Irodalmi Szemle, 1986
1986/3 - HOLNAP - Farnbauer Gábor: Prózaversek
tővel újra meg újra, hogy „egyszeriek vagyunk, és veszedelmesen közös valamik a mindenséggel” (Az én ajtaja előtt]. S ennek az egységnek a felismerése és felismertetése az olvasóval — szintén költői tett. Farnbauer Gábor szövegei tehát lényegüket, hatásukat tekintve líraiak, s gondolatiságuk — a pragmatizmusnak abban az aszályában, amely a szlovákiai magyar költészetet jellemzi — üde színfolt, reményekre jogosító igénybejelentés. FARNBAUER GÁBOR Az én ajtaja előtt Vannak közönségesnek tűnő eseményei életünknek, amelyek látszólag semmitmondók, ugyanakkor szerencsésen időzített hatásuk az érzékeny lélekre fölmérhetetlen! Tízéves lehettem, amikor először és mindmáig utoljára vettem életemben söprűt. Kényszerből történt, ugyanis játék közben eltörtem a szomszédékét. Persze, egy tízéves gyerek nem fog azzal szórakozni, hogy „különös“ dolgokat művel, merthogy ebben modern esztétitkai élvezetet lel, úgyhogy a külső indíték nem kisebbíti az esemény jelentőségét. Sőt a váratlanság, amellyel ez a különösség mintegy rám tört, még csak fokozta a hatást! Mindenesetre, azt hiszem, már akkor megbillent egy kicsit a lelki egyensúlyom, mert ez a nevetséges kis ügy megvilágosodásszerű volt — ráéreztem, hogy egyszeri vagyok, és veszedelmesen közös valami a mindenséggel. Mindamellett szinte halálra nevettem magam! Kell-e még magyaráznom..., amikor bementem a boltba, s így szóltam: Egy fanyelű ciroksöprűt kérek! Ráadásul pár hétre rá rajtaütésszerűen egy 7,6 X 4,1 X 10,8 cm méretű szappantartót vásároltam... Természetesen különös nemcsak egy tárgy lehet, és nemcsak az egy- szeriség közvetlen élménye válthatja ki érzékelését. De a különösség, visszavonatkoztatva tárgyára, azt egyszerivé teszi, sőt általánossá, mivel
