Irodalmi Szemle, 1986
1986/1 - Duba Gyula: Fábry Zoltán időszerűsége
sen vall annak hatalmába, jövendő elhivatottságába vetett hitéről. A szónok patetikus hangú, rajongó fiatalember, szomorúan szkeptikus és bölcs, ebben a korban még nem is várnánk tőle hasonlóan mély gondolatokat, melyek a szavak pózát hatálytalanítják. Az előadásban az expresszionista író pátosza mellett a moralista filozófus felelősség- érzete dominál. De már a kritikus is hallatja hangját. S alig egy évvel később Kritika és ma című írásában máig érvényesen megfogalmazza a műkritika feladatát: a mű jövőbe mutató értékeit a holnap szolgálatába kell állítania! „Az új törekvéseket, a vágyakat a kritika teszi tudatossá!” Ez már a készülődő kritikus programja, a PHM-ben teszi közzé 1923. április 1-én, ugyanazon a napon, amikor a Kassai Naplóban megjelenik másik nagy programcikke, az Irodalom és magyarság. Az írás gyökeres szakítás szinte mindennel, ami körülveszi; a tehetetlen hazafiaskodással, a dilettáns irodalom nemzeti szempontú mentegetésével, a konzervatív kisebbségi politikával. Fábry helyzetfelismerő gondolatai később a Sarló programjára lettek hatással, tudatosítva a történelmi realitást és az új államjogi helyzetet. Fábry ezt az irodalom vonatkozásában fogalmazta meg: a csehszlovákiai magyarság életkötődései hazaiak, irodalma számára létkérdés a minőség, eszménye csak az európai irodalom értékrendje lehet. A fiatal író önálló, és tegyük hozzá, magányos utat választ, követi szelleme parancsát, géniuszát. Egy év sem telik bele, s visszautasítja a Kazinczy Társaságba való meghívást; nem akar a társaság tagja lenni, írja Sziklay Ferenc barátjának, mert eszméivel és magatartásával csak kompromittálná azt. Inkább önként visszalép (1924. nov. 10.). Huszonhét éves ekkor. Tettei ésszerűtlennek tűnhetnek, néha talán az egzaltáltságig különösek. Beteg és sokat nélkülöz. Családfenntartó, idős anyját és vak nővérét tartja el. Alig jövedelmező boltot, vegyeskereskedést vezet, gazdálkodik — kevés sikerrel. Kiterjedt — európai méretű — levelezést folytat, erkölcsi ideáloknak és a szép eszményének él, de a mindennapok reális gondolkodásra kényszerítik. Alakja eszünkbe juttatja azt a klasszikus írótípust, aki századunk első felében az emberiség szellemi képviseletében, a humánum eszményére függesztett tekintettel alkotott és mondott véleményt társadalomról, politikáról, emberségről, mely típus legnagyobbjai Romain Rohand és Thomas Mann, akikkel Fábry Zoltán levelező viszonyban állt. Életműve mai időszerűségéről szólva elsődleges értéke, melyet követendőnek jelölhetünk meg — később még bővebben lesz róla szó —, az irodalmi folytonosság klasszikus rendjéhez való igazodása, az egyetemes és európai jelzőkkel jelölhető írói magatartásformához való hűsége. II Fábry számára már a kezdetekben sem magáért való cél volt az írás, s nem is puszta önkifejezés, hanem hatalmas lehetőség, az emberségesebb élet kimunkálásának eszköze. A végső cél az Ember, nagybetűvel írva, bizakodóan és áhítatosan kiejtve, és hittel, bizalommal szeretve. Ez az emberfogalom még expresszíven elvont, s a morál, melybe ágyazódik — idealisztikus. De az író anyagi gondjai és nélkülözése valósak, s az őt körülvevő valóság drámai. Alkatából következik, hogy nem marad meg a lelkendező eszmény- kergetésnél, hanem programszerűen a céltudatos irodalom felé töri magának az utat. Indulása vizsgálatával kisebbségi keretek között figyelhetjük meg az írói tehetség természetét. Magyarnak született, de nem szocialistának, a valóság tényei és tehetsége tették azzá. A forradalmár adottságai megvoltak benne, de maga fejlesztette azokat hatóerővé, érezve a törvényt, hogy az írónak eszmei programot kell vállalni. Már 1925- ben, a kritika hivatását megfogalmazó esszéjében mondja, hogy a kritika küldetése és célja szociális jellegű, a jövőért munkálkodik. A kor nyitott, kérdéseket tesz fel, de választ nem ad rájuk. Az író körül megosztódik és minőségileg differenciálódik a kisebbségi társadalom és szellemi élet. Az irodalomban elkülönülnek a pártérdekek. Fábry egyéni úton jár, szembekerül a konzervatív nemzeti érzéssel, a dilettantizmussal, a maradi valóságszemlélettel. Irodalmi tevékenysége a szellemi tett és aktivitás jegyében bontakozik ki. Egy év múlva írja: „Irodalomnál — többet. Lényeget. Életet. Embert!” Ez a program már nem az expresszionizmus idealizált és túlhajtott embereszményét kergeti, hanem szociális realitás: a szenvedő, a nélkülöző, az elnyomott és kihasznált ember. Az életnek ez a megközelítése viszi a munkásmozgalom irányába, 1926 márciusában cikket jelentet meg a kassai Munkásban John Reedről és a Tíz világrengető nap- ról. Irodalmi és szellemi vonatkozásban Fábry a szocialista forradalom vonzásába
