Irodalmi Szemle, 1986

1986/3 - FIGYELŐ - Garaj Lajos: Cigány regény

dalisi érdeklődés nagyrészt a romantika időszakában jelentkezett. Ügy is mondhatnánk, hogy a cigány témát zömében a romantika hozta az irodalomba, De a romantika írói is, mint pl. Arany, Jókai, Merimée [Carmen), Gorkij (alkotó korszaka romantikus első felének novellisztikájában) a cigányság életének inkább a külső, egzotikus, vonzó oldalait látták meg, mintsem az azt determináló szociális, társadalmi és kultúrpszichológiai okokat.

A romantika ösztönzőleg hatott az etnográfiai, folklór- és egyéb kutatások megindítására, s ezáltal új, szociális, szociológiai és pszichológiai szempontokkal bővültek ismereteink a cigány világ életmódjáról és gondolkodásáról. Még ma sem állíthatjuk azonban, hogy az eddigi tudományos kutatások alapján sikerült valamilyen egységes képet alkotnunk ennek a nagyszámú és a történelem által sokat próbált népnek az életéről és (főleg ősi) kultúrájáról. A cigányság saját kultúrájának fejlettségi foka szerint idomul és akklimatizálódik az adott természeti és társadalmi körülményekhez; általa meghatározott a cigány közösségek egyes etnikai egységeinek kulturális és szociális fejlődése, attól függően, hol élnek, melyik kultúrával kommunikálnak közvetlenül mint elkerülhetetlen élettérrel, amely egzisztenciális feltételeiket, egész fejlődésüket, kulturális és életszínvonaluk emelkedését, akárcsak emancipációjuk, egyenjogúsításuk és társadalmi beilleszkedésük lehetőségét garantálja. Lakatos Menyhért a magyar cigányokról beszél, s magát is magyar cigánynak vallja.

Célzatosan emeljük ki a más-más nemzeti-kulturális egységekben élő cigány lakosság emancipációs és integrációs gondjait. A hagyományos cigány kultúra s a modern civilizált kultúra szimbiózisának problémája a megrögzött, hagyományos külső megnyilvánulásokon, felszínes, gyakran alaptalanul általánosító nézeteken és ítéleteken (mint pl. a cigány lakosság körében jelentkező elfogultság, mentális kiegyensúlyozatlanság, bizalmatlanság) kívül, azokból a nézetekből következnek, amelyek a cigányok számlájára kultúrálatlanságot, megbízhatatlanságot, morális labilitást stb. írnak.

Lakatos Menyhért, aki a „két világ határán” hányódó cigánysors sok akadályát leküzdötte, és szépirodalmi alkotásain kívül publicisztikai munkáiban, irodalomszociológiai eszmefuttatásaiban is visszatér a magyarországi cigányság kérdésének elemzéséhez, lelkesen támogatva a kutatás egyéb (etnográfiai, kulturális, szociológiai, pszichológiai stb.) területeit is, elveti a cigány lakosság asszimilációját vagy szeparációját szorgalmazó nézeteket és elméleteket. Propagálja a cigány lakosság szellemi és kulturális emancipációjának gondolatát, a cigányságnak a társadalmilag magasabb szintű kultúrához való nyitottabb, bátrabb és főleg szabadabb idomulását. A cigány közösség élet- és kulturális színvonalának emelését úgy képzeli el, hogy ennek során a cigányok megőrzik hagyományos, ősi kultúrájukat is. A társadalom egészének kultúráját gazdagítandó védeni kell és hozzáférhetővé kell tenni a cigányokat összefűző minden olyan kulturális hagyományt ős értéket, melyek növelik és hangsúlyozzák identitás-érzésüket, másrészt a cigány közösségeknek meg kell szabadulniuk kulturális hagyományaik némely szimptómájátől, a nehéz kulturális örökség minden olyan szemléletétől, amely a cigány világ fölött sötét felhőként lebeg, nyomasztóan és visszahúzőan hat érzelmi világára, tudatára és öntudatra ébredésének folyamatára. Lakatos Menyhért a cigány életmódnak az adott társadalmi szinttől való elmaradottság egyik fő okát magában a cigány közösségben és annak sajátságos kultúrájában látja. A civilizált világ kívülről jövő beavatkozásait a társadalom íratlan törvényekkel, törvényszerűségekkel és a saját kulturális tradíció atavisztikus kötődéseivel szorosan összefonódó mentális struktúrájába elkerülhetetlennek tartja. A hagyományos cigány kultúra régi, idejétmúlt, homogenizált formáit labilizáló, bomlasztó és felszabadító elemeket inkább pozitív, mint negatív tendenciáknak tartja. Az öntudatosodási folyamat szempontjából a cigány lakosság további fejlődése elképzelhetetlen civilizált társadalmi kultúra nélkül. Lakatos Menyhért nézeteiből világosan következik, hogy a cigányság szociális, társadalmi és kulturális fejlődése olyan ütemben halad és fog haladni, amilyen ütemben maguk a cigányok szabadulnak majd meg kulturális hagyományaik meghaladott formáitól, s amilyen mértékben képesek lesznek bekapcsolódni a társadalmi munkamegosztásba. Csak az ilyen hozzáállás és fejlődési irányvonal biztosíthatja számukra a társadalomban a megfelelő helyet, megbecsülést és elismerést. Lakatos Menyhért figyelmét nem kerüli el a cigány lakosság egyes társadalmi rétegei közötti belső differenciáltság sem. Jól ismeri és érti a cigányok rejtett, titkolt vágyait, a más, jobb, tartalmasabb élet