Irodalmi Szemle, 1986

1986/2 - FIGYELŐ - Fónod Zoltán: Történelemszemlélet és nemzeti tudat

ha „a dolgokat... nem osztály-, hanem nemzeti szempontból magyarázzuk, ... sok mindent feleslegesen elködösítünk”.

Korszemlélet és identitás

■"l

Ha az elmúlt években megnőtt — más tudományágakhoz viszonyítva is — a történelemtudomány rangja és tekintélye, feltétlenül összefügg ez az identitáskeresés kérdésével, illetve a nemzeti történelem- szemlélet kialakításának szándékával. A történelemtudomány — a csábításnak engedve — nemegyszer poltikai indítékokból és történelemigazoló szándékokkal szolgálójává is vált ennek a szemléletnek. Tehette ezt, hiszen a nemzeti nyelv meghatározó szerepe mellett a történetiség teremthet legitimitást a nemzeti tudat, a nemzeti eszme (nem egyszer elfogult és egyoldalú) szemlélete számára.

A polgári történetírás — köztudottan — a mítoszok éltetője, közvetítője volt, s mint ilyen a nacionalizmust szolgálta. A „dicső múlt” sokszor kárpótlást jelentett a jelenért, a nemzeti fejlődés kihagyásaiért, egyenetlenségeiért. A történelmi mendemondák növelték ugyan a szakadékot a vágyak és a valóság között, táptalajt adtak azonban az álmodozásnak, a pszichi- kailag szélsőséges helyzeteknek és reagálásoknak, s ezzel együtt a nacionalizmus étvágya szerinti manipulációknak is. A kelet-közép-európai „társbérletben” leiedző nacionalizmusok „sajátos neurotikus állapotának és atmoszférájának megrögződésé- hez vezetett” — írja Szücs Jenő a Nemzet és történelem című művében —, hogy „a nemzeti érzelmek kontrolltalan ápolását szolgáló történetírás nem gyógyított, hanem a betegséget — olykor csak a betegség tudatát — fokozta”. Holott a gyógymód a pszichikai és tudatzavarok elemzése, elfojtása, vagy a „komplexumok felszínre hozása” lett volna. Ma már megmosolyogtató, ha valaki a csodaszarvas regéjében a hun—magyar rokonság bizonyítékát látja, vagy a sumér, japán, egyiptomi stb. rokonságot emlegeti. Az őskeresésnek azonban ma is vannak olyan allergikus pontjai, amikor a történészek egykor volt birodalmak dicsőségére hivatkozva próbálják „megszépíteni” a történelmet, bizonyítani az ősiséget, a nyugati kultúrközösséghez tartozást stb., vagyis a történelmi hagyomány helyett a „történeti jog" fogalmi zavaraiba tévednek. A „történeti jog” kategóriáját a marxista történet- írás elveti és a modern polgári történelemszemlélet sem fogadja el. Helyeslésre csak: a primitív-vulgáris nacionalista irányzatoknál talál.

A történelemszemlélet terén lényegében! két felfogás küzd egymással. A racionális- reális és a romantikus-nacionalista számláiét. Ez a szembenállás a történések 1980-as bukaresti világtalálkozóján különösen kiütközött, de — a nyilatkozatok szerint — nem volt ettől mentes a tavalyií stuttgarti történész-világkongresszus sem. A felfogások ütközése a szemléleti kérdések tisztázódását jelenti, a „régi modeliek” védelme azonban akadályozza a múlt tárgyilagos megismerését, a jelen problémáinak a megértését és a jövőt szolgáló- valós szemlélet kialakítását.

A nemzet és a nemzettudat kialakulásai viszonylag fiatal képződmény. Kezdete a francia forradalomig, tehát a 18. század utolsó évtizedéig nyúlik vissza. Bár századokkal korábban is kimutathatók Európában a nacionalizmus eszmei jellegű megnyilvánulásai, ezek azonban a nemesség politikai gondolkodásában és a rendiség- adta keretben jelentkeztek. Eredetét, típusát tekintve a történészek a modern nacionalizmus két ágáról beszélnek. Az egyiket a francia felvilágosodás eszméit, a rousseau-i tanokat vállaló forradalom képviselte, ebben a politikai hatalom hordozó- jává a nép, a francia nemzet vált. A másik: változat Közép-Európában született saeg, ahol hiányzott az állami-politikai egység' „nemzeti” kerete, s a harmadik rená, a polgárság fejlődése is elmaradt vagy megkésett. Az etnikai-nyelvi, kulturális küsös eredet helyett itt az ősire, a mitizált nem- zeti múltra helyeződött a hangsúly. E falfogás jellegzetes képviselője J. G. Herder, a német romantika kiemelkedő alakja. Qár ez utóbbi szemléletmódot a történészek már a múlt század közepén elavultnak minősítették, éppen a „nemzet” fogalmáaak koroktól és társadalmi keretektől való tüg- getlenftése [a romantika Volksgeist-kon- cepciója) miatt ez a szemlélet a koncepcióban rejlő ásatag (történelmiesíthetőj nacionalizmus miatt az első világháború elején, majd a húszas években ismét szóhoz jutott. Egyébként az első világháborút követően fellépő (Masaryk és Beneg nevéUez fűződő) „csehszlovák nemzeť’-koncepciá is erre az elvre épült. Oj keletű és politikai indíttatású képlet volt ez, mely számos haladó és demokratikus vonással rendelkezett, tagadta azonban a szlovák nemzet létezését. Ez az állami ideológia a 15. ssá-