Irodalmi Szemle, 1986

1986/3 - KRITIKA - Tóth Károly: Legvégső (formai) (ön)leszámolás

elismerni a róla írottakat. Kritikusunk persze tudja, egyik véglet sem serkent írásra.

0 szeret felülemelkedni a dolgokon, jelen esetben önmagán, következésképp hallgat.

Pedig nagy baj ez. Grendel Áttételek című könyve olyannyira bejárja tárgyalt problémakörét, hogy szinte pamfletszerű tartalmat kap. Kihívás, felszólítás életstratégiáink újragondolására, tágabban pedig kisebbségi értelmiségünk gerincsorvadásának bevallására. Nem okok után nyomoz, inkább következetes akar maradni egy már-már elfelejtett írói elvhez, hogy az író nem azáltal emelkedik felül a dolgok (vagy ha úgy tetszik a valóság) logikáján, hogy kívülállónak képzeli magát, hanem épp ellenkezőleg, hogy a dolgokban fel meri fedezni magát. Nem többértelműségében — mint ezt Duba Gyula írta nemrég —, inkább szubjektivizmusában rejlik a nyitja ennek a prózának. Grenűel vállal egy rétegérzést, és önmagát is vállalja ebben a rétegben, bizonyságképpen nem a szégyenérzet, nem is a kabaré színezetű groteszk irányába tolja prózáját. Ha e hazugságokkal, önfeladásokkal és megalkuvásokkal terhelt életérzést nem akarja még egy hazugsággal, önfeladással, megalkuvással megterhelni, az azonnali, közvetlen és feltételek nélküli kibeszélésre, gyónásra kell magát elszánnia, és kiben lelhetne méltóbb győntatóra, mint önmagában és az olvasó közönségben.

Ehhez természetesen már-már hivatásszerűen kell őszintének lennie, de hát miben rejlene az írói hivatás legelemibb követelménye, ha nem az őszinteségben? De mert minden relatív, az őszinteség is az, van aki inkább, van aki kevésbé őszinte írás közben, van aki úgy őszinte, hogy nem őszinte, és van aki úgy őszinte, hogy a legőszintébbnek képzeli magát. Grendel, azt hiszem, nem ezek közé tartozik, ő az őszinteségét nem lelkiismereti, hanem technikai kérdésként kezeli, a morális aspektusokat nem íráson belülinek, inkább íráson kívülinek (pontosabban előttinek) tekinti, így számára az őszinteség mindig stiláris problémaként merül fel, nem az elhatározás, hanem a megvalósíthatóság problémájaként.

Amit eddig elmondtunk, azt az Áttételek kapcsán tettük. Grendelnek azonban az Áttételeken kívül van még két regénye, s amint ezt az írás alcíme is mutatja, mind a három regény egyszerre érdekel majd bennünket a fent kifejtett őszinteség szemszögéből; és bár ezt merő formai kérdésként határoztuk meg fentebb, a továbbiakban a probléma leegyszerűsítése és sarkítása érdekében sem mondhatunk le arról, hogy a regények tartalmi, pontosabban fogalmazva filozofikus oldaláról ne szóljunk, enélktil ugyanis gondolatmenetünk hiányos maradna.

Csönd, hallgatás, tudás, önazonosság, szembenézés. Ezt mondja minderről Grendel: „Persze te csak évekkel később értetted meg, hogy miként a beszéd a nem tudás nyelve, úgy a tudásé a hallgatás, s hogy ilyenformán a hallgatás az önazonosság nyelve és a maradéktalan szembenézésé.” (Áttételek, 10) Furcsa értelmet kapnak így egymás után a fogalmak. Szándékot, elhatározást, elkötelezettséget sejtetnek. Természetesen megtold- hatő e fogalomsor — Grendel Éleslövészet című regényéből kölcsönözve az utolsó fogalmat, is: leszámolás. Szinte érthetetlen is, miért maradt ki a sorból éppen ez az utolsó fogalom, amely első regényének még kulcsszava volt. Talán félelemből, hogy újrahasználva a fogalmat már nem lenne olyan „maradéktalan” a jelentése, mint akkor, esetleg még az akkori fogalom is veszítene színéből. Vagy nagyon is tudatos kihagyással állunk szemben? Amikor végre rátalálunk a „leszámolást” megelőző fogalomsorra, eltűnik maga az igazi fogalom? Pedig a Galeri megelőlegezte ezt a fogalmat is. A regény végén EL eljut a gondolathoz, hogy a „harag napját követő hetek és hónapok” eseményei után „az eZszámolás, vagy ha így jobb: a beszámolás, vagy még inkább: a Zeszámolás napja legfeljebb csak elodázható. S akkor nem lesz kibúvó és EL döntései, EL választásai, EL tunyasága, EL hallgatásai — minden a mérlegre tétetik.” (Kiemelés a szerzőtől; Galeri, 216) Az Áttételek első lapjai után kiderül (legalábbis sejtő- dik), hogy ez a nap érkezett el, csak a leszámolás nélkül. Vagy a szembenézés szinonim fogalma a leszámolásnak? Aligha. Miért lenne az? Esetleg ez a szembenézés már önmagában is leszámolás? Vagy e szembenézést egyszerűen nem követheti leszámolás? Jó, ha egy könyv már az első oldalain lehetőséget ad az ilyen találgatásokra. Mert ezt teszi, a könyv kezdő mondatai eleve szembesítenek szereplőnkkel és a problémával — a csönddel. Azzal, hogy az író nagyon nagy dologra készül, az „összeszorított” fog és az „ökölbe szorított” kéz némaságának megszólaltatására. S azonnal minden túldimen- zálódik. Az „üvegharangba” zárt három öregasszony (a nagyanya, az apáca, az özvegy