Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - Dénes György: Heverjünk a fűre (vers)
DÉNES GYÖRGY Virágmintás az útszéli árok, kehes kis fák hűssel csalogatnak. Gyere, törjünk egy fodros somfaágat, látod, kedves, már nyűjtózik a vadzab. Zizeg, zizeg párjára hajolva, mintha élete örök élet volna. Mintha életük csupa zene volna, mintha az idő el sohasem folyna. Gyere, édes, heverjünk a fűre, arcod tárd a nap felé örömmel, te is csillag vagy, földön járó csillag, nyugtalan játszol bűvös fényeiddel. Mámoros lelked szerelmet kíván, s nem tud betelni, olyan fiatal, nem verte meg, nem tépte föl a fellegekből zúgó zivatar. Már int az alkony, nézd, a messzi város villanyégő gyöngysorával ékes, gondolatban csilló gyémántokkal én is, én is földíszítlek téged. Induljunk lassan le a dombtetőről, minden lépéssel messzebb száll az ég, felajzott szívünk nyugtalan dörömböl, lábunk nyomán sűrűi a sötét. Heverjünk a jure
