Irodalmi Szemle, 1985
1985/9 - LÁTÓHATÁR - Vjacseszlav Szukacsov: Skorpió (elbeszélés)
— Lehet, hogy szeretem is — Nyinka nem ellenkezett. — A nők szeretik a csökönyöseket, lehet, hogy én is szeretem. Egy darabig még álldogáltak Nyina háza előtt, aztán elbúcsúztak. Skorpió egy hokedlin ült az asztalnál, képeket nézegetett valamilyen könyvben. Mikor Nyinka belépett, félretolta a könyvet, az anyjára nézett és helyeslően kérdezte: — Megjöttél? — Nem látod? — Nyinka úgy tett, mintha még mindig haragudna, bár a haragja már réges-régen elszállt. Skorpió lassan lekászálódott a magas hokedliről, a szekrénybe tette a könyvet, és szó nélkül vetkőzni kezdett. Levetkőzött és befeküdt az ágyacskájába, álláig húzva a takarót. Nyinka lekapcsolta a villanyt, és ő is lefeküdt. — Apád mit mondott? — kérdezte békítő szándékkal Nyinka. Skorpió hallgatott. Nyinka felsóhajtott, s az oldalára fordult. Felidézte az egész átélt napot, és felébredt benne az önsajnálat. így aludt el, ezzel a fájdalommal. Néhány perc múlva Skorpió ágya felől furcsa, kisgyereksíráshoz hasonló hangok keltek szárnyra, s még sokáig hallatszottak. Végül minden elcsendesedett a házban, csak egy nyírfa ágainak árnyéka mozgott hangtalanul a padlón, és az utolsó, Skorpió lehunyt szeméből előgördülő könnycsepp gurult lassan a vánkosra. Nyinka tévedett — Skorpió, a fia tudott sírni... Haraszti Mária fordítása Várakozó, 1982
