Irodalmi Szemle, 1986

1986/10 - Kövesdi János: Amikor könnyed sólyom a szellem... (Részlet egy készülő regényből)

ben visszafelé tekerve a gombot rábukkant Beethovenre, s hiába bizonygatta önmagának, hogy a IX. szimfónia most túl nehéz volna számára, képtelen volt szabadulni tőle.

A robusztus és távoli folyók zúgására emlékeztető zene az egész szobát betöltötte, s nem engedte, hogy rajta kívül valami más is létezzen most számára. Gecse leült a rádió mellé az ágyra, ám a hangok e nagyszerű, magasztos költeménye, átjárva érzékeny bensejének legrejtettebb zugait is, annyira felindította, hogy hirtelen talpra szökkent, és újra járkálni kezdett föl-alá a tágas szobában. A boltíves szoba meglepően jó akusztikájú hangversenyteremnek bizonyult: ha az imént attól tartott, hogy a nehéz veretű, tömény zene még inkább nyomasztani fogja, e pillanatban meglepődve tapasztalta, hogy tévedett — a fennkölt zene nem hogy lefelé húzná, hanem mind magasabbra és magasabbra ragadja a lelkét, föl azokba a szférákba, ahol minden oly gyönyörűséges lesz, ahol lebegni kezd a lélek, ahová csak az igazi művészet emelheti az: embert, ahol minden földi kicsinyességtől megszabadulva könnyed sólyomként röpködhet a szellem.