Irodalmi Szemle, 1986
1986/3 - Koncsol László: Ütemező IV. (Színes magyar verstan)
szállj-szállj / toronyra, tetőre: / hol a falu, hova visznek / engem esküvőre?” A 72. darabban a sorok vége amphibrachisz (körösdi, szinkópa): „Szól a zene, megy a tánc, a nóta, / perdül-fordul Anikó, Zsuzsóka...” A 90. bagatell sorainak szintén a vége szin- kópás: „Olcsó az alma, / itt van halomba, / aki veszi, meg is eszi, / olcsó az alma!" (A szöveg többi verslába spondeusz — tá-tá —, és négy pirrichius a harmadik sorban: ti-ti.) A 99. darabban is találunk kólonvégi amphibrachiszokat: „Kürtös pogácsa, / füstölt szalonna / itt van rakásra, / díszük halomba...” (A többi ütem spondeusz!) Ilyen az „ihajja, csuhajja!" indulatszó Weöres Csalóka Péter c. bábjátékénak egyik csúfolódó énekében, de ez a két szinkópás tánckurjantás népdalainkban is gyakori vendég. Elég, ha egy szép nógrádi népdalunkat idézzük vele kapcsolatban: „Ihajla, ezt a kislyányt nem az anyja nevelte, / ihajla, zöld erdőben a vadgalamb költötte, / nem kell néki édesanyja cifra selyemdunnája, / ihajla, betakarja szeretője subája .. Érdekes, hogy költőink nem éltek nagyobb arányban az amphibrachisz kínálta lehetőségekkel, s nem fő-, csak színező ritmikai szerepet szántak neki. Inkább csak egy- egy gyermekvers vagy népi-népies mondóka alkalmi vendégeként találkozunk vele, alighanem azért, mert túlontúl karakteres, táncos versláb, a dzsessz és a modern műzene egyik legkedveltebb ritmikai képlete, a költők viszont inkább a lassú, borongós, emelkedő verslábakat, a jambust, az anapesztust, a spondeuszt kedvelik. Pacsirl ás (Amphibrachisz) Ti-tá-ti, pacsirta, no tárd ki a tinta (a lenge, a hinta- palinta) egekre a torkod, a szárnyad! A fűben a könnyű, a fürfce zü-züm-ztl, a hopsza, a ropsza, a méhe, a kobza, a hetyke legyecske sürögve- forogva, a lepke (csinoska), a fecske (a locska) kiáltva: „Szióka- mióka, te róka!” Ki csattog a fényben? A fütty, a pacsirta! Ki járja a réten, a fű-fa hegyében? A túzok, a szúnyog, a bolha, a hangya, a tócsa varangya, a róka- apőka, anyóka, fióka (cirókamaróka): bokázva, lebegve, cicázva, seregve, keringvemerengve (hu-hú-hu) a búcsú, az esti zi-zim-zi, az éj, a csicsijja: a csönd- meg a hold-suhogásig. Forogva, komázva, kopogva, bokázva, ti-tá-ti, ti-tá-ti, ti-tá-ti . . .
