Irodalmi Szemle, 1986

1986/5 - Koncsol László: Ütemező VI. (Színes magyar verstan)

ólmos ütemére (tá-tá-tá, tá-tá-tá) egy elefánt vagy medve cammog hátsó lábaira ágaskodva a cirkusz vagy a várostér porondján.

Arany János a „nemzeti versidom” kutatása közben a molosszust is a népi gyökérzetű magyar ritmus szempontjából értékelte igazán. Ö, mint mondtuk, a szemléletes „ván- szorgó” nevet ajándékozta neki, s megállapította, hogy ez a versláb „leginkább sor végén, s tulajdonképp nem is egy, hanem két ütemet képez, nyuggal (t. i. szünettel, K. L. megj.), mint: Magasan re|pül a daru, | szépen szól | — |”. Arany szerint tehát nem is molosszusról, hanem egy teljes és egy csonka spondeuszról van szó, s költőnknek a magyar hangsúlyos verselést tekintve igaza is van; a magyar népi vers (népdal) valóban alig ismeri a molosszust. Bartók Béla nagymegyeri gyűjtéséből idézzük ritka háromnyolcados zenei példáját: „Hopp ide tisztán, szép pallútt deszkán, / Nem leszek többé nyoszolyőleány, / Ha leszek leszek, menyasszony leszek, / Annak is pedig legszebbje leszek..:” (A szöveg nem következetesen molosszusi, de a dallam a kiemelt helyeken az.)

A szakirodalom megállapítja, hogy ismétlődő, sor- vagy versképző lábként a molosz- szus az antik és nyugati költészetben sem fordul elő. (A magyarban, látjuk, már igenl) Ismerjük azonban, uralkodó jelleggel, a nyugati és északi nép- és műzenéből, mégpedig nagyon is jól, s nemcsak fülünkkel, hanem a lábunkkal is, amikor menüettet, ländlert, keringőt, általában háromnegyedes ütemű muzsikát hallgatunk, éneklünk, játszunk vagy táncolunk.

Verslábunk költői karakterdarabok, mackós, bumfordi mozdulatok és hangulatok megszólaltatására termett, s hála anyanyelvűnk ritmusképző lehetőségeinek, nem okoz gondot költőink részére a molosszusi verstüemek kikeverése.

r

Uthenger-noszogató

(Molosszus)

Hömpölygő füstfelleg, töf-töf-töf, láng gerjed, gőz szisszen, szíj perdül, fütty hasgat, kar lendül, kis henger, nagy henger, indulsz már, vénember: lajhárnál lassabban, teknőcnél gyorsabban.

(Nem mozdony, nem tengerjáró, csak gőzhenger: töf-töf-töf, rá-rá-rá, jó henger, tá-tá-tá.)

Tá-tá-tá, tá-tá-tá, út lesz itt, gördülj rá! Pöf-pöf-pöf, vénember, mozdulj már, gőzhenger!

Gőzfelleg, füstfelhő, vaskémény, füsttermő, nagy henger, kis henger, nem gördülsz, gőzhenger! Szikrát köpsz, lángot fújsz, füstöt hánysz, nem mozdulsz.

Öblödben száz vulkán, erdőtűz száz dúl tán, olthatná száz tenger, mégsem bír mérgeddel.