Irodalmi Szemle, 1986
1986/6 - KRITIKA - Lacza Tihamér: Az álmok tengerén
AZ ÁLMOK TENGERÉN Lacza Tihamér Nehezen tudnám eldönteni: vajon az örömöm vagy a szomorúságom volt-e nagyobb, amikor végigolvastam a Főnix Füzetek tizenegyedik — ez idő szerint legújabb — kötetét, Poőr József Partközeiben címmel közreadott novellagyűjteményét. Mert kétségtelenül örültem annak, hogy ismét egy új szerzőt üdvözölhetünk íróink nem túl népes táborában, ráadásul egy prózaírót... De ugyanakkor el is szomorodtam a teljesítményt mérlegelve, s azon tűnődtem, megírjam-e a véleményemet egyáltalán, segíthet-e ez valamit is. Elvégre egy pályakezdőnek buzdításra és nem ledorongolásra van szüksége, s ha a kritikus nem talál dicsérő szavakat, jobban teszi, ha hallgat és türelmesen lesi a fejleményeket, hátha az idő megcáfolja a véleményét vagy fájdalommentesen elrendezi a dolgokat. Mifelénk azonban az idő sajnálatos módon mintha nem rendelkezne ezzel a csodálatos képességgel. Az egyszer kimondott vagy leírt vélemények csak nehezen tudnak valamiféle körülhatárolt alakzatba tömörülni, s ha ez olykor mégis bekövetkezik, akkor sem egy rendszerező erő megnyilvánulását, hanem a véletlen közreműködését kell látnunk benne. Ami pedig a hallgatást illeti, az is inkább kényelem, mintsem tapintat kérdése, elvégre nemcsak elsőkönyves szerzők, hanem befutott írók műveiről is tudunk nagyokat — hallgatni. Lehetne vitatkozni azon, mi a fájdalmasabb: egy szigorú bírálat vagy a visszhangtalanság. Én az utóbbit tartom veszedelmesebbnek, mert bár nem ejt vérző sebet, de alattomos kórként emészti az írót, egyre apasztva önbizalmát és önbecsülését. Poór József túl van már a harmincötödik életévén, tehát nem éppen a legfiatalabb pályakezdő, noha manapság ez az életkor még a „fiatal író” elnevezésre is feljogosít. Aki a kötet borítóján található szűkszavú életrajzot elolvassa, aligha gyanítja, milyen mozgalmas, szinte regénybe illő életutat futott be már eddig is ez a vézna testalkatú férfi. Csak ő tudná pontosan felsorolni, mi mindennel is foglalkozott: sportolt, zenélt, festett, kertészkedett, vitorláshajót épített, írt, magányos tengeri utazásokról álmodozott, s mindezt lehetőleg egyszerre, egyforma szenvedéllyel és megszállottsággal. Ezek a tények persze az írás minősége szempontjából mellékekesek, elvégre az olvasó nem az alkotás körülményeire, hanem a végeredményre kíváncsi, de mégis rávilágítanak bizonyos összefüggésekre. Itt van például a kötet első írása, az Odiisszeuszok. Tulajdonképpen egy lelkendező ismeretterjesztő esszé a világóceánok magányos vándorairól, akiket példaképül állít maga és az olvasó elé. Az ember nem is érti egészen, hogyan került ez a dolgozat a novellák közé. Persze felfoghatom egy megszállott ember belső monológjaként is ezt a szöveget, s akkor más műfajba is besorolhatom, de a lényegen ez vajmi keveset változtat: érzelmileg nem tud hatni rám. Egy fanatikus vitorlásépítő a hőse a következő történetnek (Amikor föltekerik a vontatókötelet), amelyből akár írónkra is ráismerhetnénk. Forrási Péter ötvenévesen elhatározza, hogy körülhajózza a Földet, mégpedig saját készítésű hajóján, s ennek érdekében hajlandó akár az ösz- szes vagyonát is feláldozni. Sejtjük persze, hogy itt nem is annyira a konkrét terv a fontos, hanem az az elhatározás, hogy valami rendkívülit vigyen végbe az ember, de erről mások már sokkal megrázóbban és hatásosabban írtak. A hajós témájú írások közül talán még Az Öreg Ördög Tengerén című elbeszélés kötötte le leginkább a figyelmemet; ebben volt legalább némi izgalom és plasztikus helyzeftábrázolás is, s a hős jellemzése is sikerült. Félő persze, hogy olvasmányélmények is beleszövődtek a történetbe, de az egyéni hangvétel igy is kiérezhető. Poórnak határozottan jót tesz, ha csipetnyi iróniával megfűszerezi a mondatait, de sajnos ezzel csak ritkán él, annál inkább hajlamos a pátoszra és az elérzékenyülésre (v. ö. pl. A sirokkó szárnyán, Szorítóban, (Poór József: Partközeiben)
