Irodalmi Szemle, 1985
1985/8 - ÉLŐ MÚLT - Varga Erzsébet: Morvay Gyula költészete
A cseh expresszionizmuson kívül elsősorban Ady költészete hatott Morvayra. A Forróra fülledt a talaj című verse is mintha Ady „A magyar Ugaron”-ját akarná folytatni — természetesen sokkal nyersebb formában: Magunk marvar ugarja megmaradt és csak gyilkosabb muruggya is termett rajta. Felrázom a dohos sorsokat, százados széna alatt forróra fülledt a talaj. Magunk magyar ugarja megmaradt, nem volt kinek gyomlálni és most gyilkos muruggyák szeretnék, ha örökké földszínű köd ülne a falu fölött. „... az elcsépelt Ady-szavak és főnevek belegyúrása a természetes és hamisítatlan Morvay-stílusba bántó valami” — jegyzi meg később Morvay költészetét értékelve Szalatnai Rezső (Morvay Gyula új versei. Magyar Újság, 1935. április 19., 8.). Fábry Zoltán kritikája azonban túlságosan szigorú, mikor Morvay első verskötetével kapcsolatban megállapítja, hogy „Morvaynak még nincs pozitív mondanivalója” (Korparancs. 1934, 102.), hiszen a társadalmi valóság hiteles ábrázolása önmagában is pozitívum — még Fábry szerint is. Persze, az első Morvay-kötet tanúsága szerint a költő még meglehetősen kialakulatlan, határozatlan világnézetű. A „messze roppant feszüléssel viharos gomolyagok készülődnek új hajnalhasítás elé” optimizmusa mellett ott lakozik benne a rezignáció, a „nem segít itt senki, se angyal, se ördög, csoda és térdepelés se” s a „senki se tudja mi lesz” reménytelensége és tanácstalansága is. A határozatlan világnézetű költő pedig a jövőről is csak torz képet tudhat rajzolni: töredezős kezeink mint fekete gallyak, majd felépítik a vasházakat, mi csak tövükben alszunk a földön, kunkorodott kenyérhéj és száraz hagymalevél lesz piszkos tarisznyánkban. (Vasházak tövében) „... az első Morvay-verseknek az volt a legnagyobb érdemük, hogy a kész szavak, az örökségül kapott, de a költő szájában különösen létániázó mondatrészek mögött ott kongatott mindenütt repedt érccel és ijesztő megfejthetetlen bimbamjával az ezeréves parasztdráma. Megfejthetetlen? A költő ezzel a kongatással a megfejtés felé: az új társadalom elé harangozott. Nem kész költő ez a Morvay Gyula, leheti hogy soha nem is készül el magával és ennek oka nemcsak környezeti lenyomottságában, de önmagában is van — de a szlovenszkói cselekedetszerűséget első verseskönyvétől elvitatni nem lehet” — írja Barta Lajos Az ezeréves vers című cikkében (Magyar Űjság, 1935. május 16., 8.). Ezt a cikket Barta már kétségtelenül a későbbi Morvay-versek ismeretében írta, mert az általa értéknek minősített „cselekedetszerűség” az első kötet verseit alkotó Morvayt még nem jellemzi. A falu egyelőre inkább mint statikus valóság jelenik meg a kötetben, s ez a szinte lemondással megrajzolt valóság csak azért lehet a lázadás táptalaja, mert hiteles, reális ábrázolása egyszersmind a reménytelen helyzet tarthatatlanságát sugallja: Asztagok és kazlak tövébe gyöngített engemet az élet, komenciós arató vagyok és lassan learatom az életemet is, szortyogós pipám és zsíroskarimájú kalapom az örömöm. (Komenciós arató)
