Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - Kmeczkó Mihály: A légy, az áldott házilégy (vers)
torokszorongató titokzatosságát, heves érzelmi viharokkal kóstolgatva a legénykor előlegezett ízeit, kalimpáló lábammal beharangozva idő előtti igényemet erre az idétlen korra . . .) A légy, az áldott házilégy felfedezte a rézgombon a fényt. (Igaz, nem a csillárét, csak a nyitott ablakon át ide vetődőt...) A felfedezés és a birtoklás biztos tudatában jólesően dörzsölgette össze mellső lábait. (Nem tudom, van-e bajsza a légynek, de most — ebben az áldott pillanatban — úgy láttam: a bajszát is megpödörte lábaival.. .) (0, a légy-, az áldott házilégy-korszak! A felfedezések varázslatosan gyönyörű ideje! Amikor pillanatonként más valóságba kóstol az ember — s naponta huszonnégy órán át mártogatja szívókáját a világ tündéri testébe! Ö, a mámorító gyomorrontások és édes hasmenések, a (többed]magamra döbbentő szellemi csemegék — a tudathasadások csodálatos, áldott ideje! Ó, a nagy-nagy elrugaszkodások, a szárny nélküli szárnyalások, a tudat alatti édes lebegések, a szakadatlan át- és visszaváltozások — a több „én“-re döbbenés boldog korszaka ...!) A légy, az áldott házilégy kicsi szívókáját rákoppintotta
