Irodalmi Szemle, 1986
1986/1 - LÁTÓHATÁR - Ján Jonáš: Csend (elbeszélés)
miiyen. Egész este el nem engedne magától. Szeretném kipróbálni a vízipisztolyt. A fiúk álmodni sem mernek ilyesmiről. Nagyanyó már szunyókál, orra a mellére bukik, mondaná nagyapó. Kendője időnként a szemébe csúszik, s ilyenkor megszólal: — Hát, bizony úgy ... Ahogy mondani tetszik ... Kétszer nézett rám. Nem félek tőle, nehogy azt gondolja. Ha pirotechnikus volna, akkor talán félnék. De aki szemüveget visel, az nem lehet pirotechnikus. — Anyuci, gyerünk már — szólalok meg anyám hóna alól. — Hová, Petruško? — No... Oda ... — intek fejemmel az első szoba felé. — Fektesd le a gyereket — mondja nagyanyó. — Reggel óta szaladozik, elálmosodott. Nagyanyó rólam állítja, hogy elálmosodtam, holott az ő szeme készül leragadni. Anyám kézen fog, és indulunk az első szobába. De előbb a konyhába mosakodni. Arról nem szabad megfeledkezni. — Édesanyám, ez ő? — kérdem suttogva, amint bemászom az illatos dtrnyha alá. Anyám mellém ül, de nem kezd el vetkőzni. — Kicsoda, Petruško? Csak anyukám szólít Petruškónak. Nagyapó Petrónak nevez, vagy akasztófavirágnak, de leggyakrabban suhancnak. Nagyanyó Petrušnak hív, mert annak kereszteltek, s az isten előtt adományozott neveket nem való kiforgatni. De én legjobban azt szeretem, ahogy édesanyám hív — Petruškónak. Apám is Petruškónak hívna. — Jő ember — mondja édesanyám. — Nem kell tőle félned... — Már miért félnék? Nagyapótól sem félek. Csak úgy teszek, mintha félnék tőle. Nehogy azt higgye rólam, huligán vagyok. Nem félek sem a mennydörgéstől, sem a kígyóktól, a farkasoktól is csak házon kívül félek, és csak este, vagy akkor, ha nagyapó elküld az árokra megitatni a Büszkét. Jó ember... De tűzszerész akkor sem lehetne. Most kellene megkérdezni édesanyámtól, milyen volt az apám. Biztosan egészen másképpen nézett ki. — Aludj, Petruško! Nem akaródzik aludnom. Amikor ők még beszélgetni fognak. — Anyuka, és az én valódi apukám innen, a nyeregből származott? — Nem. — A völgyből? — Nem a völgyből. Messziről. Hogy került ide ... messziről? • — Mondtam, hogy katona volt. i-r És ide már többet nem jönnek katonák? — Nem jönnek! — Miért? — Nincs már itt semmi dolguk. Megszabadították a földet a gonosztól. — Aknák sincsenek? Hogy lehet az, hogy apát széttépte az akna, amikor még én nem is voltam a világon? — Aludj, Petruško. Késő van ... A gyerekeknek ilyenkor aludniuk kell. Már alszom. Nagyapó bereteszelte a kaput. Édesanyám velem fog aludni. S mellettünk nagyanyó. Nem akarom, hogy „ő” aludjon mellettünk. A vízipisztolyt sem akarom. Semmit sem akarok. Holnap elmegyek Čučkóval a bükkösbe. Az erdő széle tele van kis halmokkal. Biztosan aknák lapulnak alattuk. Találok egyet és felrobbantom. Odahívom a srácokat, hadd lássák... Nagyapónak holnap nem lesz szüksége rám. A szecskát a Büszkének három napra előre elkészítettük. A tűzszerészek nem hordanak szemüveget. Semmitől sem félnek. Én sem félek. Tűzszerész leszek, mint az apám... És... és, hogy lehet az? Hogy lehet az, hogy két apám lesz? Mižónak, Mikolának pedig csak egy van ... Anyuka már négy hete nem volt nálunk. Fényképet küldött. Mosolyog rajta, és olyan hófehér. Ű is mosolyog, de ő fekete. Nagyanyó beszúrta a fényképet a tükörkeretbe. A haja már megnőtt, fésülni is lehet. Minden reggel, mielőtt elindulnék az iskolába,
