Irodalmi Szemle, 1986
1986/6 - Kulcsár Ferenc: Látogatók (vers)
mai éjemben ... Ráhajolnak a tépett lombok a múltra — láz éget, mint fölgyújtottat, újra. ... Asztalomon álmát a kék glóbusz hirtelen útlevélként szétszakítja, s határtalanul, vidáman pörög: „Ez francia, ez hindu, ez etióp, ez görög, orosz, magyar, skót, kínai, katalán... Ez ér, ez patak, ez folyó, ez óceán, ez vízesés ... Ez itt razzia éppen — ilyen tengermély kékben —, ezek éhségsztrájkolók, ezek meg futballszurkolók, ezek itt társulások, ezek meg fásulások, s itt e pici vérpontok ... De fontosabbak eme támaszpontok ... Ezek itt támasz nélküli szempontok, s itt vannak a bánat földrengései, a szomorúság csillogó kései, a magány Mont Blanc-csúcsai, a gyönyörűség csecsei, az éhezés kitörő lávái, a falánkság betörő lárvái: itt vannak körben a világvég lármái...“ Ellenkezem — a kékre vert glóbuszt asztal alá teszem ... Ellenkezem az istenséggel, kényszerzubbonyát rám varrta az éjjel, erőszakkal rám kényszerítette, lefogott testemet a pusztába kitette, énekeljek, mint a sakál a dögmadarak sivatag-asztalainál... Ellenkezem ... Két kezem teremtem akar! Eszméletemben, mellemben bármi mar, én kivisítom ... ... Megfogalmazom szépen, ez a dolgom, elmondom neked, meg neked, ez érted van, ez ellened, ezek mű-ibolyák, ezek ólom-rózsák ... A tejutat, vigyázz, mű-halállal sózzák, mű-ködökkel működtetik, de napfény-gépen át vetítik: ne lássad aláaknázott, lázadó földanyádat... Ez meg itt a lélegző anyaföld,
