Irodalmi Szemle, 1986

1986/9 - Duba Gyula: Vallomás a regényről I.

A személyes élményekkel és történelmi tényekkel való szembenézés — minden bonyolultsága és kockázata ellenére — regényírásunk (prózánk) meghatározó jegye lett. Természetesnek vettük, hogy a sorsunkat elemezzük, megírjuk életünket, önmagunkat. Irodalmunk feladatának — hivatásának — érezte, hogy tisztázza a múlt fájó pontjait, sérelmeit és tévedéseit. A múlt pedig az író által megélt idődarab méreteit öltötte magára, s így bensőségessé vált, mintegy sajáttá, magántulajdonná. Leegyszerűsítve mondhatnánk: a nemzetiségi író regényesíti élményeit. Kisebb vagy nagyobb horizontú, behatárolt társadalmi méretű történetet komponál, melyben — közvetlenül vagy közvetve — maga a főszereplő. így lesz Szabó Béla könyve, A család kedvence a saját és a kelet-szlovákiai zsidóság regénye, Nagy Irén Kiskisasszonya pedig a háborús évek polgári-hivatalnok világának szerény foglalata. Ordódy Katalin a Megtalált életben apokaliptikus körképet komponál a kispolgár sorsáról a nagy háborúban és az utána következő években. Rácz Olivér e regényt olyan író művének látja, „aki a csehszlovákiai magyar irodalom történelmi hűségére és hitelére törekszik”. Ordódy Nemzedékek című családregényében még nagyobbat kísérel meg, egy polgárcsalád három nemzedékének életútját vizsgálja és az osztályukkal való forradalmi szakításhoz vezető szálakat fonja nagyepikai szövetté-szöveggé. S mindez a Garam mente és Prága, a monarchia és a jelen méreteiben. Fábry nem érzi szerves egésznek a művet, felrója a környezetrajzok felületességét, a jellemábrázolás erőtlenségét, de elismeri, hogy a könyv előrelépés, prózánk korabeli együttesében figyelemreméltó teljesítmény, és jó olvasmány. Az ideológia szempontjaira érzékeny kor e regényekkel kapcsolatosan a kispolgár fogalmát helyezte előtérbe, s valóban, a környezet, az embertípus és sorsa, mentalitása és életproblémái az értelmiségi polgáré, aki az új társadalomban a megtisztulás lehetőségét keresi. S ezen belül a múltat a jelennel összekötő élményfolytonosságot és valóságlátást, a negyvenes évek polgárának történelemtudatát kínálják irodalmi tanúságként, illetve a polgár „szocializálódásának” lehetőségeit kutatják.

A próza első fiatal nemzedéke új és általánosabb — mert népibb — élményanyaggal és érzékenységgel lép színre.

A fiatal, kezdő prózaírók származásukkal és témáikkal a falut helyezik az irodalom előterébe. Mács józsef és Lovicsek Béla prózájában a dél-szlovákiai népi valóság lesz az irodalom nyersanyaga. Mács Kamaszában, a regény Bálintjának sorsában az író nemzedékének önvallomása készülődik, beszámoló sorsélményeiről, csírázó történelemtudatáról és háborúképéről. Regényirodalmunk valóságanyag-szerveződésének fontos pillanata ez, mert olyan nemzedék élményvilága és életérzése lép színre, mely nemzedék írói fejlődése során döntő részt vállalt és teljesített a nemzetiségi irodalom megalapozásában és intézményesítésében. Hasonló felfedező motívum Lovicsek Béla Csillagszemű asszonya, jellegzetes — bár a maga módján rendhagyó — falusi szerelmi történet, mely újszerű érzelmi tartalma mellett azzal válik kezdeményezővé — és népszerűvé —, hogy a nemzetiségnek mint közösségnek az államkeretben való helyét és mozgásterét, egyénei életének valós társadalmi keretét ábrázolja. (A művek kiforrat- sága akadálya tartós értéküknek, de kezdeményező és nyitó érdemeik kétségtelenek.) A kritikus Rácz Olivér már a Megtalált élet ben felfigyelt a szülőföld és a hazaszeretet etikai értékének és emberi jelentőségének hangsúlyára, a fiatal írók nyiladozó, nemzedéki tekintettel szemrevételezik ezen értékeket, hogy — a líra törekvéseitől támogatva — később e fogalmak prózánk elhivatott érdeklődésének és értékrendjének a kulcsfogalmai legyenek.

A Megtudtam, hogy élsz — Rácz Olivér regénye (1963) — íróilag kiteljesedett és művészileg értékalkotó valóságképe és mondanivalója is e fogalmakra épül. A mű értékei a szülőföldélmény korszerű érzékisége, a történelmi sorsszerűség megkörvona- lazása a hazaélmény és a közösségi hovatartozás következetes programja. Adottságai együttesében a mű irány- és programregény. Olyan sajátos nemzetiségi alapérzéseket

— fogalmakat — villant fel hősei sorsában, melyeket később majd a történelmi és kulturális hovatartozás, a nyelvi ragaszkodás és értéktudat, az identitástudat erősödése egészít ki, hogy meghatározza a nemzetiségi életérzés lényegét. Az alapfogalmak még nyersen, megtörtént események és tények köntösében jelennek meg a regényben, gondolati kimunkáltságra és filozófiai érvényre (talán) nem is tartanak igényt, ösztönös vágyak és érzések maradnak. Ebben a formájukban — a kor igényeit is szemmel tartva — inkább az ideológia s a politika valóságszintjét célozzák meg, és a nem