyvek, egykettőre hűlt helyük marad csak. Annak ellenére, hogy igen fölment a régi könyvek ára. Ezt a nekem is meglévő könyveken pontosan le tudom mérni, mert amit én az ötvenes évek végén húsz körönért megkaptam, azt most két-háromszáz koronáért kínálják. Ennek ellenére néhány nap alatt eltűnnek a régi könyvek. Ma egyébként reneszánszát éli a könyvgyűjtés, azt is mondhatnám, hogy egyszerűen divat. Nekem ami régi könyvem van, az harminc év gyűjtőmunkájának az eredménye, ütvenkettőben kerültem fel Bratislavába, és körülbelül ötvennégy-ötvenöttől gyűjtök régi könyveket. Akkor még nem volt divat régi könyveket gyűjteni, ma már az. Felépülnek a nagy házak, hát miért ne kerüljön a vitrinekbe, a könyvszekrényekbe egy két jó külsejű Corpus juris? Csak hát a divatból gyűjtők nem olvassák a régi könyveket, rábukkannak valahol, pénzük van, hát megveszik. Sajnos, egyfajta státusszimbólum lett a régi könyv is. Nekem a régi könyvek olvasgatása, böngészgetése megnyugvást, kikapcsolódást jelent, arra való, hogy felfrissítsem velük a szellememet. Ha rábukkanok egy értékes régi könyvre, akkor már az utcán vagy az autóbuszban átlapozom, beleolvasgatok, s otthon éjfélig abba sem hagyom az olvasást. Másnap, harmadnap újra folytatom, ahogy időm engedi, míg egészen föl nem szívom magamba. Később aztán újra visszatérek egy-egy könyvhöz, aszerint, hogy milyen témával foglalkozom éppen.

® A verseidet olvasgatva, elemezgetve, nemegyszer nyilvánvaló, hogy a régi könyvek költői munkásságodat, szellemi érdeklődésedet, eszmevilágodat is jelentős mértékben befolyásolták és befolyásolják, megtermékenyítik.

— A verseimet élmény alapján írom. Élményeimet természetesen gazdagítja az olvasás, a múlt és sok minden egyéb, a csodálatos módon fel-felbukkanó egykori saját emlékek éppúgy, mint mondjuk a régi könyveimben felfedezett századokkal ezelőtti tények, érdekes események és hasonlók. De az olvasmányélményeimet, ha megfigyelted, nem úgy használom fel a verseimben, hogy leírom vagy elmondom azokat, hanem egy-egy érdekes jelzőt, figyelemre méltó tényt, gondolatot, mozzanatot vagy más elemet ültetek át, ötvözök bele a versbe.

® Bemutathatod ezt például az Éles kaszák kútja című verseden?

— Igen, abban is merítek az ilyesfajta élményeimből. Például ha én azt írom ebben a versemben, hogy az „Éles kaszák kútjába lezuhanni / most kellene: de mégis megmutatni, / hogy földet érünk épen és a halál / nem csillagszemünkért ad kegyelmet” — ebben annak a bizonyos Csillagszemű juhászmesének a jelképeit használom fel, nem írhatom le a mese történetét, mert azt már többen megírták előttem. Tehát én nem leírok, hanem ezeknek a mozzanatoknak, jeleknek, jelzéseknek a segítségével a saját élményeimet segítem világra, öntöm versbe. Vagy nem tudom, ismered-e A nagy sási kígyó című versemet, most jelent meg egy, a magyarországi egyetemisták számára készült antológiában, ballada ugyan az a vers, de én nem a nagy sási kígyót írom meg benne, hanem a saját betegségemet, a saját életem gond- ját-baját, persze annak az ürügyén, és annak a motívumait fölhasználva. Szeretem például Kovács Margit kerámiáit, igazán erős benyomást tettek rám, de ez nem jelenti azt, hogy mindjárt verset írok e kerámiák keltette élményeimből, hanem magamban hordozom formavilágát, motívumait, s ezek majd egyszer valamiképpen biztosan belefolynak a jövőben születő verseimbe, mint ahogyan azok a cirádák és rézkarcok is, amelyeket fölfedezek az egyes régi könyveken, meg a régi pénzeken. Szóval ilyen vagy olyan formában áttételesen építőelemeivé lesznek a verseimnek, beleötvöződnek a szövetükbe. A napokban megjelent Valahol otthon című verskötetemben is biztosan találnál olyan sorokat, vagy akár képeket is, amelyek az effajta élményeimből születtek. A Kódexlapok című versben közvetlenebbül is füllelhető a könyvszeretetem. Van benne egy rész: „... mert mindig a könyvek voltak a vétkesek, ha a nyelvét kivágták, ha a kezét levágták, a betűk a fekete hamuból is összeálltak és hiába hordták hóhérlegények talicska számra a város főterére...” Ez a versem például egy értékes kódex lapjainak kiáztatása közben szerzett élményeimből és egy igen megrázó háború utáni élményemből fogant. És nem lenne nehéz azt sem kitalálni, hogy milyen élmények sugallatára született például a Szindbád utolsó útja című, Krúdy Gyula emlékének