Irodalmi Szemle, 1985
1985/8 - HOLNAP - Szigeti László: Ferdics Gábor
FERDICS GÁBOR A huszonkettedik esztendejében járó Ferdics Gábor iparművészeti szakközépiskolában érettségizett, kőszobrászat szakon. A képzőművészeti oktatásban jártasak tudják, az ilyen típusú iskolákban a rajznak még ma is elsősorban segédszerepe van, ami nemegyszer nehézkessé és merevvé teszi a nem rajzszakosok rajztechnikáját. Kevés az a fiatalember, aki ilyen körülmények között eljut a rajzi absztrakcióig, s még kevesebb a szobrászok körében, hiszen ők rajzaikban többnyire a kifaragandó tárgy látványának engedelmeskednek, vagyis tervet készítenek — tagadva a Klee-féle lineáris energiát, lemondanak a vonal felszabadításáról. Mert náluk a szobor a cél, nem a rajz. Kivételek persze a szobrászok között is szép számmal akadnak. A Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) élő, jelenleg katonai, szolgálatát töltő Ferdics Gábor vasakarata néhanapján kikényszeríti gazdáját a szobrászat szűkösnek érzett tartományából, hogy a rajz segítségével tárja föl egyéniségének legszemélyesebb, legmélyebb rejtelmeit. Rajzai az érés folyamatában mentesültek a modelláláshoz szükséges terv, vagyis a segédszerep ballasztjaitól, s önálló, de mindenkor a bejejezetlenség érzetét keltő alkotásokká lettek. Eközben mégis szerkesztettségről és határozott gondolatiságról tanúskodnak — lemondva egyben a narratív ábrázolásról is. Mert Ferdics rajzai az időbeliséget, ha úgy tetszik, a pillanat jelentőségét domborítják ki, s nem az egészre, mindig a részletre, a részletekre összpontosítanak. Mintegy száz rajzát ismerve állíthatom, Ferdicsnek különös érzéke van ahhoz, hogy a világot ne utánozza, hanem keserves küzdelmek, kételkedések és önösszeszedések révén érthetővé tegye önmaga számára. Tucatnyi önarcképe láttán elfogott a gyanú, hogy mindig s mindenek fölött ő szeretne realizálódni rajzaiban, ám azzal, hogy nem utánoz, nem másol, hanem sejtet, megvilágította előttem, hogy rajzai tengernyi emberi viszonyt, kapcsolatot értelmeznek. Persze korai lenne a művészi szándékaiban rendkívülien tiszta fiatalember sajátos jegyeit megkeresni és fölmutatni. Korai, és a nyilvánvaló kudarcot feltételező. Annyit azonban el kell mondani, hogy rajzai a kifejezések elsajátításában rugalmas, a képi ábrázolásban érzékeny egyént mutatnak, olyan személyiséget, aki érzelmeiben nyíltságra törekszik, folytonosan kész a gyarapodásra, s mindenekelőtt szigorú önmagához. Kimondani, hogy tehetséges rajzoló, nem érzem kötelességemnek, fontosnak sem. Annál inkább szeretném hangsúlyozni, hogy Ferdics Gábor az emberhez méltó gondolkozás útját járja, s ez, egy a létünk labirintusában tapogatódzó fiatalemberről szólva talán a lehető legtöbb, legbiztatóbb. Világa ezért is lehet szűkszavú, tűnődő és szemlélődő. Létjogában bízó.
