Irodalmi Szemle, 1986

1986/4 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: Koháry István börtönverseinek keletkezése

De észrevehetem, nincsen készületem, s ahhoz való könyvem,

Nincsen papírosom, úgy hozta rabsorsom, emésztődjék szívem.

Se téntám, se pennám, hát hogy folyhat vénám s versszerző jókedvem?

Ugyanezt a gondolatot variálja a következő versszakban, majd egy Beniczkyre emlékeztető sor következik: „Ember jókedvébül, csendesült elmébül szokott verset írni.” Beniczkynél ugyanez eltérő kifejezésekkel található a 6. példabeszédben, még az a nyelvi sajátság is, hogy a ritmus (egyező szótagszám) kedvéért elhagyja az „ember” előtt a névelőt. A befejező strófákban pedig elmondja, mi haszna van neki ilyen súlyos körülmények között a versszerzésből:

Versem koholása s olykor faragása adhat mégis dolgot.

Szokatlan munkámban, henyélő voltomban foglalatosságot.

Üdőm töltésére s bú felejtésére egy kis mulatságot.

Kezdem hát munkámat, nem hagyom magamat, henyélő nem leszek,

Balszerencsém sorsán, lábaimnak vasán könnyebbülést tészek,

Isten kegyelmébül s versem fűzésébül megpihenést vészek.

Versíró módszere tehát a faragás, koholás, fűzés; s mivel legkönnyebben faragható a fűzfa, élete végéig fűzfaversek szerzőjének tartotta magát, noha nála ennek még nincs pejoratív értelmezése: „Azt én nem vizsgálom, hanem hogy vágása, / Könnyű az fűzfának s annak faragása (...) Verseimet azért faragtam fűzfábul, / Azokat faragva üdőm unalmábul, / Menthessem magamot szívem bánatjábul, / Engemet emésztő elbúsult voltábul.”(Hol egyszer, s hol másszor kijaragott, s öszveszedett rongyaibúl leírt fűzfa versek. Eddig ismeretlen nyomtatványtöredék a Radványi Könyvtárból.)

Első versei közt található a szerencse forgandóságáról szóló is. Ennek az elejébe mintha Beniczkynek a kutyák sorsáról szóló példaverséből is beleszőne egy motívumot: „Hamar fordul sarka, nincs pórázon nyaka, nem rabja senkinek” (kiemelés tőlem). A költemény befejezéséből Koháry őszinte vallomása csendül ki, balszerencséjéből így vonja le a tanulságot:

Rab vagyok, elhittem, s kétségben sem vettem, kell sokat szenvednem.

Gyámoltalan vagyok s bánátim is nagyok, van min keseregnem.

Jobb de keseregve, mintsem hitem szegve -ez világot élnem.

Thaly az 1683-ban kelt versek közé sorolja a Valaki kardot köt oldalára, vasat várhat az lábára címűt is (Adalékok, I. 193.). Ebben már világosan megnyilvánul barokkos vallásossága, Isten akaratában való megnyugvása, amely balsorsában némi optimizmussal, reménnyel tölti el.

Rám tekint, elhiszem, s kétségben sem bőv irgalmasságát.

Ha szintén nyomorít s engem most sanyarít, s mutatja haragját.

Adj szenvedésem s keresztviselésem lelkem bóldogságát.

Tudom jórul rosszra ügye, s rosszrul jóra fordul az embernek.

Az búrul vígságra s vígságrul az búra van este szívünknek.

Zabolázó féke s megkötött kereke nincs mert szerencsémnek.

A játékos ellentétezés, az áthajlások fordulatossága a manierizmusra emlékeztet, s úgy tűnik, Koháry Beniczky manierista stílusát később terjedelmes barokk kompozíciókban fejlesztette tovább.

Beniczkyre emlékeztető szóhalmozással és rímekkel (árad—fárad) kezdődik a következő verse is: „Jár-kél, lót-fut, fárad, gonddal, búval árad ember minduntalan. / Gondjait neveli s azokkal terheli magát haszontalan.” Ebben Balassi vitézi verseire emlékeztető sorok is vannak, amelyeket Rimay János közvetítésével is átvehetett: „Zászlók alá kelve s vitézséget űzve” stb. A Balassi-sorokhoz azonban jelegzetes Thököly-ellenes Koháry-gondolatok társulnak: