Irodalmi Szemle, 1986

1986/4 - Karol Tomiš: Együttmüködés — barátság — béke

EGYÜTTMÜKÖDÉS— BARÁTSÁG —

BÉKE

Karol Tomis

lenni vagy nem lenni. A tömegpusztító fegyverek halmazai és az őket működésbe hozható érdek- és nézetellentétek által szított gyűlölet e hamleti kérdést az egyéni sors nívójáról az emberiség sorsának szintjére emelte. A béke fogalma a lét fogalmával, az emberi faj és a történelme során megteremtett civilizáció fennmaradásával és jövőjével vált azonossá. A világ jelen és jövendő arculatát meghatározni kívánó két társadalmi rendszer értelmi és erkölcsi színvonalának különbségét, a Földünk és lakói iránti felelősségtudatának másságát mi sem bizonyítja meggyőzőbben, mint az a nagyszabású, egészében és részleteiben következetesen átgondolt leszerelési javaslat, amely az évezred végéig meg akarja szabadítani a világot az atom- és egyéb, hatásukban nem kevésbé pusztító fegyeverrendszerektől, illetve e javaslatnak felületes kezelése és a fegyverkezési hajsza újabb menetének beindítása.

Ezekben a sorsdöntő időkben az írók sem maradhatnak közömbösek. Legjavuk — elsősorban a szocialista országokban — aktívan bekapcsolódik a békéért folyó küzdelembe. Publicisztikai tevékenységükkel és szépirodalmi műveikkel mozgósítják az emberek szellemi és erkölcsi erejét legalapvetőbb joguknak, az élethez való joguknak a megvédésére.

Az anyagi és szellemi javakat termelő békés munka eszménye, a népek és fajok egyenjogúságának, kölcsönös tiszteletének és megbecsülésének gondolata, a közös dolgok rendezésének vágya kifejeződött irodalmainknak előző korszakaiban is, és a cseh, a szlovák, valamint a magyar irodalom haladó hagyományainak fontos alkotóelemévé vált. Már Cirill, a szláv hittérítő a neki tulajdonított írásban a könyvet és a műveltséget emelte a kard és a háborúskodás fölé. A népek tanítója, Johannes Amos Comenius műveiben élesen elítélte a háborút. A béke utáni vágy és a háború elítélése kitapintható a cseh és a szlovák irodalom későbbi fejlődési szakaszaiban is. Csak néhány példát említek meg: Jaroslav Hašek Švejkjét, Karel Čapek Harc a szalamandrákkal című regényét és drámáját, A fehér kórt, Vladislav Vančura Három folyóját, Julius Fučík Riport az akasztófa tövéből című művét. Hasonló képet nyújt a klasszikus szlovák irodalom is. A béke utáni vágy és a békés építőmunka dicsérete, a háború elutasítása fel-felhangzik a 16. és 17. századi szerzők, Martin Rakovský, Jakub Jakobeus és Michal Institoris műveiből, a klasszicista Ján Kollár A dicsőség lánya című alkotásából, Pavol Országh Hviezdoslav Véres szonettek]ébő\. A Véres szonettekben a harcos humanizmusnak és békeszeretetnek éppoly nyílt megvallásával találkozunk, mint Ady Endre háborúellenes verseiben. Ok ketten nemcsak az embert embertelenné tévő háború elmarasztalásában, a vérontás és kegyetlenség megbélyegzésében jutottak közös nevezőre, hanem a társadalmi és nemzetiségi elnyomás elítélésében is, amint ezt Hviezdoslavnak Ady Magyar jakobinus dalára írott Igen, te heroldja a virradó időknek című költői válasza bizonyítja. A háború mint társadalmi anomália jelenik meg Timrava Hősök című kisregényében, Milo Urban Elő ostor című regényében és mások műveiben.

A cseh és a szlovák irodalomban kifejezésre jutó békeszellem és háborúellenesség azonban nem azonos a pacifizmus passzív belenyugvásával a létező állapotba, az elnyomásba, nem jelenti a harc teljes elvetését. Még kevésbé volt pacifista jellege a demokratikus és kommunista írók küzdelmének a fasizmus ellen a második világháború kitörése előtt és után. Fučík, Vančura és mások életüket áldozták az ellene folyó harcban,