Irodalmi Szemle, 1986
1986/9 - NAPLÓ - Varga Erzsébet: „Oly könnyű mihozzánk az utat megtalálni...” (Leningrádi napló)
Mint mindig, ha leningrádi randevúról van szó, most Is én érkeztem elsőként, s ez nem magyarázható mással, mint az otthonról magammal hozott bizalmatlansággal: azzal tudniillik, hogy nem bízom eléggé a városi közlekedésben, s ezért mindig hamarabb indulok — és érkezem — a kelleténél. Állok a téren, ahol korunk, a legújabb kor megszületett. Velem szemben a kilenc hektárnyi területen felépített Téli Palota, amely napjainkban az Állami Ermitázs részét képezi, hátam mögött a Vezérkar épülete, amelynek festői árkádja alól ama világtörténelmi jelentőségű napon a munkáshatalom indult holnapteremtő útjára. Állok a téren. Ügy érzem, körülöttem forog az idő: a múlt, a jelen, a jövő. A Történelem. 5 Igor Inov, a költő, a csehszlovákiai irodalmak barátja és fáradhatatlan fordítója a Sza- vuskin utcában lakik. Leningrád központjából, mondjuk a Gosztyinij dvor nagyáruháztól vagy a Nyevszkij proszpektről a meglehetős távolság ellenére sem bonyolult az ideutazás, mert néhány évvel ezelőtt (ha jól tudom, 1982-ben) itt is megnyílt egy metró- állomás, amely a Csornaja recska („Fekete folyócska”) nevet viseli. A Szavuskin utca közvetlen közelében folyik ugyanis az a híres „fekete folyócska”, melynek partján egykor az orosz irodalom egyik legnagyobbja, Alekszandr Szergejevics Puskin vívta halálos kimenetelű párbaját. Az új metróállomás tehát erről a folyócskáról kapta a nevét. Igor Vlagyimirovics Inovval eddig még csak telefonon beszéltem, mégis úgy megyek a Szavuskin utcába, mintha régi-régi ismerősökhöz, évek óta nem látott barátokhoz mennék. Dobos Lászlótól és Koncsol Lászlótól nemegyszer hallottam már Inovról és feleségéről, Irina Makarovna Porocskináról, aki a leningrádi egyetem szlavisztikai tanszékén dolgozik, s nemrégiben jelent meg egy könyve Tolsztoj és a szláv népek kapcsolatáról. Dobos a Gondok könyvé ben megjelent leningrádi riportjában is említi Ino- vot, igaz, Ivanov néven, ám ugyanarról a személyről van szó: Ivanov Dobos ittjárta után lett Inovvá, s nemcsak azért, mert Leningrádban és általában orosz földön rengeteg Ivanov él, hanem elsősorban azért, mert közben Moszkvában is publikálni kezdett egy Igor Ivanov nevű költő, akivel nem szeretné, ha összetévesztenék. A különös érzés, hogy rég nem látott ismerősökhöz, sőt barátokhoz érkezem, Inovék küszöbét átlépve csak fokozódik bennem. Könyvespolcok vesznek körül, s a polcokon az orosz irodalom termékei mellett ott sorakoznak a csehszlovákiai írók könyvei és a Csehszlovákiáról szóló könyvek, hamarosan előkerül egy Irodalmi Szemle meg a Hét című folyóirat egyik száma is; Inov találkozásokat, neveket említ — köztük Duba Gyula, Koncsol László, Dobos László nevét — s közben természetesen az asztalra kerül kedvenc vodkája is, a „sztolicsnaja”. Miután közös ismerőseinket, íróbarátainkat-kollégáinkat sorra vettük, mi másra terelődhetnék a szó, mint a költészetre? Hiszen Inov nemcsak költő és műfordító, hanem lapszerkesztő is — a Nyeva című irodalmi folyóirat költészeti rovatát szerkeszti —, jól ismeri a mai költőket foglalkoztató problémákat, gondokat. Költőként egyébként ritkán szólal meg, kizárólag akkor, ha olyan mondanivalója van, amelyet csak versben lehet elmondani. Második verskötete 1980-ban jelent meg Leningrádban Po kromke avguszta („Augusztus peremén”) címmel. Inov ekkor már ötvenéves, Szim- feropolban született 1930-ban, apja haditengerész volt, anyja pedig az ismert leningrádi zongoraművésző, Szolovjeva. Igor Vlagyimirovics kezdetben tengerésznek készült, de aztán jelentkezett a leningrádi egyetemre és filológus, szlavista lett. Mint minden igazi költő, természetesen ő is állandóan kísérletezik, keresi az újat, próbálja magáévá tenni, integrálni a mai európai költészet figyelemre méltó eredményeit, értékeit. Megpróbálkozott a szabadverssel is, ez a verstípus azonban — miért, miért nem? — az orosz költészetben nem képes meghonosodni, közönsége sincsen. Talán nem számít megbocsáthatatlan udvariatlanságnak, ha beszélgetés, sőt vacsora közben is bele-belelapozok a notesz formátumú vékony kötetbe: érdekel vendéglátóm költői világa, most szeretném őt minél jobban megismerni, amíg itt vagyok. S milyen csodálatos véletlen: az első verssor, amely a kötetet találomra kinyitva a szemembe tűnik, így hangzik: „Dorogu k nam tak proszto otiszkaty ..
