Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - LÁTÓHATÁR - Borisz Fjodorovics Lapin: Az első lépés I. (sci-fi)
hat az ember csak úgy, puszta szeszélyből, pillanatnyi gyengeségből. Ha Sven mint igazi férfi, távozóban, gondolt volna őrá, Polinára, az ő szenvedéseire, arra, hogy eltűnését meg kell valahogy magyaráznia a gyerekeknek — csak hagyott volna valami cédulát, valami utalást, akármit. De ő szótlanul távozott. Szóval vagy nem volt elég bátorsága, vagy — a legutolsó pillanatokban — eszébe sem jutott Polina. Nem gondolt a későbbi nemzedékekre, sőt a Célra, a feladatra sem, s ez megint csak ellentmond a történelmi tapasztalatnak: még a könnyelmű Éva is úgy távozott, hogy előbb teljesítette utolsó feladatát: megszülte Margot-t. Minél többet gondolkodott Sven távozásán, Polinát annál tsbbször futotta el a méreg: így csak olyan ember járhatott el, aki elárulta a Célt. A távozás jogát, melynek a Hajó nyugalmát kellett volna biztosítania, Sven a Hajó kárára érvényesítette. Mit tegyen most már Polina, hogy viselkedjék a gyerekek előtt? A gyerekek, a gyerekek . .. Nevelni nehéz őket, a legegyszerűbb semmivé tenni a hosszú évek fáradságos munkájának gyümölcsét. Egyetlen hiba — s egyszeriben semmivé lesznek az erkölcsi alapelvek, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy magunk is megéljünk és a következő nemzedéket is felneveljük. Ha Polina nem talál valamit, amit a Sven tettéből következő közömbösséggel szembeállíthatna, veszélybe kerül az expedíció. De bármire gondolj, bármennyire szenvedj, be kell jegyezned a Hajó évkönyvébe: 2160. OKTÓBER 17. — SVEN TÁVOZÁSA. SVEN NYOMÁBAN És újra simán, kiegyensúlyozottan folyt a Hajón az élet. De ez már nem Polinán múlott. 0 gépiesen teljesítette kötelességeit, ugyanolyan érdeklődést tanúsítva a konyha, mint az Alapprogramban megszabott kutatások iránt, etette a nyulakat és Chopinre tanította a gyerekeket, felügyelt a legkisebbekre és órákon át céltalanul figyelte a Konzultáns indikátorainak hunyorgását — ám gondolatban messze járt mindettől. A hatalmas Hajógazdaság figyelmet, szorgalmat, odaadást követelt. A tudományos kísérletek és megfigyelések még több időt s erőt igényeltek. A számtalan adattároló, skála, analizátor, barométer, termométer és doziméter percenként figyelmeztetett magára, munkára serkentett. Nemcsak hogy minden emberről, de minden nyúlról és pontyról is külön dossziét vezettek, amelybe rendszeresen tucatjával kerültek a nagyon fontos számadatok. Még a gondtalan erdei madarak is egy egyedülálló orvosi-biológiai kísérlet objektumainak számítottak. Polina egy időben nagyon szeretett kapálni a kertben, talán azért, mert a tudomány érdekei itt mindennél szorosabban kapcsolódtak a Hajó gazdasági érdekeihez. Hogy viselkednek a növények a hosszadalmas kozmikus utazás, a fokozott sugárzás, a mesterséges megvilágítás és klíma feltételei között? Ettől fogva nem létezett ilyen probléma: a Polina termesztette mutánsnövények, hibridnövények a Föld számára hallatlan termést hoztak. Egyáltalán: a Hajónak nevezett óriási laboratórium naponként időszerű kérdések ezreire adta meg a választ, csak az a kár, hogy a földi tudósok nem kapják meg egyhamar ezeket a felbecsülhetetlen anyagokat. Az utóbbi időben Alexander is számos gondot vállalt magára. Nemcsak önmaga helyett, hanem Sven, sőt Polina helyett is dolgozott. Vezette a dossziékat, táplálta a Szintezátort, takarította a nyúl- és tyúkketreceket, vizet cserélt a pontyok medencéjében, órákig piszmogott a veteményesben, trágyázott és átültette a palántákat — szóval fáradtságot nem ismerve három helyett húzta az igát. És árnyékként járt a nyomában Lucienne. Polina egyszer a kert árnyas sarkában, a szokott zöld pádon üldögélt, s mint mindig, gondolataiba merült. A medence túloldalán heves ollócsattogtatással Alexander metszette a fákat. Bizonyára nem látta Polinát, a munka túlságosan is lekötötte. Polina könnyű léptek neszére eszmélt. Lucienne sárga kezeslábasa tűnt fel a bokrok között. A lány körülnézett, majd a fiú nyakát átkarolva Alexanderhez simult. Nem, ez nem gyermeki csók volt. Polina, tudván szerelmükről, a csókváltást is feltételezhette volna, végül is Alexander már szinte felnőtt, s korához képest Lucienne is fejlett, ilyesmit mégsem várt Polina.
