Irodalmi Szemle, 1985

1985/8 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől VIII (regényrészlet)

nézett, be akart látni a helyiségbe, ahol egy fiatal orvos vizsgálja a fiút, és nemsokára talán az ő ítéletét is kihirdeti.

— A barátai nyomorékká vernek — folytatta tört hangon az asszony —, nem menekülhetsz előlük, elveszejtenek . . .

— Azt kibírom — válaszolt a férfi —, ettől rosszabb is lehet.

Felismerése most öltött alakot. Az asszony magában hordozza a lemondást, a kielégítetlen igények és vágyak okozta mélységes elégedetlenséget.

Rajtuk kívül csak egy idősebb kövér asszony és tízéves forma gyereklánya ült a bőr- padon. Csendben várakoztak, a férfit és az asszonyt figyelték. Jelen vannak, mióta megérkeztek a fiúval, hallották a férfi ideges bejelentését, és hallgatják a mostani, néhány mondatos párbeszédüket is. A kövér asszony sajnálkozva nézi őket, a gyerek inkább kíváncsi.

Egyedül vannak ők négyen. A rendelőbe vezető fehér ajtók nem nyílnak meg, hallgatnak. A zárt ajtók mögé odaképzelhetnek életet és halált. A férfi a neonlámpák fehér fényében sétál fel-alá. Nem ült az asszony mellé, nem tud leülni, egy helyben maradni, mozognia kell. Mozogni és gondolkodni. A férfi fejében az agynak nevezett erőtelep és irányítóközpont a történtek alatt egy időre megbénult, de már újból dolgozik fokozott intenzitással. Felbolydult tevékenysége tárgyául alkalmas anyagot keres, hogy feldolgozza és megeméssze, befogadja vagy elvesse. Aztán majd működése eredményével meghatározza a férfi állapotát és tetteit. De az adott helyzetben a gondolkodás lehetősége kimerült, a fehér ajtók mögötti csend nem közöl információkat és tapasztalatokat, csak a képzelet száguld szabadon a korlátlan lehetőségek irányába, és nyargalva vetít a tépe- lődő férfi elé rémítő képeket, az adott helyzet szörnyű változatait. Ezért megkönnyebbült az asszonnyal kapcsolatos felismeréstől, rávetette szellemi energiáit, és kényszerítette magát, hogy fegyelmezetten a kettőjük dolgán gondolkozzon.

Emlékezetébe idézte a régi időket, amikor még sokat beszélgettek, és gyakran nevettek ugyanazon a dolgon, mert értették egymást. A gyerekről akkor még nem is ejtettek szót, mert tudták, hogy egyszer úgyis magától ott lesz közöttük, és utána ő lesz a legfontosabb beszédtémájuk. Már akkor megfigyelte, hogy abban a régi, boldog korszakban az asszony ugyan mindig elégedettnek látszott, de az éles szem és érzékeny tekintet akkor is észrevehette rajta, hogy időnként felvillannak benne apróbb elégedetlenségek jelei. Elégedetlenségei abból származtak, hogy gyakran többet akart, mint amennyit elérhetett, többet várt a lehetőségeiktől. Igényes volt, és nem alaptalanul. Elégedetlenségét indokolta, hogy ő maga mindent megtett, hogy a vágyai teljesüljenek. A hozzá közel állók iránt önfeláldozó volt, idegenekkel szemben becsületes. Következetes és büszke jogérzéked van, mondta néha a férfi, az igazság jegyében élsz, de ezt nem mindig ismeri el a világ! Magadra vess, ha néha csalódoll Aztán, évek múltával az apró elégedetlenségek növekedni kezdtek, s ezzel arányosan fogyott kettőjük kapcsolatából a szó és a nevetés. Az asszony kedélyállapota egyre gyakrabban lett komor, majd mikor látta, hogy tervei és vágyai szinte soha nem teljesülnek tökéletesen, következetes a lemondás. Állandó nyugtalanság töltötte 'el, mert nem tudott lemondani semmiről, vagy nagyon nehezen mondott le, és ilyenkor úgy érezte, hogy igazságtalanság történt vele. Vágyairól lemondva, apróságokat is tragédiának érzett.

A férfi alkatánál fogva igénytelenebb, ezért elégedett. Kielégíti az élete. Igénytelensége olyan embernek a józansága, aki tudja, hogy a vágyait magának kell megvalósítania, másoktól nem várhat semmit. Az asszony, jogaira hivatkozva, a világtól várja vágyai megvalósulását, a férfi önmagától. Ezért kompromisszumot is könnyebben köt. Amikor el akar érni valamit, közben arra is gondol, hogy talán nem sikerül, de ha nem éri el, akkor sem történik semmi, nem lesz belőle tragédia. Az asszony csak arra gondol, hogy amit akar, megvalósítható, és ha nem éri el, szerencsétlennek érzi magát. A férfi számára a lemondás élettörvény; ennek ellenében valósulnak meg a tettek és születnek az eredmények, az asszony számára a lemondás tragikus sorsszerűség és isten csapása.

Mit jelentenek ezek gyakorlatilag, gondolta a fel-alá járkáló férfi, lehetetlen együtt élnünk, vagy e természetünk kiegészíti egymást, csak fel kell ismernünk, hogy egymáshoz tartozunk?

Fiatal nővér jött ki a rendelőből. A férfi azonnal hozzálépett, az asszony ülve maradt. Nem figyelték egymást, minden idegszálukkal a nővért követték. Az asszony szemében