Irodalmi Szemle, 1985

1985/8 - Alabán Ferenc: „Mi hát az ember?”

s a létem börtönné teszik. Hajítnak bölcselkednl élet-halál közé.”

A lecsapódás a valóság által megszabott határok között történik: „S leszek már én is maga-kínú, / keserű, mord legény. / Hull rólam eszme, felelősség, / hetyke dac, bűn s erény.” (Fájdalom)

A Természetélmény rétegeződése után a faluélmény összetettsége, illetve a szülőhely és a hozzá kapcsolódó rokoni és egyéb emberi viszonylatok jellemzik a kialakult költői képet. Tőzsér költeményeiben csak később jelenik meg a „furcsa népek” és a „vértolu- lásos szenvedélyek” minősítés, melyet jobban megvilágít egy prózai visszaemlékezés: „Falumra inkább József Attila arzéntól elkékült öregjeit éreztem jellemzőnek. Nálunk unokák nagyszülők ellen, nagyszülők fiák ellen törtek. A földért, a megélhetésért könyörtelenül gyilkolták egymást az emberek. Családom, rokonságom tagjai napjában -sötét drámákban szerepeltek, lassan elment hát a kedvem a nosztalgiától. Én menekülni szerettem volna ebből a világból, s nem idealizálni azt.”8 Ez a gyermekkori faluélményből fakadó sorstudat, mely a lírikusi lét egyik mélyrétege, csak a jelenleg tárgyalt időszak után került a versekbe, akkor, amikor a hatvanas évek elején a költő tragikus világlátásáért, életérzéséért őseit és „felnevelő közösségét” vádolja. Még később, az élethelyzet megváltozásával, a városba kerüléssel azonban a lírikus „meneküléspszichózisa” más tartalommal is bővül: az idegen városi létben Tőzsér számára sokszor az elhagyott falu is „ideálisnak” tűnt, nem határolta el pontosan a megtartó erőt a sötét szenvedélyektől.9

A harmadik kitérőt a költő szerelmi érzésének átalakulása Jelenti. Míg az első ciklusban a boldog, legénykedő szerelem van jelen (Három polcol tüze, Eszmélés a Sajó partján, Szerelemjehérben, Hazafelé a kedvestől), népiesen és szűzi fehéren, esetenként Petőfit és a népiességet utánozva, itt-ott már filozofálgatva is, addig a második ciklus szerelmes versei kiindulási pontjától, a fiatalos, lendületes és hetyke Fröccsenj, élet, szerelemmeltől kezdődően hosszabb és bonyolultabb, egyben tartalmasabb utat tesz meg. Első szerelmi verseiben Tőzsér csak a jó és szép végleteiben él, mint a folklór-hősök, most azonban már a „megtérés” hangulata is helyet kap, a magányérzés, a csalódás és a szégyen is a szerelmi érzés szerves összetevőjévé válik: „Most tanulok síró, /érző ember lenni” — vallja be a Szerelemsirató ban. „Magamra maradtam, / jaj, nagyon magamra” — sóhajtja keserűen. A Húsz vég vászon című, betéteivel népballadára emlékeztető versben a boldog szerelmi beteljesedést a vagyoni különbség akadályozza meg: „Mert ha az a vászon / csak három vég volna, / Gyöngyvér, a gazdája / most az enyém volna.” A befejezés, mint a balladákban, természetesen tragikus: „mert szivem a bánat, / hej, megrepesztette.” Tőzsér kezdeti szerelmi verseire is jellemző kedvesének konkrét megszólítása. A Hazafelé a kedvestől című versben Ilonka név# fordul elő, a második ciklus szerelmi verseiben Gyöngyvér, akinek nevére a költő verset is ír. (A harmadik ciklusban Hanka az inspiráló kedves neve.) Formailag is legművészibb szerelmi verse ebből az időből a Virág szeretőmnek, amelyben a versszakonként váltakozó ismétlések: „gyere el, gyere el,” „taníts meg, taníts meg” a népdalszerű és balladisztikus hangvételt tükrözik. A „vérgyöngyrózsák nőnek” szerkezet első tagjából a játékosan elrejtett Gyöngyvér neve csendül ki, hasonlóan, mint a „gyöngyméz” költői szóösszetételből. Ezt a harmadik témaréteget a második cikluson belül a Szerelemfa című költemény zárja, mely fohász és könyörgés a szerelemhez és földi hordozójához, a nőhöz.

A Férfikor című összegező, egyben cikluszáró vers előtt közvetlenül a Bűnbánó tavaszban jelenik meg az a szemléletbeli nagy változás, amely már a jövőért való aggodalommal, gondoskodással és felelősségérzettel bővül. Az új elemek megismerésének

— „Egy bolydult nyáj / vonul rám: házak, autók, emberek” — hatása is ez az alkal- mazkodóbb és a világban bűnbánóan otthont találó vallomás: „Tavasz, vonuló tavaszom, én hiszek, / s hiszlek, bűnbánó, lázbékás világ, / mert kitanulva törvényrigolyáid, / a mi dolgunk lesz már vigyázni rád.” A Férfikor, a kötet kiemelkedő, forradalmi hangvételű költeménye, erőt, hajlíthatatlanságot és erkölcsi biztonságot mutat. A költőnek fenntartásai vannak minden előírt tekintéllyel szemben; a világgal szembeni bizalmatlanság is benne él. Versépítkezése tudatos — ennek köszönhetően a költői létszem