Irodalmi Szemle, 1986

1986/8 - ÉLŐ MÚLT - Tichy Gyula: A Mars rabjai (regényrészlet)

A doktor most nagy komoran végigjárta a kocsit, zseblámpája fény mellett át- meg odahívott.

— Gyere csak? Nézted már ezt? — szólt a rekeszre mutatva, — ki kellene nyitni, hátha lelünk benne valami enni vagy inni valót. A kalauzok szoktak erre a helyre olyasmit is tenni a cókmók’aik közé.

Erre a szóra örömmel kaptam a zsebemhez, mert emlékeztem rá, hogy még a fizikai szertárban a zsebemben felejtettem egy kis fogót, — milyen szerencse az most! A vacsora alatt folyton bosszantott, valahányszor a zsebemhez nyúltam, most meg kincset fog érni!

Pár pillanat alatt nyitva volt a zár. Olajos rongyok, fogók, szerelő-kellékek és más limlomok kSz’tt örömmel fedeztünk föl benne egy jókora darab, vastae. papírosba csomagolt barna kenyeret és egy sötét üveget. Odavittük a kincseket Sisihez, hogy vele is megosszuk. Én azon mód a kenyér földarabolásához láttam, a doktor meg az üveg dugójával bajlódott. Végre sikerült kihúznia és kiderült, hogy az üvegben kicsit megsavanyodott tej van. Oda se neki, annak a kis savanyúságnak! Pompásan esett, a nehéz parasztkenyeret is olyan gyönyörrel haraptuk mellé, mintha égi manna volna. Fejedelmi lakoma volt, Sisi is egészen felélénkült tőle. Akkor még egyikünknek sem volt sejtelme róla, hogy ez a mohón elfogyasztott barna kenyér és savanyú tej volt hosszú időre utolsó földi eredetű táplálékunk és ugyancsak hosszú időn belül nem fogunk ismerős eledellel élhetni.

A kielégített gyomor bizonyos jóleső optimizmussal töltött el mindnyámnkat, most már több reménységgel néztünk a jövő elé. Üsse a kő, egyszer csak véget|ér ez az utazás is? A doktor Sisinek még fekvemaradást ajánlott, engem is alaposan kikérdezett, aztán megnyugtatott, hogy nincs semmi baj, de panaszolta, hogy neki egészen olyan érzése van, mintha a melle táján, ahová a különös dobozt tettem, égési sebe volna.

— Nem tudom, — mondta, — mit vájálkodtál itt velem, de tisztára összeégetted a mellem.

— Ne beszélj zöldeket, doktor, — feleltem. — Hiszen a doboz most is csak kellemesen melegít, tapintsd meg. És ha a melledet összeégette volna, előbb a mellényedre pörkölt volna egy kedélyes ablakot, nem?

— Jó, jó, ez igaz, — azaz nem egészen. Másról is lehet itt szó. Tartsd csak a zseblámpát! Lássuk, igazam van-e?

A doktor egy-kettőre felgombolta mellén a ruhát, szétnyitotta az ingét, egyenest rávilágítottam, Sisi is feltápászkodott s egyesült erővel nézegettük a doktor mellét, de nyoma sem volt azon semmiféle égésnek. Még csak pirosságnak sem.

— Nos, ha nincs, hát majd lesz. Megvan a magam véleménye a dolgokról, — zsör- tölt tovább a doktor. — Laikus népekkel nem vitázom.

— Mégiscsak ezek a „laikus népek” támasztottak fel ájulásodból, bölcs férfiú s ami azt illeti, ezért utóvégre csak elszenvedhetsz egy kis pörkölést a begyeden, amit ugyan mi okuláréval sem tudnánk fölfedezni. De legyen igazad, ha neked így tetszik jobban.

Szóval a doktor — nem volt hálás páciens, az ő feltámasztása körüli érdemeimet sem akarta elismerni, a magyarázataimat és föltevéseimet pedig tudományos magaslatairól lemosolyogta. Ez határozottan bosszantott s így még jó ideig huzakodtunk, de a szegényes, hanem egészséges kis vacsora és a kocsi fokozatos bemelegedése által teremtett kedélyesebb hangulatban inkább amolyan tréfás „vesézés” volt ez, semmint k^molv o'v"d*s. E? a meleg, honnan is iött? Nem sokat gondolkoztunk raita. de jólesett. A különös fémdoboz volna? Képes lenne egy egész kocsit bemelegíteni? Lehet.

Lassanként elálmosodtunk, magam a legjobban, a kiállott izgalmak visszahatása volt talán, — javasoltam, hogy pihenjünk le, ahogy lehet. Egyelőre úgysem tehetünk okosabbat. Mec^p^tem az órámat: néeyre járt az idő. Ez már hajnalnak számít, de még teljes odakünn a vaksötétség. Mielőtt ledőltem volna, a fémdobozt a magam ülése alá toltam, hogy jó meleget tartson s hamar szundikálni kezdtem. Még félálomban hallottam, amint a doktor Sisivel beszélget, aztán valami félig tudatos aggodalom nyugtalankodott bennem, hogy csak hozzá ne nyúljanak a fémdobozhoz, mert hátha csakugyan baj lesz belőle, valamelyiket csakugyan megégeti, aztán furcsa káprázatok kínoztak, mintha a kocsi ablakai pislogatnának: hol világosak, hol sötétek, valami rövid alagutakon rohanunk át s odakünn már nappal van? Végre kábult, mély álom