Irodalmi Szemle, 1985
1985/9 - KRITIKA - Dusza István: Futópadon, avagy adalékok egy ankéthoz
lést. Más esetek recenziónak, olvasónaplóbeli jegyzetnek vagy szakmai jellegű tájékozódásnak minősülhetnek. Mégiscsak méltó feladat egy fiatal kritikusnak Anton Popovič A műfordítás elmélete című tanulmánykötete kapcsán szemrevételezni két-három csehszlovákiai magyar műfordítói teljesítményt is. Még súlyosabb problémaként jelentkezik ez a szemlélet az „Induló balra” című tanulmánykötet kapcsán, amely a szocialista irodalom történetét összegzi, több szocialista országbeli tudós munkássága alapján. Alabán ismét csak felsorol, leír, ismertet, de óvakodik attól, hogy a szocialista realizmus nemzetközi vitájának tanulságait levonja a maga és az olvasója számára, holott feltételezhetően minden fiatalt csábít a gondolat, hogy megfogalmazza mindazt, ami gyakorlatilag meghatározója, vizsgálódási módszere és tárgya munkájának. Kétségtelen, hogy ilyen véleménynyilvánítás hordozza leginkább a kritikusi tévedés lehetőségét, az esetleges viták pedig árthatnak tekintélyének. Az azonban mégiscsak bosszantó, hogy a kívülálló szemlélődése hassa át a kötet első részének négy írását. A második rész vitathatatlanul egy kritikus műhelyében született írásokból állt össze. A folytatás és a változás jegyében cím azonban nem felel meg a tartalomnak. Jóllehet az egyes alkotók pályája kétségtelenül változik, de az irodalomkép, amelyet e kritikák olvasója kialakíthat a maga számára, bizonyos stagnálást mutat. Itt elsősorban arra gondolok, hogy a derékhad számbavételére még vállalkozik Alabán Ferenc, de még csak utalások erejéig sem ereszkedik le a sokat vitatott Egyszemű éjszaka költőihez, a Fekete szél antológiában szerepeltek közül pályáját egyetlen egynek vizsgálja. Nincs véleménye Grendel Lajosról és a Főnix Füzetekről... A második rész kiemelkedő kritikái Bábi Tibor és Cselényi László költészetét elemzik. Bábi esetében a Keresek valakit című válogatás ad jó okot arra, hogy pontos, körültekintő elemzéssel felmutassa a költő és kritikus világát. Éppen ezért látom paradoxonnak, hogy kritikusként Bábival kapcsolatban leszögezi: „Ezeknek az értékeknek a felmérésére kevésnek bizonyulna a csupán esztétikai szempontokat hangoztató értékmérés ..Holott a harmadvirágzás első nemzedékének költői között Bábi Tibor volt az, aki a politikumot az esztétikumba oltva prezentálta. Az is csak irodalomtörténészí hivatkozási alap lehet, hogy ennek a válogatott verseket közreadó kötetnek hiányossága, hogy összeállítója válogatott. Tegyem hozzá: értékközpontúan. Az előbbi idézethez hűen Alabán megfeledkezik Bábi költészetének eszmei, erkölcsi és társadalmi szempontú vizsgálata mellett az „esztétikai szempontokat hangoztató értékmérésről”. Mintha Bábi költészetét féltené, hiszen kritikusi ellentmondásosságát igazolandó, Cselényi László esetében nem szorítkozik csupán a nálunk hagyományos értékkeresésre. Alabán Összefüggéskeresés és mítoszteremtés című terjedelmes tanulmánya szakmai tekintélyt szerző adalék a csehszlovákiai magyar irodalom legtöbbet vitatott alkotójának értékeléséhez. Cselényi költészetéhez azzal az alapállással közelít, ami predesztinálja arra, hogy az irodalom ingoványos terepein is biztonsággal mozogjon. Innen visszatekintve: ezért nem érthető a már említett óvatosság, ugyanakkor a kritikusi véna felmutatása akkor lesz teljes, ha nemcsak Tőzsér Árpád Adalékok a Nyolcadik színhez című örömszerző kötetének kapcsán lesz kitapintható. Zs. Nagy Lajos válogatott versei (Cudar elégia) mindenki mást ösztönöztek volna arra, hogy a lírában oly ritka groteszk, komikum és irónia jelenségét elméletileg is megvizsgálja. Először itt lett világos számomra, hogy ez a kötet magán viseli a kritikai élet bevezetőmben már vázolt sajátosságát. Többnyire zsurnálkritikák kerültek egymás mellé anélkül, hogy a szerző valamifajta rendszerezett szakmai megnyilatkozássá adjusztálta volna valamennyit, önmagukban a kötet második részének kritikái megfelelnek irodalmunk kritikával szemben támasztott követelményeinek. Bár Petrőci Bálint Kommunisták, Dávid Teréz Mesélő nemzedék, Kövesdi János András-napra megjövök és az Álom a ködbikáról című kötetekkel szemben elnézően mellőzi a megformálás esztétikai összetevőinek számonkérését. Duba Gyula Káderezés a [zseb]Parnasszuson és Az elrabolt taliga című irodalmi paródiailletve szatíragyűjteménye kapcsán sem törekszik mélyebb esztétikai vizsgálódásra, megmarad a tartalmi elemek taglalásánál. Ráadásul alapállása is eléggé vitatható, amikor ilyen kijelentésekre ragadtatja magát: „A szatirikus, humoros irodalom témája mindennél inkább az aktuális történelem, mondanivalója pedig mindennél inkább az aktuális történelem kritikája.” Ennek kapcsán csupán két szónoki kérdést kockáztatok meg: A jelen lenne az aktuális történelem? Ha már valóban az, akkor mi a múlt, talán elavult történelem?
