Irodalmi Szemle, 1985

1985/9 - LÁTÓHATÁR - Vjacseszlav Szukacsov: Skorpió (elbeszélés)

— Butaság.

— Nesze — húzta elő Skorpió a levelet —, olvasd hangosan.

— Hm... Barnaulból... — Szerjoga észrevehetően zavarba jött. — Kihu..so Kitől jöhetett?

Skorpió feszülten és állhatatosan figyelte.

— Biztosan rossz volt ott nektek kettesben — próbált meg kitérni Szerjoga a haladéktalan felolvasás elől, de Skorpió felvonta a szemöldökét és szárazon megjegyezte:

— Nem akarod felolvasni, mi?

— Parancsolj.

Skorpió nagyanyja zavartan elmosolyodott, és azt mondta Szerjogának:

— Ti neveltétek, az ördög vinne el benneteket! Valódi skorpió.

Szerjoga feltépte a borítékot, összeráncolta a homlokát, így most egészen olyan volt, mint a fia.

— Szervusz, Szergej (írva — Szerjozsenykaj. Leveledet megkaptam és (írva — sietve) válaszolok — kezdte olvasni Szerjoga. Skorpió figyelmesen hallgatta, apja száját figyelte. — (Nagyon) örültem a levelednek. (Nem gondoltam, hogy valamikor még eszedbe fogok jutni — Szergej már egyáltalán nem törődik velem, gondoltam.) Hat év telt el azóta, hogy kikerültünk a főiskoláról...

— Elég — fordult el Skorpió.

— Mi? — értetlenkedet az apja.

— Nem olvasod rendesen.

— No hát, tudod — háborodott fel Szerjoga. — Mindennek van határa. Anyád tanított erre?

— Nem tanított engem senki — emelkedett fel Skorpió —, csak te nem olvastad rendesen. Láttam.

Skorpió vette a kabátját. Szerjoga és az anyja értetlenül néztek egymásra. Szerjoga megvonta a vállát.

— Viszontlátásra — szólt vissza a folyosóról Skorpió, és becsapta maga után az ajtót.

— Árva — szánakozott Szerjoga anyaja —, él neki az apja is meg az anyja is, mégis árva. Jófejű kölyök, és tökfilkó szülők jutottak ki neki. Legalább megcsókolnád néha.

— Öt ugyan megcsókolhatja az ember — nevetett Szerjoga —, de látod, mire tanítja az anyja?

V

Nyinka vidám volt, jólesett neki a séta a kényszerű bezártság után. Hármasban ültek az asztalnál: Vologyka Baszov, Kosztya és ő. A szentháromság, ahogy még az iskolában elnevezték és ahogy azóta is hívják őket. Büszkék voltak rá, hogy barátságuk rendíthetetlen, semmi sem tudja megingatni. Mikor Nyinka számára Szerjogát illetően kiéleződött a kérdés: a hármas vagy Szerjoga, Nyinka az előbbit választotta. Igaz, ez három éve volt, és senki se tudja, maga Nyinka sem, hogy most hogyan döntene, mindenesetre így volt. Kosztya — régi szerelme. Bár inkább úgy mondhatnánk, hogy ő Kosztyának a régi szerelme. Nem is nősült meg, mert még mindig azt reméli, hogy őt veheti el.

— Ide hallgass, Nyinka — fordult hozzá Vovka Baszov —, ott volt ma a férjed.

— Tudok róla — legyintett Nyinka.

— Zsebre dugott kézzel csak áll, figyel. Ásni persze nem ásott. Konok, mint a barom. Még mindig nem köszön.

— Ne szidd — kérte Kosztya —, hisz a barátunk.

— Volt — vágott vissza Nyinka.

— Vagy nem is volt soha — ellenkezett Vovka —, behízelegte magát közénk, hogy megkaparinthassa Nyinkát. Meg is kaparintotta — ezzel oda is lett a barátság. Méghogy barát. Te csak, Kosztya, inkább hallgass. Elrabolták a menyasszonyodat — te meg barátkozni akarsz. Nem értelek.

Kosztya elpirult, és lopva Nyinkára pillantott. Kínos csönd állt be. Végül Vovka szólalt meg.

— Hagyjuk a tréfát — mondta békítőén —, inkább igyunk. Emlékeztek, mikor tizedi- kesek voltunk, hogyan ittuk a murcit Matrjona néni fürdőházában?

— És hogyan csípett rajta bennünket Jekatyerina Vasziljevna — kapott a szón Nyinka,