Irodalmi Szemle, 1986
1986/7 - FÓRUM - Kerekasztal-beszélgetés (Grendel Lajos könyveiről)
írnak róla, akkor nem a szlovákiai magyar irodalom „rezervátumában” látják és értékelik, hanem egy sokkal általánosabb érvényű összefüggésrendben. S ez nem kis dolog. Mert hiszen emlegetik Magyarországon irodalmunk más kiválóságait is, de mindig csak irodalmunk vagy nemzetiségi létünk apropóján, és sohasem egyetemes esztétikai értékeik alapján. Grendel Lajos az első szlovákiai magyar szerző, aki a magyar szellemiség különböző fórumain, a különböző felsorolásokban és rangsorolásokban Grendel Lajosként, és nem „szlovákiai magyar íróként” szerepel. S mindez valószínűleg azért, mert ő nem információival, hanem világérzésével, világképével akar hatni. Neki a nemzetiségi létből is „világmodellt” sikerült kalapálnia. Duba Gyula Amit mondasz most Grendelről, az látszólag igaz. De mihelyt történelmi viszonylatokban nézed irodalmunk egyes állomásait, abban a pillanatban kicsit más a kép. Fáb- ryról azt mondjuk, hogy Fábry nem él az irodalmi köztudatban. Sajnos így igaz. De először is: Fábry nélkül nem tudják megírni a magyar szocialista irodalom történetét. Ahol szocialista irodalomról írnak, ott Fábryról mindig írni kell — de még nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a hatvanas évek közepén, amikor Fábryt fölfedezték, akkor Fábry az egyetemes magyar irodalomban olyan téma volt, amelyik új lehetőségeket adott — nem formai lehetőségeket — egyrészt az irodalmi kommunikációnak, az irodalmak találkozásának s a hatásának. A hetvenes évek elején a mi valóságfeltáró irodalmunk is nagy figyelmet keltett az egyetemes magyar iro_ dalmon belül, ugyanúgy cikkeztek róla, mint most Grendelről, csak másféle érték- kategóriákban, másféle esztétikai viszonylatokban. Tóth Károly Kicsit zavar engem az a mód, ahogy megkíséreljük Grendelt ide-oda helyezgetni, akár nemzetiségi, akár összmagyar vagy egyetemes viszonylatban — azt hiszem, ezzel Grendelt valahogy mindig megcsonkítjuk, mert lezártnak tekintjük eddigi munkásságát, vagy esetleg csak a regényeit. Pedig az a trilógia, amit Grendel megírt, lényegében mozgás, útkeresés, irodalmi, prózai vagy eszmei keresés a mű megírásához. Hogyha azzal a mércével próbáljuk vizsgálni Grendel regényeit, amilyen mércét ő saját maga előtt fölállított, azt hiszem — és talán Grendel is igazat ad nekem ebben —, egyelőre Grendelt még nincs nagyon hova helyezni, hacsak a kezdő írók sorába nem. Grendel Lajos Mindenekelőtt azt szeretném mondani, hogy nem túl gyakran, de előfordul, hogy szerencsés embernek érzem magam. Ez a mai délelőtt ilyen pillanat volt számomra. Nagyon ritkán történik meg ugyanis íróval az, hogy olyan mélyreható és átfogó értelmezését kapja meg az írásainak, mint amilyet nekem Tóth Károly adott. Szerencsésnek érzem magam azért is, mert ilyen jó, izgalmas, inspiráló kerekasztal-beszél- getést — lehet, hogy most a személyes érintettség is motivál —, mint ez, én még az írószövetség magyar szekciójában nem hallottam, pedig nem először vagyok itt. Két problémához szeretnék azért egy- egy mozaikkockát tenni. A beszélgetés egyik mozzanata volt a befejezés körüli vita, illetve ezzel kapcsolatban a kiúttalanság — nem kiúttalanság, vagy ahogy Tőzsér Árpád hajszálpontosan megfogalmazta: a tragikus optimizmus gondolata. Számomra is probléma volt ez írás közben, sokat gondolkoztam ezen a befejezéslehetőségen. Egy dolgot szerettem volna ezzel kifejezni, érezve továbbra is ennek a befejezésnek a problematikusságát, vagy legalábbis kockázatait. Éspedig azt, hogy végül is szinte az egész regény egy monológ, az elbeszélőnek a reflexiója azokra a történésekre, amelyeknek az elszenvedője, reflexiói a létezésre, a közegre, amelyben él stb. Tehát a tudaton belül történik minden végig az egész regényben. Ezt az álláspontot szeretem volna felfüggeszteni az utolsó epizóddal. Szerettem volna megkérdőjelezni azzal, hogy a gyerek hazatérte új helyzetbe állítja az elbeszélőt. Azt akartam sugallni, hogy létezik egy ezen a tudaton kívüli más tudat is, létezik egy világ, amelyik ezzel a gesztussal ha nem érvényteleníti is, ami a regényben elhangzik, de legalábbis új távlatokba helyezi. Tehát hogy a tudatunkon túli valóságot nem tudjuk eliminálni, kiküszöbölni, hanem az éppen hogy képes a maga véletlenszerűségével vagy a maga általánosabb törvényszerűségeivel megkérdőjelezni azoknak a gondolatoknak az abszolút érvényét, amelyeket ebben a regényben elmondani próbáltam. Tehát, hogy a
