Irodalmi Szemle, 1986
1986/1 - ÉLŐ MÚLT - Kósa László: Egy elfelejtett gömöri néprajzi író: Komoróczy Miklós
EGY ELFELEJTETT GÖMÖRI NÉPRAJZI ÍRÓ: KOMORÓCZY MIKLÓS Kósa László A gömöri táj nem méltatlanul kapta az irodalomban a Gömörország elnevezést. Változatos, de egészében mégis egységes vidék. Északon magas hegyek emelkednek, délen szemet gyönyörködtető kellemes dombság terül el. A dombhátak közt folyócskák, patakok futnak a tágas medence vizeit összegyűjtő Sajóba, amely szép nagy völgyi síkságtól kísérve búcsúzik a tájtól. Apróbb és nagyobb jellegzetes falvak, bányavároskák, mezővárosok teszik népessé a vidéket. Szinte minden megtalálható itt, ami egy „ország”-hoz kell. Ezt a jellegzetes történeti és földrajzi egységet azonban meglehetősen elhanyagolta a néprajzi kutatás. Számos kisebb cikkből, könyvből, valamint nem néprajzi munkák részleteiből fogalmat alkothatunk ugyan Gömör népi műveltségéről, de ez a kép töredékes, nem tükrözi a táj nagy múltját és kulturális sokszínűségét, gazdagságát. Valamelyes változás a közelmúltban kezdett mutatkozni. A gömöri szlovák kutatások is az utóbbi időben kezdtek föllendülni. A Rimaszombatban (Rim. Sobota) megjelenő Gemer című évkönyvben szlovák és magyar tárgyú tanulmányok egyaránt olvashatók. 1974-ben a Madách Kiadónál látott napvilágot Ág Tibor gyűjteménye, az Édesanyám rózsafája, amely jórészt gömöri népdalokat tartalmaz. Ebben a kitekintésben van jelentősége arról a Komoróczy Miklósról megemlékezni, aki ugyan nem tartozott a legkiválóbb etnográfusok közé, de mindmáig az egyetlen — mai fogalmaink szerint is — néprajzi összefoglalást 6 írta a szlovákok és magyarok lakta Gömörről. Komoróczy Miklós Ede 1863-ban született Borsodtapolcsányban {ma Dédestapolcsány Magyarországon), régi gömör—borsod—nógrádi köznemesi családból. Életének első felét két önéletrajzi jellegű adatközlésből ismerjük. Az egyiket Szinnyey József 1899-ben megjelent Magyar írók élete és munkál (VI. k. Bp. 871—872.) című könyve, a másikat Gömör—Kishont vármegye monográfiája tartalmazza (Bp., év nélkül, valószínűleg 1905- ben, 386—387.). Érdemes közelebbről megismerkedni vele, jóllehet az életrajzok nem a későbbi néprajzi gyűjtőt, hanem a kor jellegzetes figuráját, a szépirodalommal próbálkozó és újságíróskodó dzsentrit állítják elénk. A fővárosban szerencsét kereső, majd egy vidéki kisváros kulturális életében helyét megtaláló értelmiségi alakját példázzák. Életének első évtizedei igen változatosan alakultak. Talán későbbi nyugtalan jelleme nyilvánult meg már abban is, hogy középiskoláit négy városban, Rimaszombatban, Kassán, Lőcsén és Budapesten végezte. Ezután a budapesti Népszínházhoz (a későbbi, azóta már lebontott Magyar Nemzeti Színház épülete) szerződött, miközben 1883—84-ben az Országos Színművészeti Akadémiát látogatta. Vidéki színész lett. Hol és meddig, nem tudni, mert egy idő múlva Nyitrán bukkant föl, de ezúttal már tisztviselőként és a Nyitramegyei Közlöny segédszerkesztőjeként. 1889-ben rövid ideig ismét színész volt, majd a miskolci adóügyi igazgatóság jegyzője. Ugyanitt indított lapot 1891-ben Legyező címmel, de az hamarosan megszűnt, ő pedig Budapestre költözött. Újságírásból tartotta fönn magát. Tudósításokat készített és cikkeket írt az Ország-Világba, a Pesti Naplóba, az Egyetértésbe, a Pester Lloydba, valamint a Bolond Istókba, a Gyermekvilágba, a Kisdednevelésbe, az Én Újságomba. Segédszerkesztőként dolgozott a Nemzeti Hírlapnál, illetőleg a Székesfővárosi Lapoknál — tehát igen széles skáláját járta be az újságírói
