Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - LÁTÓHATÁR - Borisz Fjodorovics Lapin: Az első lépés I. (sci-fi)
családjuktól — hogy belevesszenek a Jeges kozmikus pusztaságba és ne tudják meg soha, miként ér véget az expedíció, visszatér-e háromszáz év múlva a Földre a Hajó, miután megkerülte a Nap egyik legközelebbi s mégis oly távoli csillagszomszédját. Volt mire gondolniuk, volt mire emlékezniük, volt kitől elbúcsúzniuk ezekben a pillanatokban, ám ők már azt találgatták: ki az, aki az itt összegyűlt ezrek közül velük repül?! A csillagszomj már akkor legyőzte bennük a Föld vonzerejét. A síkság fölött ünnepélyes zeneszó úszott, csillogtak a trombiták, fullasztóan illatoztak a virágok, a tudósok meg az államférfiak szónokoltak, s már hangosan is meg felhangon is elmondtak minden elmondhatót — és ők még mindig nem ismerték egymást. Alexet aztán gépkocsiba ültették s egy alagúton át a mélységes aknában álló Hajóhoz vitték, ahol teljesen hétköznapi módon, sietősen és gyakorlatiasan szinte eltemették egy szarkofágszerű, ragacsos folyadékkal teli kádban. Egyedül, speciális, életbiztosító szkafanderben feküdt itt, s még érezte, hogy úszik — aztán hirtelen elködösült a tudata: megkezdődött az egyhónapos anabiózis, amely a Földtől meg a Naptól való elszakadás óriási terhét hivatott megkönnyíteni. Mikor magához tért, egy magas, sovány, ősz halántékú ember hajolt fölébe. Az amerikai John, az expedíció parancsnoka. Alex sokáig nem értette, hol van és mi történik vele, egyelőre eszébe sem jutott, hogy útitársainak egyikét látja. Ekkor már sem a Föld, sem a Nap nem hatott rájuk vonzásával. Azután végignézték startjuk videofelvételét: a Hajó műszerei ezt azalatt vették át a Földtől, míg ők az igazak álmát aludták kádjaikban. Az elcsendesült tömeg fölött tovarepültek az utolsó parancsszavak, a nyugtalanságtól rekedt dinamikus hangszórók visszaszámolták az utolsó másodperceket — s egy lángtájfunnal együtt, amely mintha a bolygó legmélyéből tört volna elő, a síkság fölé emelkedett a gigantikus, ezüstös rakéta, majd megtorpant egy pillanatra s keresztülszelvén az égboltot tovaszáguldott az ismeretlenbe, feloldódott a kékségben. Miután a dübörgés elhalt s az űrrepülőtér fölé véletlenszerű, rendszertelen kiáltások törtek, megszólalt a bemondó: „Szerencsés utat, barátaink!” Polina számtalanszor megnézte a felvételt, amellyel a Hajó életében a Szükségszerűség térhódítása kezdődött. Később színrelépett a Véletlen is, az előre-nem-látott, s ez szintén rányomta bélyegét az Első Csillagközi történetére. S most, hogy kiigazodjék a mában, fel kell idéznie az expedíció történetét. És át is kell adnia az utána jövőknek, hogy gazdagodjék emlékezetük és felvérteződjenek az újabb előre nem látható eseményekre. 2116. FEBRUÁR 7. — MEGSZÜLETIK FRED, JOHN ÉS SOPHIE FIA. 2116. NOVEMBER 26. — JOHN HALÁLA; ALEX ÁTVESZI A HAJÓ PARANCSNOKSÁGÁT. 2116. DECEMBER 2. — SOPHIE TÁVOZÁSA. A Hajón töltött első esztendők ünnepet jelentettek számukra. Érett ember létükre újra ifjaknak érezték magukat, akik belevaló vidám társasággal idulnak vakációzni. Szokatlan , csábító világ tárult eléjük. Üj életükkel még csak ismerkedtek, fokozatosan szokva hozzá a Hajóhoz és egymáshoz. Az az idő volt ez, amikor kialakultak az elsők első viszonyai: az első vonzalom, az első barátság, az első szerelem, az első kozmikus család; amikor észrevétlenül, apránként megalapozódtak a Hajó hagyományai s az állandó ünnepet még nem váltották fel az állandó hétköznapok. John jó — határozott, igényes, igazságos — parancsnoknak bizonyult. S ha jellemében mégis a keménység és a hajthatatlanság dominált a közvetlenséggel és a jósággal szemben, ezért bőséges kárpótlást nyújtott helyettesének és jóbarátjának, Alexnek a jólelkűsége. A repülés negyedik évében Johnak és feleségének, az olasz Sophienak fia született: Fred, a Hajó elsőszülötte. A kozmoszbeli gyermekszülés akkor még kockázatos dolognak számított, s elsőként a parancsnok felesége vállalta a rizikót. Volt minden, ami ilyen alkalommal a Földön is megszokott: pezsgő, virág, ajándékok, még egy rögtönzött színdarab is. És pár hónap múlva John ágynak esett: egy különös, a Földön ismeretlen betegség döntötte le a lábáról. Megmagyarázhatatlan apátiával kezdődött és teljes bénulással végződött. Nem tudott segíteni sem Etel, az expedíció orvosa, sem a Konzultáns, az univerzális informálógép.
