Irodalmi Szemle, 1986

1986/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Az emberség őrhelyén

A polgári és jobboldali sajtó tengeréből a Csehszlovákiában megjelenő huszonhárom magyar nyelvű napilap közül kettő voit a kommunistáké, a Kassai Munkás (később Munkás) és a Magyar Nap. Az ungvári Munkás Ojság a CSKP kárpátaljai sajtószerve volt, és hetilapként jelent meg. A megjelent sajtótermékek közül még a Nőmunkás (1924—1925), a Csehszlovákiai Népszava, valamint a losonci Figyelő (1932—1934) érdemel figyelmet. A harmincas években jelent meg a CSKP kultúrpolitikai lapja, Az Ot (1931—1936), valamint azt megelőzően Barta Lajos haladó irodalmi, művészeti és társadalmi folyóirata, az Ű] Szó (1929, 1932—1933). Említést érdemel a Sarló fejlődésében jelentős szerepet vállaló diák- és cserkészújság, A Mi Lapunk (1921—1932) és a losonci Indulás, illetve a Sarló kiadásában megjelent Vetés című alkalmi lap is. Ez utóbbiakról eddig átfogó tanulmány nem jelent meg, s ugyancsak keveset tudunk az l]]ú Gárdáról (1920), valamint a Fiatal Kommunista (1921) című ifjúsági lapokról.

A harmincas évek közepén — a fasizmus előretörése miatt — bonyolult helyzet alakult ki Európában. A kommunista pártok egységfront-törekvéseivel szemben a csehszlovák burzsoá államhatalmi gépezet kezdetben „óvatos magatartásra” törekedett, majd amikor látta, hogy a fasizmus étvágya nem csökken s az agresszív törekvésekkel szemben Franciaország és Csehszlovákia is védelemre szorult, határozták el a szovjet— francia egyezmény után a Szovjetunióval való kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötését (1935). Ezt követően enyhültek Csehszlovákiában is azok a megtorló intézkedések, melyeket 1933 tavaszától a baloldali erőkkel szemben alkalmaztak.

A harmincas évek közepén a munkásmozgalomban egyébként az is egyértelművé vált, hogy a fasizmus elleni fellépésnek nincs más alternatívája, mint a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusán meghirdetett egységfront, melyet a CSKP is teljes mértékben a magáévá tett. A béke védelme ezekben az években egyszerre jelentette a Hitler elleni fellépést és a kenyérért, a szabadságért vívott harcot. Mandzsúria japán megszállása, Abesszínia Olaszország általi megtámadása, valamint az általános katonakötelezettség bevezetése Németországban nem hagyott kétséget afelől, milyen célokat követ a német fasizmus. A Rajna-vidék elfoglalása után pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a Franciaország és Belgium határaihoz irányított német hadsereg előkészületeket tett Csehszlovákia mint önálló állam megsemmisítésére, Ausztria és Litvánia elfoglalására, s arra, hogy Lengyelország bevonásával felvonulási területet teremtsen a Szovjetunió elleni rablóhadjáratra. A Spanyol Köztársaság leverésével pedig a fegyveres agresszo- rok a második világháború kitörése előtt már a „főpróbát” is megtartották. Klement Gottwald a CSKP VII. kongresszusán, 1936. április 11-én mondott beszédében úgy jellemezte a belpolitikai viszonyokat, hogy egyedül „a munkásság egységfrontja, valamennyi dolgozó népfrontja, és az egység- és népfront nagy mozgalmából és nagy harcából született népfront-kormány”3 akadályozhatja meg, hogy Csehszlovákia nemzeteinek sorsa Hitler csizmája alá kerülhessen. „Itt kőt kilátás, két út van — mondta.

— Az egyik a mocsárba vezet, — azt is mondhatnám, hogy a koncentrációs táborokba

— a másik pedig a győzelem felé.”4

Ezekben az években Csehszlovákiában már kiéleződtek a nemzetiségi ellentétek is, melyek különböző nacionalista követelések formájában lényegében a hitlerizmus előretörésének eszközei voltak, főleg a Szudéta vidéken. A jobboldali magyar ellenzéki pártok — együttműködve a Horthy-féle irredenta körökkel — ezekben a hónapokban ugyancsak vérszemet kaptak. Lényegében persze a csehszlovák burzsoázia népellenes politikája Is vizsgázott ezekben a hónapokban A CSKP állásfoglalása a nemzetiségi kérdésben is egyértelmű volt. Korábbi politikai irányvonalának megfelelően sürgette a nemzeti kisebbségek helyzetének javítását, jogos sérelmeik orvoslását, hogy megnyerje őket a köztársaság védelmének s ezzel az ország egységét erősítse. Törekvése arra irányult, hogy — mint Viliam Plevza írja — „a cseh és szlovák nemzet, valamint a köztársaságban élő nemzetiségek kapcsolatainak következetes rendezésével elégítsék ki a polgári demokratikus rendszerben is megvalósítható, jogos és — tekintettel az adott viszonyokra — akuttá vált követeléseket”.5 A kialakult helyzetben a CSKP azt vallotta, hogy a „szocialista vezérek” politikája az, amely „a nemzetek nemzetiségi elnyomására irányul, ez a politika kergeti ezeket a nemzeteket az irredentizmus karjába. (...) Csehszlovákia összes nemzetei teljes egyenjogúságának feltétele mellett az önrendelkezési jog elismerése csak erősítené Csehszlovákia nemzeteinek testvéri sző-