Irodalmi Szemle, 1985
1985/10 - Ardamica Ferenc: Görbe Tükör előtt
III Ordas Jenő — Jenő bátyám, ha megengeded ... — Mit akarsz tőlem, a költőtől, édes fiam, te, aki csak prózás vagy ...? — Egy interjút a Görbe Tükör számára. — A túlvilágról? Ez nonszensz! Életemben a kutya sem törődött velem, most meg, amikor már megboldogultam ... — Jobb későn, mint soha, Jenő bátyám. — Én nem tudom, bizony isten nem tudom, illik-e ilyen szentségtörést elkövetnem? — Illik, nem illik, nyilatkozzál, Jenci bátyám, mert elunom magam. — Jól van na, mindig tudtam, hogy a prózások földhözragadtak.. . Mire vagy kíváncsi? — Kezdet, hírnév, vég ... — Szemtelen! ... Kezdem ... Tehát: a csehszlovákiai magyar irodalom dzsungelében magányos farkas hírében állok. Pardon. Álltam! Annyira magányos voltam, hogy éjszakánként vonítottam. Éjszakai ordításaimat (a magányon és a verseimre kapott kritikákon kívül!) a hold és a csillagok provokálták ki. Összegyűjtött üvöltéseimet először a Kussországban hallattam. — Vettem, Jenő bátyám. Ha volnál szíves válaszolni a következő kérdésre ... Hogyan láttad életedben a Kussországot, és hogyan látod ma, amikor már ott vagy? — Jó kérdés, édes fiam . .. Nincs különbség, édes fiam! — Értem, Jenci bátyám, akkor talán folytassuk ... — Életem utolsó szakaszában támadt egy fixa ideám, mármint hogy valaki jár a nyomomban. Elég nehezen hitték el nekem, elég nehezen fogadták el. — Elhiszem, Jenő bátyám. Az ilyesmit általában nehezen hiszik el. — Roppantul feldühödtem, és emígy ijsztettem rá a világra: Nesztek! Verseim, ezentúl kardok lesztek! Márpedig akkor elvesztek! — S a világ? — Kiröhögött... Kigúnyolt... Amerre jártam, felhangzott a nóta: „Nem félünk a farkastól, farkastól, farkastól, nem esz meg, csak megkóstol, megkóstol!”... Szóval: ez a csúfolódás annyira elkeserített, hogy örök időkre lemondtam a kardcsinálásról, és minduntalan meg akartam halni. — Ami végül is sikerült. — Igen ... De nem gondoltam azt én olyan komolyan ... Amikor a Kaszás jelezte érkezését, elkezdtem vele alkudozni. Mondtam neki, ne siess, te Kaszás, még ráérsz. Egy kis dolgom van még (etye-petye) az aranyhajú asszonnyal. Ha sietsz, s előbb érsz ide, mint. kellene, bizony isten, víz nélkül küldelek el a Szaharába! — És? — Nem félt a Szaharától ... — Ja... Még egy utolsó kérdés, Jenci bátyám ... Mint élsz, akarom mondani, mint halsz odaát a túlvilágon? — Hát... elég kussul. De máskülönben nem panaszkodhatom. A hold és a csillagok határozottan szeretnek. Nemhiába ugattam őket, nemhiába szerepeltek kilencvenkilencszer majd minden versemben. Ezt most revanzsálják. Szép magyarsággal úgy is megfogalmazhatnám , hogy nem vagyok elfelejtve. Nálatok mi a helyzet? — Nagyjából ugyanez. De mi is szeretünk, és nem feledkeztünk meg rólad. Ez az- interjú is bizonyítja! IV Gyűrjte Lajos-r- Halló! . — Halló, ki az? Ki beszél? — Itt Gatyamica.... Losoncról. — Jé, nem igaz! ... Te még élsz? — Még egy kicsit... Mondd, Lajoskám, hajlandó volnál nyilatkozni a Görbe Tükörnek? — Görbe. Tükör? Sohasem hallottam róla. Rólad is alig hallani mostanában... És. egyáltalán!
