Irodalmi Szemle, 1986
1986/3 - HOLNAP - Farnbauer Gábor: Prózaversek
óvatlan mozdulatnál egyensúlyomat vesztve enyhén Terry combjának támasztódtam. „Már megint magamba bonyolódtam ..— próbáltam magam exkuzálni. Terry bár légies teremtés volt, hiába igazgatta a tejeszacskót, az összecsuklott alatta. Ráadásul az alsóneműje is lecsúszott. „Megengedi, hogy felsegítsem?“ — kérdezte a házmester. De ő csak tovább bajmolódott a zacskóval, próbálta harmonikaszerűvé egyengetni; „Az üveg bezzeg megbírna!“ — zsörtölődött a rend kedvéért. Liszt, vaj, rozskenyér — „Imádom a rozskenyeret.“ — jegyezte meg, párizsi, kockacukor .. ., mind-mind hiába erőlködtek inuk szakadtából. A kapcsoló felé fordultam, mert várható volt, hogy a folyosóvilágítás automatikája működésbe lép. Bár sokszor kimondottan szerettem a sötétben álldogálni. Terry szinte levette fél kezét, mint általában, amikor megértő volt. „Hadd már azt a hülye tejet!“ — tört ki belőlem valami magyar film. (10) Bár mindenkiből csak egy van — de csak azért, mert semmiből nem is lehet kettő. Ahogy mindenből se! (11) (Tudálékosság mint stílusblöff és fikció) Van szempont, amely szerint azon spekulálhatunk, hogy mi is lesz egy működésben lévő, gazdátlan repülőszőnyeggel. Ugyané szempont alapján az sem elhanyagolható, hány angyal fér el egy tű fokában. Egy teljesen más nézőpontból viszont tudjuk, hogy az atomi állapotokban csak egy elektron tartózkodhat... Figyelemre méltó, hogy az identitás-individualitás fogalompár egyik esetben sem idegen. A spekuláció a problémák taglalásakor erőnek erejével logikai struktúrákat konstruál, melyeknek hermetikus mércéje az ellentmondásmentesség. Csakhogy a szellem gyakorlati érvényességéhez az utóbbi elv bár szükségszerű, de általában nem elégséges; így a rehabilitálás sajnálatosan talajtalanná teszi a spekulációt: igaz, ha absztrakt! És mégsem meddők a skolasztikus hagyományok! A rációba vetett hit megnyugtató és talán megmosolyogtató tanúságán túl is. Mert ne is tagadjuk a vállveregető nyugtázásban meghúzódó lekicsinylést! Mintha csak így biztatnánk Szent Tamást, jövőjének év- ezrednyi történelemmel feltöltött szakadékán túlról: „No, öcsi, ezt jól kispekuláltad!“ Elképzelhetők olyan esetek, amikor a spekuláció csaknem teljes módszer. Ha a keresett, valós struktúra annyira végső, szélsőséges, elemi, hogy az axiomatizáló-tételes megközelítés képes kielégítő részletességgel megragadni, akkor az ellentmondásmentesség elvére hagyatkozó vizsgálódás önmagában is termékeny és kimerítő lehet. Tekintsünk most egyes végső jelenségeket, és azok fogalmának alakulását. Leukipposz és Démokritosz meghaladták a közvetlen,, érzéki szemléletet, amikor az atomoktól elvonatkoztatták a makroszkopikus testek minőségi tulajdonságait. A kutató eszmélet ez idő tájt épp hogy csak mentesült az antropomorfizmustól, nem csoda tehát az árnyalatnyi, de meghatározó következetlenség: az atomokat valami homályos, testi jelleggel ruházták fel, és bevezették az elkerülhetetlen, komplementer jelenségfikciót, az űrt. A képzelet olyan ragaszkodására, amely az elemek tekintetében képes lett volna elvonatkoztatni a testi identitástól, csak a modern,
