Irodalmi Szemle, 1986
1986/7 - Kövesdi János: A „hétköznapi realizmustól” a játékos és ironizáló-groteszkig (interjú Bohumil Hraballal)
— Barátság, bizalom, boldogság... ez ugyanaz, mint amikor a régi időkben a lakásokban bizonyos képek függtek a falon ezzel a felirattal: „Hit, remény, szeretet”... Ezek különböző szavak, ám ugyanazzal a jelentéstani küldetéssel, ami arra figyelmeztet engem, hogy a való életben többet kellene tenni e nagy kezdőbetűs fogalmak érdekében, hogy jobban angazsálni kellene magamat nemcsak a felebarátaim iránti hatékony szeretetben, hanem saját magammal szemben is... Azt kérdezi, hogy vannak-e közeli barátaim... Vannak. Mindjárt elsőként említhetem Morysko urat, aki költő, és akivel Nymburkból átköltöztem Prágába, ötven éve vagyunk barátok, ő volt az, alti megismertetett a modern irodalommal; mindenről, ami a „modernség problémáinak” a tárgykörébe vonható, tízévesen vég nélküli beszélgetéseket folytattunk ... Most már öregek vagyunk, tehát már néhány szó is elegendő nekünk, mivelhogy mindaz, ami mostanában közöttünk van, az őseredeti kezdeményezések eredője, következménye ... De egyébként valamennyien a beszélgető barátaim mindazok, akikkel naponként el szoktam üldögélni a vendéglőben egy-egy korsó sör mellett; jelenleg azok a legjobb barátaim, akikkel éppen csak most ismerkedtem meg, sőt akikkel csupán egyetlenegyszer ültem egy asztalnál, s azután szép barátsággal elköszöntünk egymástól, igazi vándorünnepemnek számít megismerni egy-egy barátot, beszélgetés közben az első együttül- tünkben, és megállapítani, hogy az újdonsült barátomnak van sütnivalója, hogy ötletes, hogy tud, vagy pedig éppen szerencsétlen s a mélyponton van, hallgat s én az ő mély bánatában együtt hallgatok vele ... 0 Hogyan vélekedik a szatíra szükséges voltáról az irodalmunkban? Es mire van szüksége a szatírának? — Én nem ostorozom a disznóságokat, nem intézek támadásokat az ellen a kispol- gáriasság ellen, amelyről kérdezett engem, nem harcolok azért, hogy az emberek jobbak legyenek, mint amilyenek, igaz, olvasom a Dikobrazt, de a szatírához nem értek ... Elfogadom az embereket olyanoknak, amilyenek, mert egyszer mindenkire sor kerül, végül mindenkit úgyis utolér a sorsa ... Az én tanítómesterem Dosztojevszkij volt, meg persze Csehov. Én nem vagyok bíró, nem állítom, hogy tudok, én csupán írok arról, hogy tudok valamit... 9 Elbeszélései felépítésüket és szerkezetüket tekintve többnyire közel állnak a filmhez. Úgyszólván valamennyi novellájából filmet lehetne készíteni, ennek ellenére viszonylag kevés müve jelent meg a filmvásznon is, noha az ön műveiből készült filmeknek nagy sikerük volt... (Mint például a Szigorúan ellenőrzött vonatoknak, a Sörgyári capricciónak és így tovább.) Mi lehet ennek az oka? — Erre rendkívül jól rátapintott, mert én valamennyi szövegemet előre látom, valamennyi írásomat csaknem filmszerűen magam elé vetítem, csak azután rögzítem papírra a képeket több dimenziós agyamból a szöveg egydimenziós soraira . .. Magától értetődik persze, hogy először belém, az agyamba folytak a milliárdfalú valóság síkjai, szeletei, darabjai... $ „A vágás és a kollázs alkalmazása számomra az alkotás szerves részét képezi, szorosan kötődik a stílushoz” — jelentette ki ön az egyik interjújában. Hallhatnék többet is az ön stílusfelfogásáról? — Ha jól emlékszem, Eman Frynta már írt az én stílusomról, megállapítva, hogy az afféle „hernyó”, vagyis hogy úgy bánok a sorokkal és a bekezdésekkel, mint a filmrendező és a vele dolgozó vágója, aki hatezer méter filmszalagból összevág kétezernégyszáz métert, ami nagyjából megfelel egy egész estét betöltő játékfilmnek. A vágás, majd a szövegekből való kollázskészítés — az az én igazi szórakozásom, a legnagyobb örömöm, az az én komoly játékom. Izgatott vagyok, miközben írom szövegeimet a gépbe, ám a kicsúcsosodást, az utolsó szakaszt az ollóval való munka jelenti számomra. Azt a filmekből tanultam... De vigyázat! Némely filmet, mint például az Aranylázt harmincszor is láttam. Eleinte nevettem rajta, de azután sírtam Chaplinen és a történetén, később főként azért jártam moziba, hogy jól megfigyelhessem, hogyan vágta a filmjeit Chaplin és hogyan állította össze a képeket szépen robogó vonattá ... 0 A Táncórák idősebbeknek és haladóknak című kisregényében az elbeszélő hős egy helyütt „bevallja”, hogy „időnként olvasni is szokott” és ekképpen bosszankodik: „Szókratész és Krisztus egy sort sem írt soha, és csak nézzenek körül, a tanításuk ma is érvényes, míg mások, mennél több könyvet adnak ki, annál inkább ismeretlenek, ezt nevezem a történelem összeesküvésének.” Nézete szerint mi szükséges ahhoz, hogy
