Irodalmi Szemle, 1986
1986/10 - Duba Gyula: Vallomás a regényről II.
VALLOMÁS A REGÉNYRŐL II. 5. A szlovákiai magyar regény akkor ér (ért?) révbe, amikor tudatosítja (tudatosította?) a jövőbe — jövőjébe — vetett hitét. Nyugodt lélekkel megteheti — meg kell tennie! —, az idő neki dolgozik. Az időnek olyan a természete, hogy hajlamos támogatni az alkotásvágyat és élniakarást. Megjegyezzük azonban, hogy az élniakarás tejtestvére a tudatosság, összevonva a fogalmakat, a tudatosított élniakarás. Olyan valós életerő és magasabb szintű cél, amely különbözik az ösztönös mozdulattól, mellyel az életveszélyben levő — a fuldokló — kap mentő támpont, szilárd fogózó után. Ösztönösen-vallomá- sos regényünkből a hatvanas évek végén lett irodalmi mű, melyre egyre inkább tudatosodó célkitűzések jellemzők. Bár vallomásos jellegét megtartotta, személyes élményanyagát azonban közösségi szempontoknak és érdekeknek vetette alá és tudatos írói program jegyében fogant formai elvekkel igyekezett művé alakítani. Prózánk „tudatosodását” több körülmény támogatta. A korszak társadalmi eseményei és emberi tapasztalatai felráztak, személyes és közösségi felelősségre és tetteink következményeinek vállalására késztettek. Irodalmunkat számos hatás érte, a személyiség előtérbe kerülésének okán nagyrészt művészetfilozófiai és esztétikai jellegűek, avantgárd természetűek, strukturalista és szemiotikái rendszerűek és individuális értékűek. Ez időre irodalmunk mesterségbeli tudása is megnövekedett. Bízvást szólhatunk irodalmi korfordulóról, amikor előtérbe került az alkotó egyéniség és az esztétikai érték eszménye (gyakran túlzottan is, formalizmusba fulladva, devalválva az igazi értékeszményt). Regényünk indítéka a vallomástétel szándékából magasabb minőségi fokra lépett, a valóság értelmezésének és művé teremtésének, a komponáló alkotásnak a lépcső fokára. A tudatosodó írói munka a „mit írjunk” kérdése mellé odahelyezte a „hogyan írjunk” kérdését. A kérdések ilyen felvetése irodalmunk felnőtté válását jelezte. (E gondok, barátaim, folyamatos múlttal bíró irodalmak számára minden bizonnyal érthetetlenek és értelmetlenek!) A minőségnövekedés súlyát több prózai művön lemérhetjük. A tudatosabb írói munka a regények kompozíciójában, mondanivalójuk gondolati kimunkáltságában, tartalmi zártságukban és egységükben nyilvánul meg. Ordódy Katalin Az idegenjének hősnője sorsában Garam menti életfeltételek és értékrend szabják meg a lélektani dráma minőségét, míg Keskenyebb út című regényében egyértelmű logikával — bár kevésbé árnyaltan — vázolja fel a vegyes házasságok harmonikus lehetőségének vagy lehetetlenségének kérdéskörét. Mács József Vesztese egyetlen hős és néhány hónapnyi idő történetébe sűríti a háború utáni Gömör népi zártságát, idegenekkel szembeni bizalmatlanságát, nacionális elfogultságait. Dobos László előző regényeiben is tudatos eszmei programot vállalt, nála érezni leginkább a személyességen és vallomásosságon is átütő gondolati igényt. Egy szál ingben című művében a bodrogközi nép történelmi sorsa korszerű művészi eszközökkel és kimunkált — bár helyenként modorosságtól sem mentes — stílusban megírt mozaikképekből áll össze. Ez a próza nem a lélektan törvényeivel, hanem a sorsok és tények megválogatásával teremt drámai képet, a lélektani motiváció az írói látás és életérzés sajátosságából következik. A Sodrásban pedig amennyire személyes tartalmú mű, annyira általános mondanivalójú, egyértelműen általánosítható nemzedéki regény. A történelem tudatos vizsgálata, múltunkkal szembeni korszerű állásfoglalás. Rácz Olivér novellafüzérének Álom Tivadarja (Hernádi Tivadar Duba Gyula
