Irodalmi Szemle, 1985
1985/1 - FIGYELŐ - Koncsol László: Horizont
HORIZONT Koncsol László 1. DUBA GYULA: KÄDEREZÉS A (ZSEB) PARNASSZUSON (MADÁCH, 1979) Duba „káderező” könyve, ez az irodalmi paródia-koszorú, remek, harsányan mulattató olvasmány. Megcsiklandozza az embert, sajátos módon oktat és nevel, s egy érdekes összetevővel gazdagítja és színezi irodalmunk összképét. Duba évekkel ezelőtt, Az első közlésem című vallomásában fedte föl írói pályakezdésének rendhagyó előtörténetét. Eszerint a humorista, az irodalmi parodista, általában az író Duba írásra serkentő közegét abban az érett, józan, kritikai szellemű, de a humort fölöttébb kedvelő társaságban kell tisztelnünk, amely a háborúban s a rákövetkező nehéz években iskolán kívül rekedt és túl korossá vált kassai diákokból verődött össze a gépipari középiskola kezdő osztályaiban, az akkor szintén húsz—huszonnégy éves Duba társai között. Szerzőnk akkor még nem akart író lenni. „Gépészmérnöknek készültem, nagyon komolyan”, írta említett vallomásában. „Az írásbeli érettségin az egyik robbanómotor-tervezőcsoport vezetője voltam, ezt komolyan vettem, az írásaimat azonban nem. Játék és szórakozás volt számomra az írás (...] úgy írtam első szatíráimat, ahogy más viccet mesél.” Kifejti, mi az irodalomtörténeti oka annak a furcsa, igazán rendhagyó ténynek, hogy az irodalomba való belépése „éppen az alig szerveződő irodalom ellenében történt, az új irodalom kritikájával és részben hangvételének tagadásával”. Duba itt már irodalmi paródiáinak, a szatirikusi kezdetek e sajátos zsánerének forrásvidékét fedi föl, s mint ilyenre, osztálytársainak „tapasztalatokban nagykorúsodott” értelmére és szellemére hivatkozik, arra az eleven, derűs szellemiségre, amely lelkes örömmel fogadta Karinthy és mások higgasztó hatású, leleplező, racionális humorát és híres, iskolateremtő stílparódiáit. Az ötvenes évek legelején történt mindez, s az iskolában vagy legalábbis Duba osztályában, írta, „az Új Szó olvasása nyomán hamar kialakult az induló szlovákiai magyar irodalom igényes és kérlelhetetlenül bíráló olvasóközönsége". így adódott az a paradox helyzet, hogy noha életkora szerint az első indulók nemzedéktársa volt, a stílparódiákban lecsapódó kritikai véleményével és kései indulásával, illetve első megjelent írásainak esztétikailag dúsítottabb anyagával és irodalmibb jellegével mégis a következő nemzedék maroknyi hadsorát erősítette, s ott is maradt, míg csak a nemzedékhatárok jórészt föl nem oldódtak a történelmi időben. Itt van most ez az inkább vékony, mint vastag könyv, Duba közel huszonöt éves paródiaíró kedvének lecsapódása, s jó, ha itt van. Nemcsak a beavatatlan olvasót, hanem valószínűleg a szakembert is elszórakoztatja. Az utóbbit, persze, még el is fogja gondolkodtatni. A beavatottak ugyanis a könyvben karikírozott írók és művek, a művekben ábrázolt valóság, a paródiák és Duba eredeti műveinek közös ismeretében, a fölsorolt összetevők irizáló és fluoreszkáló kölcsönhatásainak ismeretében kivételesen gazdag, összetett, élvezetes irodalmi élményben részesülhetnek.
