Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - ÉLŐ MÚLT - Tichy Kálmán: Reménytelen levél (karcolat)
örömet szerez nekem, hogy ma hallottam az első rigót, mely egy bimbókkal teli bokorban vidám csibész módjára elfüttyentette magát s ezzel nevezetesebbé tette számomra a mai napot, mintha például ezen a napon részesülhettem volna abban a szerencsében, hogy Önnel megismerkedjem. Továbbá: nekem hősugárgépem nincs. Másféle gépeim vannak. Az egyik betűket kopog, a másik ákombákomokat nyomtat, — ezek a fegyvereim s a toll, ecset, metszőtű, a grafikus vésője. Szelídebb szerszámok és mégis hasonlíthatatlanul messzebbhatók, mint az Ön átkos masinája, még ha a végletekig fogja is tökéletesíteni. Mint ebből a rövid vázlatból is látja, ideáljaink merőben ellentétesek. Bár még mindig hajlandó vagyok azt hinni, hogy Ön nem a rombolás gyönyörűsége kedvéért alkotta azt, amit alkotott, csak elragadta a tudós láza s most szédíti a siker. Kérdem azonban, van-e önnek lelkiismerete s gondolt-e arra, hogy az elpusztulandó ezrek, vagy milliók halála mind-mind az Ön lelkén fog száradni? Mert hiszen azok mind életben maradtak volna, ha Ön fel nem találja ördögi sugarait, vagy ha már feltalálta, összetörte, kútba vetette volna az egész masinát! Erre nem gondol Ön, dear Sir? Nem teszi keserűvé minden falatját, nyugtalanná minden percét? Ha netalán — és most jövök tulajdonképpen célomhoz, — a dicsőség, a világhírnév vágya késztette rá, hogy kiadja kezéből a legrettenesebb gyilkolóeszközt, — úgy nagyszerű ötleteket adhatok Önnek, melyeket ha megvalósít, világhíre még nagyobb lesz és a nevét nem átkozva, de áldva fogják emlegetni milliók és milliók! Maradjunk csak a messzireható sugaraknál. Az az ember, aki az Ön sugarainak hatáskörébe jut, eszméletlenül összeesik, vagy meghal, megég, megperzselődik. Nos: annyi a gyógyíthatatlan betegség a földön! Találjon fel olyan sugarakat, melyeknek bűvkörében a reménytelen betegek meggyógyulnak, a némák megszólalnak, a vakok látnak, a bénák járni tudnak! A lipcsei népek csatájának emlékműve kis játékkocka ahhoz az emlékhez képest, amelyet ön ezért a sugáért kapna! Vagy teszem azt, némely tavasszal, mint az idén is, a túlsokáig tartó hideg miatt visszamaradt a vetés, a termény. Ebből aztán nagy gazdasági nyomorúságok származnak. Találjon Ön fel olyan sugarakat, melyekkel végigpásztázza a fejlődésükben visszamaradt földeket s rövid idő leforgása alatt csodálatosan behozza a mulasztást. Higyje el, a vtlágh-r így sem maradna el! Sok pusztítást tesznek a késő tavaszi és koraőszi fagyok is. Ha már úgyis a hősugár az Ön szakmája, dolgozza át úgy, hogy sok ezer meg ezer holdat tudjon elborítani olyan áldó melegséggel, mely a besugározott területeket megvédi a fagytól. S ha már itt tartunk, miért ne olvaszthatna le hallatlan ezer tonnákat a sarkvidék jegéből is és megváltoztathatná vele egész éghajlatunkat? Paradicsommá tenné a Földet! Ha esetleg mindenáron pusztítani akar, pusztítsa például a ragályokat. Indiában tíz ezrek pusztulnak pestisben. Kínában pedig ugyancsak tízezrek kolerában. Nem gondolja, hogy Önt egy új Visnu-ként imádnák ott, ha olyan sugarakat lövelne a készülékéből, mely kiirtja ezeket a rémes epidémiákat? Ezer és ezer embert mentene meg az életnek! Nem volna ez ugyanolyan méltó feladat, mint ugyanannyi ezert meggyilkolni? Mondja, Sir!? . .. Lehet, hogy a rádiósugarak dróttalan csodái jobban izgatják. Nos, ott is volna némely tennivaló. Például Oroszországban irtózatos a nyomor. A mérhetetlen területek megnehezítik a segítést, a nincstelenségről nem is beszélve. Találja fel, dear Sir, a „dróttalan vöröskereszt akciót”, küldjön rádló-úton szeretetadományokat, ruhát, élelmet, vetőmagot az Inségsújtotta területekre. Halhatatlan lesz, biztosítom róla! Vagy talán a tüzérség a szenvedélye? A tout prlx? Jő, így is lehet. Találjon fel olyan ágyúkat, melyek — pillanatok alatti rombolás helyett — pillanatok alatt teremtenekl Vegyen tűz alá lakatlan területeket és borítsa el kultúrával, jóléttel, vagy ne mondjunk mást: csak lakóházakkal. Kiskaliberű ágyúkból ontson olyan lövedékeket, melyekből a robbanás helyén csinos egy családra való házak pattannak ki. Ha pontos tüzeléssel egy sor lövést ad le: kész egy utca. Nagyobb kaliberből bérházakat, tömeglakásokat ültethet ki ilyenmódon s egy jól vezetett pergőtűz után kész város állana a kiszemelt helyen, csak a lakosoknak kellene beköltözniük. Fantasztikus úgy-e? De látja, én mindig csak ezen tépelődöm: ölni, rombolni — pillanatok műve. Építeni, teremteni — milyen lassan megy? Miért tökéleiesítik a tudósok mégis a rombolás
