Irodalmi Szemle, 1986
1986/7 - FIGYELŐ - Balla Kálmán: Arc vagy álarc? (Budapesti kiállítás Hrapka Tibor Hrabal-portréiból)
utóbbiak portré-jellegét, noha alkotójuk szándéka valószínűleg ellentétes volt: jellemezni, jellemzést árnyalni figurának és környezetének viszonyával, egymásra hatásával. Az elgondolás nem terméketlen, hiszen jellemzés így is kialakul, ám sajátos végeredménnyel. Az a többnyire kopottas szerelésű, hol vidám, hol tűnődő, némelykor pózoló, máskor gesztikuláló munkás külsejű öreg ember ugyanis nem Bohumil Hrabal, az író, hanem Bohumil Hrabalnak, az írónak legjellegzetesebb hőse: a novellák, a Túlságosan zajos magány és annyi más remek írás beszélője. Arc ez vagy álarc? Flaubert nem hasonlított Madame Bovaryra, pedig, mint tudjuk, azonos volt vele. Jaroslav Hašek viszont bízvást helyettesíthetné Švejket a kamera előtt. Hrabal élete szükségképpen hősének élete is, s ha a felvételek egy Hrabal-hőst ábrázolnak, akkor ábrázolják alkotóját is. Egy biztos: a környezet, amely íróportré helyett hrabali atmoszférát és figurát segít létrehozni, egyúttal a sztori, az anekdota, a riport felé tolja el az ábrázolásmódot. így keletkezik az a kettősség, amely Hrapka módszerét jellemzi, s amely az ingadozások s a látszat ellenére végig megmarad: a beállított, megkomponált, pózos portréfotó, illetve a spontán pillanatkép, a riportfotó dilemmája. Akadnak persze az anyagban egységesítő mozzanatok is, amelyek tompítják az iménti ellentét élességét. Ezek közül kettőt említenék: a monotematikusságot (ami nyilvánvaló) és a viszonylag szűk határok közt mozgó, mindig közeli vagy félközeli expozíciós távolságot. Sőt kitérhetnék a felvételek kidolgozásának, élesítésének végig azonos módjára, ennek kapcsán pedig bizonyos technikai bizonytalanságokra, tökéletlenségekre. Ez utóbbiak részben az igazán korszerű felszerelés hiányával magyarázhatók. A felszerelésnél lényegesebb azonban a tudás, a gyakorlat megszerzése, amelyhez Hrapka Tibor minden biztatást és támogatást megérdemel. Csodát senki sem követelhet egy pályakezdő fotográfustól, s ezért is kell igazi sikernek minősítenem ezt az 1986. május 28-án megnyílt kiállítást, amelynek anyagát — és annak sokszorosát! — mostoha feltételekkel dacolva, csakis a maga erejére támaszkodva alkotta meg a szerző. Izgalmas vázlattömb ez, még ha benne vannak a tollprőbák is. És legvégül: kell-e nagyobb biztatás annál, mint ha vaaki épp Bohumil Hrabalon tanulhatja a portréfényképezést? Balla Kálmán
