Irodalmi Szemle, 1985

1985/8 - Dobos László: Táncika (elbeszélés)

A koreográfuslány megszállottja a népművészetnek: ez a tisztaság, emberi és művészi tiszteság, számomra ez konstans, számomra ez meghatározó. A népművészet erkölcs is, ez mindig biztos pont, biztos ízlés, aki tudja a népdalt, az esztétikailag biztos, a népművészet a nemzetiség legélesebb öntükre... Az ízlés biztonsága nélkül milyen vagy, na milyen? Te és mások, a tömeg, a divat minden hullámára felkapaszkodó. Nekünk pedig állandóság kell, mert a gondolkodást csak biztos ízlésre lehet építeni.

És ezt a nőknek kell elsősorban tudatosítaniuk, ők ezt jobban érzik; az anya, a nő az érzelmek sugárzója.

Még világítottak az ablakok, mikor a házhoz ért; egy morva családnál kaptak szállást.

— Eltévedtem — mentegetőzött nevetve. — Rengeteg ember és mindenki másként beszél, ez Bábel, táncos Bábel... Még jó, hogy megtaláltam az ösvényt.

A konyha hosszú asztalánál ültek, és apró poharakból szilvapálinkát ittak szürcsölve. A fejek már meghajolva tisztelegtek az asztal lapjának. A koreográfuslány nem engedte magához a karos löcára:

— Vendég úr, ide — mutattak egy külön székre a háziak... — Ezt kóstolja, harapjon előtte és úgy, mi már a magvánál tartunk, a szilvamagnál. Azt beszélem éppen, hogyan csináljuk mi, mert ilyen italt másutt sehol az országban nem képesek párolni. Türelmetlenek, tudja, sietnek, hamar akarnak sokat.

— S mi a recept?

— Előbb csak gusztálja, a nyelve hegyén kezdje, onnan lassan eressze tovább, száz íze van, mi ősrégi szilvások vagyunk... Érzi ezt a kesernyét, a száj minden részében más ez a kesernye. így, nemcsak leönteni, próbálja körbejáratni a kortyot, úgy, és csak aztán ereszteni tovább, mikor már örültünk is neki, visszatartani, mintha egy szépségnek fogná a kezét, az ilyen ital játék is, vendég úr.

— 3a recept?

— A titok, tudja, a maggal kezdődik, a szilvamaggal, először Is mi kimagváljuk a szilvát, utána megtörjük — ezt jegyezze meg —, nem daráljuk, apró darabokra törjük, összekeverjük a masszával, aztán egyenletes melegen erjeszteni kezdjük. Hát nagyjából. Ceremónia ez, mert az anyag szeszélyes. Mint az asszony. Mert persze tudni kell a szilva érését, válogatni kell, mert a hibása nem mehet a kádba, a szárát le kell kapdosni, idegen anyag sem zavarhatja az átalakulást. Ceremónia ez, ahogy a szüret is, meg a borcsinálás... No kóstolja, ahogy mondtam.

A karmester ujjai most is valami ritmust kopognak, az újságíró alig mer ránézni, attól tart, ha találkozik a tekintetük, a másik csak egyet mondhat: énekeljünk, kánont, s már emeli is a kezét, csücsörítve hangot ad. Inkább az asztalt nézi, s érzi, ahogy ez a szilvapálinkás hangulat elfalazza benne az est kudarcait, mert már ismét kombinál: a koreográfuslány, itt van a falakon belül, az alvásrendet kellene kiravaszkodni, hogy legalább a közelébe kerülhetne, nem kezdeni vereséggel a napot.

— Sn írni fogok magukról — mondja a gazdának —, mindenről, amit itt láttam, erről a házról is, erről a hajnali beszélgetésről...

— Tudja, mi öreg népek vagyunk, itt a Morava mentén folyton csak ásnak, palota alatt másik palotát találnak, én nem tudom, itt sok régész túrja a földet, ide mondják a Nagymorva Birodalom közepét, azért, ha idejük engedi, álljanak meg Mikulčicében, ott láthatják.

Helységek, a föld mélyébe porladt legendahősök nevei élednek az ember száján. Az újságíró nem figyel oda, reménye képzeletbeli tűz füstjeként éled, hátha. Magában már a koreográfuslányhoz beszél, szólongatja, kérleli, becézi, tréfálkozik, fogadkozik, ígérget ... Hátha?

A iány ábrázata kődarab, a félhomályban aztán nő csak arcára szem, száj, orr, s ahcgy mossák a szavak, enyhülnek mosollyá vonásai. Legszívesebben hangosan mondaná, amit gondol, az újságírónak: hűtlen kutya, a szag után, mindig csak a szag után, még itt is, lemeztelenítené a szenteket is. Szoknyapecér. De most az én lábamnál térdel. Tudom, érzem. Az én fesztiválom elégtétele, népi maskarának öltöztetném, és azt írnám a kalapjára: hajnali csárdás kandúr. Tangó-kandúr. Ez a recept: táncoljunk csárdást vagy tangót. Egy nem elég neki soha, mindig az egész társasággal szórakozik, egyszerre több nőt is regisztrál, megérez, több irányba beszél és figyel.

Észre sem veszi, s már feloldódó mosollyal nézi az újságírót.