Irodalmi Szemle, 1986

1986/2 - Koncsol László: Ütemező III. (Színes magyar verstan)

Akaratja, mi ú/|ra leajlacsoni/íí..(A költői szabálytörések érdekes példái: az 6 indu- latszót Petőfi a metrum kedvéért két esetben is megrövidítette, míg a „lealacsonyít” szóban, ellenkezőleg, a metrumhoz lett hűtlen. Az utóbbi szabálytörés — költői licencia

— a felháborodást nyomósítja.)

Arany János pályafutásának egyik legbántóbb élménye is olyan verspárhoz fűződik, amelynek alapmetruma az anapesztus. Utolsó éveiben a költő az akkor még Jórészt nép- telen Margitsziget tölgyligeteibe vonult el „egy kis független nyugalmat’’ keresni, „melyben a dal megfoganhat”, mint Epilógusában írta volt. Egyik kései remeke, A tölgyek alatt, ebből a gyakori sziget-élményéből született. Az anapesztus úgy bujkál és bolyong benne nyugtalanul, mint a lombok közt áttörő fény foltjai a park füvében: a vers egyik sorát kezdi, a másikat végzi, a harmadiknak a közepén hullámzik végig. „A töljgi/efc alatt / Szeretek | pihenjni, / Hova el | nem hat / Város | zaja sem|mi. / Zöld lomb j közein | »Áttör|ue« az ég|bolt, / S a rét | mezein / vegyül árny- | és fényjfolt. (...) A tölj gyek alatt / ím, meg|Zep az aZ|kony, / Hűsebb | fuvalat / Zörög át j a parkon; í Felhők | szeme reö|ben: / haza | sietek, / Jobb ott, | melegebben, / Ki vén, j ki beteg.. ” Aranynak nem sokkal a költemény megjelenése után valami névtelen, máig földerítetlen versfaragótól otromba válaszverset hozott a posta; az illető a Toldi népies formájában, felező tizenkettesekben, kegyetlen gúnnyel lobbantotta a költő szemére, hogy még hallatja szavát. A mélyen megsebzett Arany a megtámadott vers formájában válaszolt, s darabjának ugyanazt a címet adta, de idézőjelben: „A tölgyek alatt”. íme a válaszköltemény kezdete: „A tölj gyek alatt / Sokat ú7|tem másjszor, / De meg is | bántam /, E 7a;'ž>á|mat száz|szor: / Jutott | nekem ér|te / Keserű | falat; / Dehogy űjlök töb|bé / A töl|gyek alatt! / A töl|gyek alatt / Verset | gabalyiJték; / Ment — hom|í'ofcomaŕ / Sem verjíe yer;|ték; / Vesszőt | juta, — ftéí|szer / Föl meg j leszaladt / Érte szegény | kis vers: / »A töl|gyek alatt(Az utolsó előtti sor ritmusbontása külön figyelmet érdemel. Vesszőfutásról van benne sző, s indokolt, hogy a láb choriambusba — tá-ti-ti-tá — forduljon. Hasonló licencia fordul elő a föntebb idézett „haza sietek” sorban: ott a spon- deusz — tá-tá — helyére pirrichius — ti-ti — került; egy fürge versláb.)

Nem lehet véletlen, hogy egyik legszebb elégéiánkat, a Szeptember végént, Petőfi ún. sirató anapesztusokban formálta meg. Irodalmunk legdöbbenetesebb anapesztusi versét viszont, Ha a hold süt... címmel, József Attila írta. Szürrealista látomás-versnek, álomversnek és csak annak vélnénk ezt a kései, 1936-os költeményét, ha nem tudnánk, hogy a költő nyomasztó gyermekkori élményeit beszéli ki benne: „Ha a hold j süt a né|ma, siron |tuli fény, / álmom|ba kinyílnak a ter|mek. / Kioson, | kenyeret | szel a kony|ha kövén / s majszol|ja riad|tan a gyer|mek. / Csak a lég|huzat is|meri — aljszik a ház. / Les nagy | szeme, resz|ket a tér|de. / Zsírok ős | köcsögök | teje közt | kotorász, / Surranjva, mint | az egér|ke. / Ha belé|-belerec|csen a ször|nyü kredenc, / ajkájra repül | kicsiny uj|ja: (...) Ez a zaj, | ez a kín, | e világ|recsegés / nem szűn|ve, dühöng|ve növek|szik. / Belesájpad a gyermek, elej|ti a kést / és vis|szalopóz|va lefek|szik..Sirató ám ez is a javából!

Emlékezetesen hasznáta föl az anapesztust Babits film-ihlette, ironikus Mozgófényképe: „A gép | sugarát | kereken / veti, kép|köre fény|lik a sík | lepedőn, / mindjárt, j szivem, uj | színek és j alakok | lovagodnak a fény|legyezőn / olcsó | s remek él|vezet ös|szecsodál|ni a gyors j jelenést | itt: / első | a Szerel|mi Tragé|dia, me|lyet a lám|pa a faljra vetít...” (A sorkezdő ütemek lába spondeusz vagy jambus!) Babits még a filmgyártás hőskorában látta Budapesten azt az amerikai némafilmet, amelyben egy gyáros lánya megszökik az apa titkárával. A szökevények gépkocsin menekülnek az üldöző apa elől, egy tóba vesznek, s a gyáros bomlott aggyal száguldozik az ország végtelenbe vesző útjain. A minden újra fogékony Babits az épp csírázgató művészeti mozgáskultusz, az olasz futurizmus éveiben ezt a verslábat találta alkalmasnak egy szenvedélyektől korbácsolt és gyors gépeken pergő melodráma költői kifejezésére, rendkívül hosszú, páros- rímű sorokban, helyi rltmustörésekkel, mintegy az izgalomtól el-elakadó lélegzet nyomán, mindig az adott történésmozzanat kívánalma szerint. Közben a költő érezhető mértékben tartja a távolságot és ironizál az olcsó, érzelgős filmmese fölött.

Weöres Sándor a Magyar etűdök darabjaiban zenei formaihlet nyomán, a magyar nép- dalritmus szellemében él az anapesztussal. A ciklus 1X2. darabja ritmikai szempontból olyan, mintha nyolc anapesztus (antldaktilus) sorakozott volna föl egy tükör előtt; a vers sorainak első fele anapesztus, másik fele daktilus, részarányosán, mint egy népi