Irodalmi Szemle, 1985

1985/8 - HOLNAP - Hogya György: Malum (novella)

H ogy a György Boutin százados a napóleoni hadsereg egyik legtehetségesebb hadmérnökének számított, ezért is bízták meg egy különleges feladattal. Mivel Algéria északi része, a Teli több­nyire meredek, szirtes parttal határolja el magát a tengertől, s öblei alkalmatlanok a bajók befogadására, Boutin századosnak meg kellett állapítania a legkedvezőbb beha­tolási pont helyét, hogy alkalomadtán a császár könnyedén elfoglalhassa az országot. Hat hétig járta álruhában a vidéket, míg úgy érezte, visszatérhet. Mindenről jegyzeteket készített, majd gondosan becsomagolva azon a hajón helyezte el, amely Franciaországba volt hivatott őt visszavinni. Igyekezett lelkiismeretes munkát végezni, ezért minden pontot rögzített: a vízlelőhelyektől kezdve a felépítendő helyőrségek színteréig. Egyetlen találkozásról azonban nem tett említést senkinek sem. Alig tudta elhinni, hogy megmenekült. Letörölte arcáról annak az arabnak a nyálát, aki leköpte és a bordái közé rúgott, és keserűen gondolt arra, hogy belőle talán sohasem lesz hős. (Talán azért, mert a hősök mindig tudják, mikor kell meghalniuk.) Szomo­rúan nézett az öreg arab után, aki két kísérőjével együtt egyenletes tempóban lovagolt dél íelé; messzire nyúló árnyékuk megtört a diluviális fennsík hullámain. A százados a földre dobta pokrócát, és keresztbe tett lábakkal mellételepedett. Csodálkozva tapo­gatta fájó bordáját, és hitetlenkedve gondolt arra, ami történt. Már reggel, amikor arra ébredt, hogy megmérgezték a tevéjét, szorongva nézte a Buzarea hegytömeget, melynek túlsó oldalán Alger terült el. Valami azt súgta neki, hogy nem ér vissza a városba. Tudta, mennyire veszélyes, ha az arabok gyanút fognak. Már az is elég, ha rájönnek, hogy álruhában mászkál a vidéken. Kötelességüknek érzik, hogy megöljék. Egy dolgot azon­ban nem értett. Miért nem mérgezték meg őt is? Hiszen ha a tevéjének be tudták adni a mérget, akár őt is megölhették volna!? Minden bizonnyal valami céljuk van velem, gondolta, és ebből merítette minden erejét, ami a gyalogláshoz kellett. Messze délen a Kis-Atlasz húzódott, jobbra a Dsurdsura emelkedett. Előtte pedig Alger. Tulajdonkép­pen eleget tettem küldetésemnek, vigasztalta magát. A tervek a hajón vannak, és senki és semmi sem akadályozhatja meg, hogy Franciaországba kerüljenek. Most már „csak” az életemet kell megmentenem. Fájdalmas mosollyal gondolt arra, milyen kevés esélye van, hogy a Sottokban vagy akár a Teliben elbújjon: Mindenütt megtalálnak. Legjobb tovább folytatni az utat. Legalább látják, hogy nincs mitől tartanom. A három lovas délután bukkant elő az egyik domb mögül. A vezetőjük, egy öreg arab pár kérdést tett fel neki, közben rajta tartotta a szemét. Két kísérője vad ábrázattal méregette a gyanús zarándokot, és idegesen markolászta arquebuse-szerű puskáját. Lát­szott, hogy legszívesebben azonnal végeznének vele. Az öreg azonban egyetlen kézmoz­dulattal elhallgattatta őket, és búcsúzásul csak ennyit mondott: Malum. Aztán, meg­rántva lova gyeplőjét, otthagyta. Ekkor köpte le az egyik túlbuzgó muzulmán, talán nem is annyira Allah által vezérelve. Boutin pedig csak állt, állt, és nem akarta elhinni, hogy megmenekült. Malum, az azt jelenti, rendben van. Mi van rendben? Zavarodottan próbálta rendezni az érzelmeit és a gondolatait. Először csapdát gya­nított. Már nem egy olyan esetről hallott, amikor így tréfálták meg a tapasztalatlan utazót. Elengedték, aztán mikor a szerencsétlen azt hitte, hogy megmenekült, elővág­tattak a következő domb mögül, és röhögve lemészárolták. A három lovas azonban nyugodtan folytatta útját, semmi jelét nem adva annak, hogy vissza akarnának fordulni. MALUM

Next

/
Oldalképek
Tartalom